A magyar állam égi születésnapja

Ameddig ennek az országnak a földjét magyarok országának hívják, addig ez a nap, augusztus 20-a soha el nem halványuló csillagként fog ragyogni nemzetünk szellemi égboltján. Ez a nap évről-évre, újból és újból eszünkbe juttatja, hogy Szent István királyunk révén a magyar államnak is van égi születésnapja.

Szent István királyunk sok mindenben első volt, sőt, de nem egy dologban egyetlenegy a világtörténelemben. Rendkívüli egyéniségének és kora uralkodói közül kimagasló szellemi nagyságának felülmúlhatatlan érdeme, hogy élete végén a Szent Koronát és a magyarok országát népével, földjével, gazdagokkal és szegényekkel egyetemben, Isten Fia Anyjának, Máriának a védelmébe helyezte, oltalmába ajánlotta. Nem csak abban rejlik ennek a rendkívüli eseménynek a különlegessége, hogy István király vitte ezt véghez elsőként a keresztény uralkodók közül. Tudjuk, hogy százötven évvel később a franciák, majd később a csehek és a lengyelek is felajánlották országukat Máriának. Csakhogy soha, senki, sem előtte, sem utána nem ajánlotta föl a koronáját és az országát közjogi jelentőségű keretek között és közjogi súllyal a mi Szent István királyunkon kívül! Ez országunk létezésének spirituális alapja, égi születésének eredete.

Sajnos a felajánlás közjogi jellegét a mai napig nem értékeljük történelmi súlyának megfele­lően. A maga nemében példa nélküli és más nemzetnél föl nem lelhető jeles eseményt nem tanítjuk gyermekeinknek, nem szerepel a történelem tankönyvekben sem, de még az egyházi iskolákban sem foglalkoznak vele jelentőségéhez mérten. Pedig a kontraszt óriási. Hiszen tudjuk, a többi korabeli király Máriának tett felajánlása nem volt egyéb, mint egy keresztény uralkodó kegyes és jámbor cselekedete. A történet szerint mikor az idős király érezte, hogy hamarosan itt hagyja övéit, odarendelte magához az ország egyházi és világi vezetőit, az akkori tíz egyházmegye püspökét és a hatvanhárom vármegye főispánját. Vagyis jelen voltak halálos ágyánál a király után rangban következők, az uralkodói akarat végrehajtói, az ország irányítói. Ma úgy is mondhatnánk, hogy egy parlament teljes felsőháza volt jelen.

Miután megtárgyalta velük az ország sorsát és elmondta nekik jövőre szóló intelmeit, kikérte az országfelajánláshoz beleegyezésüket, majd velük teljes akarategységben, kezébe vette a Szent Koronát, azt a magasba emelte, és szemeivel az égre tekintve, egy király szájából valaha elhangzott legmegrendítőbb imádsággal felajánlotta az országot Máriának. Ezért volt rendkívüli közjogi súlya és jelentősége István tettének. Hartvik győri püspök 1116 körül így írt erről az emberi szavakkal nehezen kifejezhető eseményről, István haláláról és az országfelajánlásról: „E szavak után kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: Ég Királynője, a világ jeles újjászervezője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a Te oltalmadra bízom.” Más, későbbi források az országfelajánlást nem kötik össze István halálával, ám nincs okunk kétségbe vonni Hartvik püspök feljegyzésének történelmi hitelességét.

Szent István erős országot, keresztény államot hagyott ránk. Arra a sziklára alapozta, amelyről azt mondja a Szentírás, hogy ezen a pokol kapui sem vesznek diadalmat! Ezért hát bizodalmunk lehet, hogy erősebb az, aki velünk van, mint aki ellenünk. Azonban mindig, újból és újból megkívánta valaki az országunkat, mindig fájt valakinek a foga a magyarok földjére. Szent István öröksége ma is veszélyben van. Szent István művének mi vagyunk az örökösei. Mint örökösöknek tisztán kell látnunk, hogy az örökös csak akkor tud teljeskörűen rendelkezni az öröksége felett, ha már nagykorú. Amíg kiskorú, addig a gyám rendelkezik az öröksége fölött. Brüsszel az elmúlt években többször is gyámság alá akart vonni bennünket, el akarta hitetni velünk, hogy szellemileg kiskorúak vagyunk. Most is a brüsszeliták akarnak rendelkezni örökségünk felett, nekik a magyar földre és a magyar emberekre fáj a foguk. Ők akarják eldönteni helyettünk, hogy nekünk mi a jó, kikkel éljünk együtt, és hogyan éljünk együtt.

Napjainkban a rendszerváltoztatás óta soha nem tapasztalt módon támadás alatt áll a nagy király hagyatéka: államunk szuverenitása, nemzeti önazonosságunk és keresztény kultúránk. Alávetésre, térdre kényszerítésre kijelölt nemzet lettünk, amit nyíltan hirdetnek is Brüsszel vezetői meg ez a nyakunkba szakadt, boldogtalan életű amerikai nagykövet, Pressman úr. Emlékezzünk csak David Pressman közelmúltban tett gyomorforgató kijelentéseire. A brüsszeliták a moszkoviták korcs szellemi utódaiként, alantas céljaik elérése érdekében már nem az országot, hanem a magyar emberek tudatát akarják ördögi módon megszállni. Ennek a tudati leuralásnak a lényege, hogy nemcsak a nagykorú magyar embereket, hanem gyermekeinket is megpróbálják elidegeníteni nemzetüktől, szülőföldjüktől, hitüktől, hagyományaiktól, perverz módon még a nemi önazonosságuktól is!

Az ellenség ma már nem egy másik állam, hanem a Sorosék részéről kilóra megvett hazai és uniós dollárbaloldali politikusok gyülevész hada, a nemzetközi ügynököket bújtató álcivil szervezetek, a baloldal által uralt és világuralmi szerepre törő média. Nyugat ma már nem a szépségiparával akarja elvarázsolni és megváltoztatni az emberek külsejét, hanem ördögi tudatiparával akarja megigézni és átformálni az emberek belsejét, tudatát, gondolkodását. Ez a szellemi intervenció nemcsak hazánk ellen zajlik, hanem mindazon országok ellen, amelyek a demokrácia, a nemzeti önazonosság és az emberi méltóság talaján állnak. Mi, magyarok, ugyanúgy, mint 1456-ban vagy 1848–49-ben és 1956-ban, megint lehetőséget kaptunk a Teremtőtől, hogy másoknak is példát mutatva, méltók maradhassunk a régi szép magyar névhez, apáink nagy nevéhez!

Ezért építettük újjá 2010 után, és állítottuk a nemzeti érdekek szolgálatába államunkat. Ezért erősítettük meg a magyarság horizontális és vertikális összetartozását. Horizontális irányú a határokon átívelő nemzeti összetartozás, vertikális irányú pedig a nemzettest tagjainak fölfelé, Istennel való kapcsolatának a megerősítése. A kettő egy és csak így teljes, csak így van, és csak így lesz áldás a magyarság kétirányú összetartozás keresztjét alkotó életén. E jelben azonban mi is győzni tudunk, és győzni is fogunk! Mi, magyarok pedig élünk, gyarapodunk, mind testben, mind lélekben. Hozzáedződtünk a bennünket elpusztítani akaró nyugati próbálkozásokhoz. Úgy, mint már Európa születésekor, 907-ben, a pozsonyi csata idején szerette volna ezt a Nyugat, de 1030-ban II. Konrád német–római császárnak is ez volt a dédelgetett vágya. Ekkor Szent István egészen Bécsig verte a németeket, el is foglalva azt. Szóval ezek a nyugati nekigyürkőzések hamvában holt kísérletek maradtak. Valódi káini gyilkosságra készülődtek abban az időben a Lajtától nyugatra élők. Legszívesebben eltöröltek volna minket a föld színéről. Ki akartak bennünket irtani az európai népek nagy családjából.

Ismerve a történelmi előzményeket és tanulva azokból, meg sem lepődhetünk azon, hogy napjainkban is a magyar nemzeti szuverenitás felszámolására törő nemzetközi erők újra és újra a 2010 óta erős állam megsemmisítésén mesterkednek. Azonban Szent István örökségét nem hagyhatjuk az ebek harmincadjára jutni! Nem tűrhetjük el, hogy szellemileg kiskorúként kezeljenek az Unió elmeroggyant vezetői. Tizenhárom éve végre szellemileg nagykorúként viselkedünk. Megmutattuk, hogy van erőnk és bölcsességünk az örökségünk megvédéséhez. Ebben most példát mutat egész Európának a magyar kormány.

A szerző jogász