Kondor Katalin

Vélemény és vita

Nincs új a nap alatt

A lényeg ezúttal is pusztán annyi, amit már jó régen kitalált a harcos ellenzék: ha nincs botrány, csinálni kell! S ez bizony rendre megtörténik

Előre borítékoltuk, így semmi meglepetés nem ért bennünket, mikor az augusztus 20-i ünnep és az ünnepségek kapcsán az úgynevezett baloldalról ismét megkapta a magáét az úgynevezett jobboldal, s szinte az ünnep valamennyi rendezvénye. Mivel ez már régen így van, nem sorolom, ezúttal mi mindenbe kötöttek bele a bírálók, kezdve a tűzijáték környezetkárosító mivoltától a túl olcsó sörig. Még Szent István sem maradhatott ki a szurkapiszkálásból, őt egyszerűen „szentpityunak” nevezte egy magát nyilván roppant szellemesnek gondoló úr, lelke rajta. Szóval a balos agytröszt ismét kitett magáért, ami a végtelen ostobaságot, mások érzelmeinek megsértését illeti. Sebaj! Megszoktuk már. Méghozzá régen. Nem vártunk mást az Európai Unió ilyen-olyan „munkatársaitól” sem, kik újból és újból bebizonyítják, hogy nem képesek elviselni, ha nem mindenki úgy táncol, ahogy ők fütyülnek, azaz ha egy ország a saját útját próbálja járni. Józan ésszel ugyanis igen nehéz felfogni, kinek, mi köze ahhoz, hogy egy kormányfő kit hív meg országa nemzeti ünnepére, de akár csak vacsorára vagy tárgyalásra is. A háborgások-hőbörgések már csak azért is nevetségesek, mert éppen az a baloldal kifogásolja az eltúlzott „költekezéseket”, amelynek vezetői az egyik korrupciós ügyből másznak bele a másikba, s ők azok is, akiknek a kezéből valahogy mindig kifolyik a pénz, a közpénz, mint lyukas kancsóból a víz, s akik túlköltekezéseiket sosem képesek megmagyarázni. Szóval bagoly mondja a verébnek, hogy nagyfejű.

Persze a lényeg ezúttal is pusztán annyi, amit már jó régen kitalált a harcos ellenzék: ha nincs botrány, csinálni kell! S ez bizony rendre megtörténik, tehát tényleg nincs új a nap alatt. A sandaságot, gonoszságot, méltatlan támadásokat illetően sem. Miért is maradna ki a rosszindulatú megjegyzésekből, hőbörgésekből, hergelésekből a magyarok szép ünnepe? Nem nehéz megjósolni, hogy sosem fog kimaradni.

Jó másfél évtizede, amikor még élt, Seszták Ágnessel, a rendkívül jó tollú és harcos újságíróval, aki amúgy „földim” – s debreceni kötődéseink miatt is haláláig jó barátom volt –, egy alkalommal viccből elkezdtük sorolni, hogy a baloldali kollegák milyen jelzőkkel illetik az Orbán-kormányt. Leirkáltuk, íme egy kis lista belőle: antidemokratikus, náci, korrupt, arrogáns, kirekesztő, amatőr, megosztó, hazug, nacionalista, szalonképtelen, kifosztó, antiszemita, szélhámos, erőszakos, uszító és még mazochista is. Ez utóbbi jelzőt végképp nem értettem, bár lassan kezdem én is úgy gondolni, hogy van benne valami, hiszen kormányunk máig többet tűr el, mint amit kellene. A jelzőlista persze nem teljes, bárki bizonyítékot szerezhet erről, ha veszi a fáradságot és kigyűjti a többi jelzőt az újságokból. Nos, a hergelés, hiszen a jelzők kormányunkra való aggatásának a célja a hergelés volt már akkor is; ha nincs botrány, csinálni kell. Mindenáron! S mostanság is.

Régi tehát a nóta, de azért fújják rendesen. S valamennyi nemzeti ünnepünkön el is játsszák, nyilván azzal a céllal, hogy elbizonytalanítsák az embereket. Igen! Sulykolni kell, hogy minek nekünk környezetszennyező tűzijáték, minek nekünk stadion, világverseny stb. Egyáltalán, minek nekünk bármi? Hiszen szegények vagyunk! Nekik viszont minden kell! S mi meg se próbáljunk örülni annak, ami tényleg örömre ad okot. Vegyük tudomásul, hogy nekik ünneprontónak is szabad lenni. Minden ünnepünk szándékos elrontójának. Roppant unalmas és szánalmas igyekezet. Ám a kitartás dicsérendő, mert nem unják az igen régen tartó gyalázkodást. Azt hiszem, nem is fogják megunni, bár talán vannak még csodák. Visszanézve az elmúlt évekre, mégsem lehet túl optimista az ember. Hiszen csináltak itt már botrányt József Attila szobrának áthelyezéséből (azt ordibálták, hogy a kormány fél a költőtől), lenyilasozták Nyírő Józsefet és Wass Albertet, botrányt csináltak egyes jobboldali színházigazgatók kinevezéséből, s azt már nem is említem, hogy Csurka István milyen támadásoknak volt kitéve, tudniillik a példák végtelenségig sorolhatók. Tehát hergeltek, uszítottak, ahol csak tudtak. Ezen szokásukat pedig máig megőrizték. Miért is létezhetne egy felemelő augusztus 20-i ünnepség hergelés, hazudozás, gyalázkodás nélkül?

Biztosak lehetünk benne tehát, hogy a méltóságos uniós gyülekezet és honi hazaárulóink továbbra is támadni fognak mindent, ami dicsőséget szerezhet hazánknak, s mindenkit, aki lélekemelőnek tartja nemzeti ünnepeinket. Sebaj. Nem könnyen, de ki fogjuk bírni, miként eddig is kibírtuk. Őrzök egy Döbrentei-interjút, amelyben a fantasztikus tehetséggel és szellemi erővel megáldott költő az ünneplések erejéről is beszélt. Végszófélének talán ide illik. Az interjú készítője megkérdezte Döbrenteitől, hogy miképp finomul verssé a kín, a történelmi konkrétum? Nos, a költő azt felelte: „Hiszek a képzelet erejében, a látomásokban, az igazmondásban. Kötetem címe: Tartsd meg a sziklát. Mi, magyarok legalább ötszáz éve görgetjük a csúcsra ama követ, mely mindig visszagurul. El kellene érnünk, hogy a szikla a csúcson maradjon. Mert a legelesettebb helyzetben is születtek magyar hősök. Örülnék, ha életben maradnának. Ha a háborút nem is tudtuk megnyerni sokszor, s a békét sem, itt lenne az ideje az összeszerveződésnek, a magyarság erkölcsi talpra állásának… Nálunk a következetes, mérsékelten radikális hazaszeretet miatt is rá lehet sütni bárkire a náci, a fasiszta bélyeget. S ez az, amit ma már csak Európának ebben a Magyarországnak nevezett zugában lehet büntetlenül megtenni. Ha egy nép föladja az identitását, legalább a költőknek, művészeknek tiltakozni kellene, amikor kikezdik, meggyalázzák nemzeti szimbólumainkat. Ki merné Oroszországban csúfolni az orosz medvét, franciák közt a gall kakast? Hát akkor az Árpád-sávot, a turult és a Szent Koronát miért szabad kikezdeni? S a Szűzanyával miért lehet szórakozni?” Nos, érti, aki akarja.

A szerző újságíró