Ez a klímaharc lesz a végső?

Mint alapvetően természettudományos érdeklődésű kisdiák, megdöbbentem, amikor először olvastam arról, hogy a középkorban boszorkányoknak tartott embereket égettek meg, hogy disznókat állítottak (valamilyen disznóságért) emberi bíróság elé, hogy Xerxész megkorbácsoltatta a tengert, és jót mulattam Ráth-Végh Istvánnak az emberi butaság történetéről szóló írásain. Arra gondoltam, hogy mindez már a múlté, és nem fért a fejembe, hogy az emberek annak idején hogyan lehettek olyan ostobák. Ma már azonban semmin sem csodálkozom, sőt egyre inkább meggyőződöm Einstein igazáról, aki azt mondta, hogy „Csak két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség, bár a világegyetemben nem vagyok biztos.”

Történt ugyanis legutóbb, hogy hat mediterrán ország államelnöke, Sergio Mattarella olasz, Marcelo Rebelo de Sousa portugál, Natasa Pirc Musar szlovén, Zoran Milanović horvát, George Vella máltai és Katerina Sakellaropoulou görög elnök egy közös nyilatkozatot adott ki, amelyben kijelentették: „A szélsőséges természeti jelenségek tönkreteszik az ökoszisztémát, és veszélyeztetik mindennapi életünket, életmódunkat. Nincs többé vesztegetni való időnk, nincs többé időnk politikai vagy gazdasági okokból kompromisszumot kötni. A mediterrán térség különösen ki van téve a vízhiány és az elsivatagosodás veszélyének. Minden mediterrán országnak koordinálnia és reagálnia kell, közös erőfeszítéseket kell tennie az éghajlati válság hatásainak megállítása és visszafordítása érdekében” – mondja a nyilatkozat.

Hogy mit is kellene konkrétan csinálni a klímaváltozás megállítására, azt nem részletezi a nyilatkozat, de az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) anyagaiból és az Európai Bizottság anyagaiból is tudjuk, a szén-dioxid-kibocsátást 2050-ig nullára kellene csökkenteni.

De hogyan lett a szén-dioxidból, ami a földi élet alapanyaga, a 21. századi euro-atlanti térség első számú közellensége? Úgy, hogy az ENSZ 1992-ben Rio de Janeiróban tartott környezetvédelmi konferenciáján, csak úgy mellékesen, nem a konferencia fő témájához kapcsolódóan, néhányan az ENSZ nevében jóváhagyattak egy Éghajlatváltozási Keretegyezményt, amely kimondta, hogy a klímaváltozást az ember okozza: „Klímaváltozás az éghajlat olyan változása, amely közvetlenül vagy közvetetten olyan emberi tevékenységnek tulajdonítható, amely megváltoztatja a globális légkör összetételét, és amely a klíma hosszú időn keresztül megfigyelt természetes változásához képest pótlólagos eltérést okoz” – mondja a keretegyezmény 1.§ 2. pontja, amit a jelenlévők közül vagy háromszázan meg is szavaztak.

Ami ennek a tételnek a tudományosságát illeti, engem a valaha hazánkban nagyon népszerű orosz humorista Arkagyij Rajkin egyik történetére emlékeztet, amely szerint egy erdei konferencián az oroszlán kijelentette, ő utána a legerősebb állat a nyúl. A nyúl ezen felbátorodva szemtelenkedni kezdett a rókával, a róka szét akarta tépni a nyulat, de közben eszébe jutott, hogy az oroszlán azt mondta, hogy a legerősebb állat ő utána a nyúl, és békén hagyta. Így történt ez a farkassal és a medvével is. Végül, mikor a nyúl már annyira felbátorodott, hogy a tigrissel is szemtelenkedni kezdett, az egyszerűen széttépte. Miért? Mert a tigris nem vett részt azon a konferencián, amelyen az oroszlán kijelentette, hogy utána a legerősebb állat a nyúl. A klíma sem vett részt a riói konferencián, amikor eldöntötték, hogy akárhogy is változott a múltban, ez után az emberek fogják meghatározni a változását.

Egy konferencián vagy a parlamentben egy politikusnak nem sok erőfeszítésébe kerül, hogy kezét felemelve megszavazzon egy nyilatkozatot vagy akár egy törvényt is, az abban foglaltak végrehajtása azonban sok esetben, és a klímaharc ilyen, egyszerűen lehetetlen. Így tették tönkre a német autóipart és folyamatosan az egész európai gazdaságot. A közismert német dízelbotrány is pont abból származott, hogy az Európai Parlament és a bizottság folyamatosan szigorította az emissziós normákat, egészen addig, amikorra már a fizikailag végrehajthatatlan volt, és hogy a kívánalmaknak mégis megfeleljenek, csaltak a mérésnél.

Hasonlóképpen a szén-dioxid-kibocsátási normák csökkentése esetében egy versenyfutás volt az Európai Parlament és a bizottság, illetve a bizottsági elnökségre pályázó Ursula von der Leyen között, aminek következtében a 2030-ra eredetileg előírt 40 százalékos kibocsátáscsökkentési célszám 50, majd 55, végül parlamenti kézfeltartással 60 százalékra emelkedett. Mindezt úgy, hogy soha senki utána nem számolt, hogy amit mond vagy amiben határozatot hoz, összhangban van-e a valósággal vagy megvalósíthatósággal. Az, hogy a szén-dioxid üvegházhatású gáz, az kétségtelen, de hogy nagymértékben befolyásolná a klímát, az nagyon is megkérdőjelezhető, hiszen a klíma a riói nyilatkozat előtt is változott. A levegő szén-dioxid-tartalma a földtörténet során a jelenleginek sokszorosa is volt, a Föld hőmérséklete, amelyet alapvetően a levegő vízgőztartalma határoz meg, mégis viszonylag szűk határok között (8–25 Celsius fok) változott (jelenleg 14 Celsius fok). Akit a téma jobban érdekel, ajánlom Wolfgang Behringer A klíma kultúrtörténete című könyvét, amely népszerű, olvasmányos formában ad történelmi bizonyítékokat az elmúlt 2000 év klímaváltozásairól, alátámasztva, hogy a jelenlegi klímahisztériának nincs tudományos alapja.

Feltehetné valaki a kérdést, hogy akkor az a sok ezer tudós, akire az IPCC-tanulmányok hivatkoznak, mind téved? Szó sincs róla! Tessék elolvasni az IPCC eddig kiadott 30 ezer oldalnyi alapdokumentumait! Abban senki sem állítja a klímaváltozás és a szén-dioxid közötti direkt összefüggést. A 30 ezer oldalt legnagyobb részt légkörfizikai tanulmányok sorozatából meg a feltételezett hőmérsékletnövekedés hatásának becsléseiből áll, és önmagában nem is kifogásolható. Még az a rész is, amely a klímamodellel foglalkozik, óvatosan fogalmaz. A direkt összefüggés és a szén-dioxid mérséklésére vonatkozó követelések az összefoglalókba kerülnek be, amikor a kérdés tudományos szintről a politika szintjére emelkedik.

Mindehhez hozzájárul, hogy a klímahisztériát népszerűsítő politikusok természettudományos műveltsége meglehetősen hiányos. Képesek például olyanokat állítani, hogy a brazil őserdő a Föld tüdeje, amin az értik, hogy szén-dioxidot nyel el és oxigént bocsát ki (persze ez is képzavar, hiszen a tüdő nem termel oxigént, pont ellenkezőleg, szén-dioxidot bocsát ki). Valaha általános iskolás tananyag volt növénytanból, hogy a növények nappal szén-dioxidot vesznek fel és oxigént bocsátanak ki, éjszaka pedig pont fordítva, vagyis lélegzésük egyensúlyban van. Ténylegesen az erdők szén-dioxidot csak addig nyelnek el, amíg növekednek, egy beérett erdő szén-dioxid-felvétele és kibocsátása egyensúlyban van.

Az említett hat államelnök (jogászok, egy kivételével, aki orvos) nyilatkozatával az a baj, hogy tökéletesen félreviszik az európai politikát. Ahelyett, hogy annak útját keresnék, hogy az emlegetett elsivatagodás ellen hogyan lehetne védekezni, a klímát akarják megváltoztatni, ami semmiképp sem fog sikerülni, mert a kitűzött célok eleve megvalósíthatatlanok, amit számításokkal igazolni is lehet. Pedig a megoldásra lehetne példákat találni. Az öntözéses gazdálkodást a Közel-Keleten már hatezer évvel ezelőtt kitalálták, a jelenlegi Izrael pedig vízigényének mintegy a felét már a tenger sótalanításával elégíti ki.

A klímaharcra hihetetlen pénzek mennek el, egyedül a német Energiewende, az energiaátmenet eddig már mintegy 500 milliárd euróba került, az eredmény pedig a német gazdaság stagnálása, a vállalatok menekülése és energiaellátási bizonytalanság a megújuló energiaforrások időbeli ingadozása miatt, miközben a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó előírásokat távolról sem tudják elérni, sőt az energiaszektorban a szénerőművek újbóli termelésbe vonása miatt nő a kibocsátás.

A hat politikus nyilatkozata azt bizonyítja, hogy az európai vezetők klímaharcban is megnyilvánuló hozzá nem értése (vagy politikai gyávasága?) az európai gazdasági és társadalmi válságot tovább fogja növelni.

A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója