Bogár László

Vélemény és vita

Demokrácia

A liberális demokrácia globális véleményhatalmának egyik csúcsfegyvere, a New York Times véleményrovatában megjelent egy szürreális elemzés

A liberális demokrácia globális véleményhatalmának egyik csúcsfegyvere, a New York Times véleményrovatában megjelent egy szürreális elemzés A választások károsak a demokráciára címmel. Elsőre az ember ezt valami abszurd viccnek gondolná, hogy hát persze, még szép, hogy a választó csak „útban van”, sokkal egyszerűbb, könnyebb és főként olcsóbb volna a liberális demokrácia üzemeltetése választások nélkül. Figyelemre méltó a cikk írójának érvelése is, miszerint a választásokon induló személyek mind „rossz emberek”, mert puszta hatalomvágyból cselekednek. Persze itt is egyszerűbb volna, hogy aki indul a választásokon, az, ha nyer, akkor ennek nagyon örül, megköszöni, de amúgy esze ágában sincs betölteni az elnyert funkciót, mert egy „jó ember” ilyet nem tesz. Ám a slusszpoén csak ezután jön, mert a megoldást abban látja a szerző, hogy az indulók között lottósorsolással döntik el, hogy ki nyer.

Az ember nehezen tud szabadulni a gyanútól, hogy itt valami nagyon abszurd dolog történik, és e nyilvánvaló „bomlástermék” megjelenésének, amelyet ez az írás képvisel, mélyebb okai lehetnek. Érdemes talán eltöprengeni azon, hogy vajon mi. A churchilli bon mot szerint a demokrácia a legrosszabb politikai berendezkedés, nem számítva az összes többit. Ebből persze kissé elhamarkodottan arra a következtetésre is juthatnánk, hogy a demokrácia a létező világok legjobbika, a „történelem vége”, ahonnan már nincs tovább, mert ennél tökéletesebb berendezkedés elméletileg sincs és nem is lehet, a gyakorlatról már nem is beszélve. Ez egy nagyon tetszetős érvelés, egyetlen aprócska hibája van neki, az, hogy hamis. A liberális demokrácia ugyanis valójában a nyugatias modernitás, magyarul kapitalizmus hatalmi konstrukciója, amelynek egyetlen történelmi funkciója van: az, hogy a látványtechnikai felszínen trükkök százaival azt a hamis látszatot keltse, hogy a „szabad piacgazdaság” ugyanaz a gazdaságban, mint a liberális demokrácia a társadalomban. Az igazság azonban ezzel szemben az, hogy a kapitalizmus egy létfelélő berendezkedés, amely csak brutális léterőszak fenntartásával keltheti a működőképesség, sőt sikeresség látszatát.

A liberális demokrácia feladata az, hogy elfedje ezt a végzetes civilizációs zsákutcát, a külső és belső természet kifosztására épülő rendszer abszurd mivoltát. És hogy megakadályozza azt, hogy e kifosztás nyomán létrejövő, permanens polgárháború szétverje a berendezkedést. Nem lebecsülve e procedurális aktust, vagyis hogy a demokrácia mint rejtett diktatúra még mindig jobb, mint a nyílt és brutális erőszak folyamatos örvénylése, a liberális demokrácia csak arra szolgál, hogy „láthatatlanná” tegye ezt a léterőszakot. Azt például, hogy az Egyesült Államok részben nemzetállam, amelyet egy kegyetlen rendőrállam próbál legalább rendészetileg egyben tartani, egyre kevesebb sikerrel. Mint világbirodalom globális katonai diktatúraként, erőszakkal próbálja „exportálni a demokráciát”, amelynek felsőbbrendűségéről a jelek szerint még nincs teljes mértékben meggyőzve a világ népességének többsége.

Pedig milyen szép is lenne, ha a mindenkori világbirodalom (amely most Amerika), sőt, a felette álló „birodalomkiválasztó főhatalom” mindig, minden kérdésben kikérné a világ nagyjából hatmilliárd felnőtt lakójának a részletes véleményét. Amúgy elméletileg soha senki nem tett kísérletet arra, hogy teoretikusan levezesse, miért is kellene „uralkodnia” a népnek, és pláne, hogy mégis kin uralkodna ez a nép, ha egyszer mindenki a nép része. Volt is egy ilyen magyar vicc a hetvenes években, hogy a népi demokrácia a munkásosztály „önuralmi” szervezete. Hát, kétségtelenül sok önuralomra van szükség ahhoz, hogy valahogy feldolgozzuk magunkban a nyugatias modernitásnak ezt az egész hazug talapzatát, de mivel ez egy parazita létmód, amely feléli az emberi létezés külső és belső természetét, így ennek kimondhatóságát a rendszer minden létező erőszak alkalmazásával meg fogja akadályozni egészen a teljes összeomlásig, ami, ahogy ez most kinéz, nem lesz elkerülhető.

És ha ezek után valóban kíváncsiak lennénk arra, hogy kik is gyakorolják a hatalmat például az amerikai nemzetállam és az erre a talapzatra épített világbirodalom felett, akkor nem vagyunk könnyű helyzetben. Egyszerűbb talán előbb arra válaszolni, hogy kik nem gyakorolják a hatalmat e komplexum felett, mert itt első helyen magát az amerikai népet kell említenünk, már amennyiben egyáltalán értelmezhető az a fogalom, hogy amerikai nép, hisz az a brutális erőszakkal összetákolt (manufactured), kaotikusan örvénylő jelenségnyaláb, amely amerikai népnek nevezi magát („we, the people…”), eleve definiálhatatlan entitás. És persze nem gyakorolhat semmilyen hatalmat az a szánalmas, demens aggastyán sem, aki számára már a saját teste elemi fiziológiai összetartása is megoldhatatlan feladat, és aki történetesen az Amerikai Egyesült Államok elnöke. „Üzemeltetői” ezzel is azt üzenik, hogy gátlástalanul azt tehetnek, amit csak akarnak, és ebben sajnos igazuk is van.

A legfelső szintű vezetők pozíciójába egyébként előszeretettel helyez a kiválasztó hatalom színészeket, bohócokat és más bábfigurákat. A tényleges irányítás azok kezében van, akik többnyire a nemzetállam Amerika „hivatalos” adminisztrációjába beépített, rejtett államban, a deep state-ben tevékenykednek. A birodalom globális stratégiájának megformálása sokkal inkább van Victoria Nuland, mint az elnök kezében.

Ha meg akarjuk ismerni a világ valóságos működését, előbb a demokrácia nevű, mérgezett fogalom csapdájából kell kilépnünk, amely nem lesz egyszerű.

A szerző közgazdász