Kőszeg a fiát sem féltette a leselkedő abúzustól
ĀNAPI KOMMENTÁR. Kinek higgyünk? Annak-e, amit maga Kőszeg Ferenc mondott vagy annak, ahogy a szintén vérliberális Vásárhelyi Mária értelmezi a szavait?
ĀNAPI KOMMENTÁR. Kinek higgyünk? Annak-e, amit maga Kőszeg Ferenc mondott vagy annak, ahogy a szintén vérliberális Vásárhelyi Mária értelmezi a szavait?
ĀNAPI KOMMENTÁR. Hogy miért rukkolt elő egy baloldali politikai agitátor Kőszeg Ferenc volt SZDSZ-es korifeusnak a pedofília elfogadására irányuló nyilatkozatával, nem nagyon értem
ĀSok mindent újraolvasok mostanában, hogy megértsem, hogyan jutottunk ide. Azt hiszem, a hanyatlás sosem csinadrattával kezdődik, nincs tűzijáték, konfettieső
ĀNAPI KOMMENTÁR. Mindenkinek joga van a mássághoz, azonban senkinek nincs joga erőszakosan beleavatkozni mások életébe – jutott eszembe a néhai izraeli politikus, Simón Peresz megállapítása
ĀA tárcavezető bejegyzése szerint az Európai Bizottság arra hivatkozva támadja a gyermekvédelmi törvényt, hogy az nem egyeztethető össze az uniós szabályokkal
ĀFelháborítónak tartja a magyar gyermekvédelmi törvény támadását a szlovák lap
ĀA huszonegyedik század kifinomultnak mondott elméi már jó ideje a meleghullámon lovagolnak. A túlcivilizált városlakók köréből szétterjedő másságkultusz mindent elönt
ĀMenczer Tamás a magyar kisebbség jogait kéri számon Kijeven
ĀA törvény elleni hadjárathoz az Európai Parlament is csatlakozott
ĀA totalitárius globalista propaganda fogságában vergődik számos európai ország
ĀNAPI KOMMENTÁR. A magyarok többségének fokozott ellenszenvét eddigi politikai tevékenységével joggal kivívó momentumos EP-képviselő most tovább fokozta elutasítottságát
ĀA dollárbaloldal szövetségeseket keres az Európai Parlamentben a gyermekvédelmi törvény eltörléséért
ĀA kormány mozgásterét jelentősen bővítheti a háborús infláció várható mérséklődése – HÉTÉRTÉKELŐ
ĀNAPI KOMMENTÁR. Amikor az Országgyűlés elfogadta a gyermekvédelmi törvényt, akkor azzal támadták a honatyákat, hogy ilyesmi nincs is Magyarországon, minek foglalkoznak vele
ĀHa valaki háromszor egymás után nem megy be a munkahelyére dolgozni, nem lesz olyan munkáltató, aki ezt el fogja tűrni
ĀAz Európai Bizottság azokat a tilalmakat és korlátozásokat kifogásolja, amelyek a nem megváltoztatására, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére és/vagy megjelenítésére vonatkoznak
Ā„A propaganda észrevétlenül begyűrűzött a nyugat-európai mindennapokba”
Ā„Akárhogy is igyekeznek az Európai Parlament sorosista, baloldali képviselői, Magyarország nem fogja feladni saját döntéseinek a jogát” + VIDEÓ
ĀA LIBE Bizottság tehetetlenségében ismét megtámadta a magyar gyermekvédelmi törvényt, a fideszes képviselő keményen visszaszólt a törvényt kritizáló politikusoknak +VIDEÓ
ĀA LIBE-bizottság ülésen újra napirendre került a baloldali média és a brüsszeli bürokraták által támadott magyar gyermekvédelmi törvény
ĀA többhavi hergelés hatására másfél millióan rajzolták tele nemi szervekkel vagy „csak” virágokkal, cicákkal a szavazólapokat – a demokrácia dicsőségére
ĀAzt ugyanis a magyarok most utasították el nagy többséggel - reagált Gulyás Gergely az Európai Bizottság elnökének keddi nyilatkozatára - Varga Judit: Az eljárás elindításának vannak feltételei
ĀEurópa egyre több országában már kiskorúaknak is engedélyezett a nemváltás, noha mind több szakember emeli fel a szavát ez ellen, csakhogy az LMBTQ-lobbi igen erős Nyugaton
ĀBrüsszel nem akar belenyugodni abba, hogy Magyarország megvédi a gyermekeket az LMBTQ-propagandától
ĀA megkérdezettek 73 százaléka véli úgy, hogy helyes, ha a szülők döntik el, hogy milyen iskolai foglalkozásokat tarthatnak gyermekeiknek a civilek
ĀÚjabb fronton támadják a gyermekvédelmi törvényt - Hidvéghi Balázs szerint színtiszta politikai zsarolás a törvény elleni támadás +VIDEÓ
ĀBrüsszel nem tudja annyiban hagyni, hogy a magyar emberek népszavazáson mondhatják el a véleményüket - írta Varga Judit a döntésre reagálva - Jogállamisági dzsihádról beszél az Alapjogokért
ĀA kormány úgy gondolja, hogy a gyermekek szexuális nevelésének joga kizárólag a szülőké, és nem az aktivista csoportoké
Ā„Mesekönyvekből, reklámokból, az internet különböző felületeiről olyan szexuális irányultságokkal kapcsolatos propaganda árad a kiskorúakra, amit távol kell tartani tőlük”