Padok és egyebek

Ferencvárosban éppen „padháború” zajlik. Jobban mondva, az adott pad éppenséggel nem háborúzik, az csak csendben tűri a genderlobbi nyomulását, sajnos minden átfestésnél elveszítve az eredendő funkcióját. Mert mire is szolgál egy pad? Mielőtt válaszolnék, egy számomra kedves festmény jut eszembe egy ikonikus padról, ez Szőnyi István egyik főműve, a Kerti pad. A kép végtelenül egyszerű: egy pad a kert végében, néhány fával övezve. Egy szinte valószerűtlen fényben úszó, ezáltal szinte átlényegülő pad ez, sőt olyan, mintha a maga a pad világítana. Ettől válik a pad metaforává, a béke, a harmónia, egy magasabb rendű szépség és különlegesen szép emberi kapcsolatok szimbólumává. Javaslom, hogy vegyék elő a képet, akkor jobban érthetővé válik a mondandóm.

Rákos Sándor: Szőnyinél Zebegényben című versében mintha konkrétan erről a helyről, erről a képről írna: „Égig érő béke csöndje / csöndült, később a harangszó folytatta / a csöndet. »Ide kellene« – gondoltam / egy pillantással eget-földet összefűzve – / »ide kellene a bölcseket és / bolondokat« meghívni / tanácskozásra / a világ dolgáról, mert a te kerted / méltó leginkább az emberhez / és bölcs-bolond emberi / gondokhoz-örömökhöz.”

A kép kapcsán valaki feltette a kérdést: „Ha ott ülnétek békésen, kivel beszélgetnétek?” Az internet népe válaszai: „Hát, hogy legőszintébben szóljak, édesanyámmal, akit még 2013 májusában veszítettem el ebből a fizikai valóságból.” „Thomas Mann-nal.” „Nővéremmel.” „Magammal.” „Marica barátnőmmel.” „Talán egy könyvet olvasnék.” „Szívesen ülnék itt csendben, egy szerettemmel kéz a kézben, hogy ne zavarjuk meg a természetet.” „Talán a testvéremmel a gyermekkorunkról, rég elvesztett szüleinkről, a mai rohanó világról.” „Élvezném a fa árnyékát és hallgatnám a madarak csicsergését, és nem gondolnék semmire, örülnék egy kis magánynak.” „Talán a régmúltat idézve az öcsémmel, aki sajnos már nincs közöttünk.” „A három lányommal, egy csajos napot tartanék, jól kidumálnánk magunkat!” A válaszokban szép emberi kapcsolatok jelennek meg: édesanya, testvérek, gyermekek. Megjelenik az elmúlás melankóliája, de madárcsicsergés hallgatása és kéz a kézben üldögélés is. Ez a pad – önmagán túlmutató – funkciója. Abban a pillanatban, ha ezt szem elől tévesztjük, a pad értéktelenné, érdektelenné és feleslegessé válik. Ki van téve a rombolásnak.

Mert ez történt Ferencvárosban, a Tompa utcában, ahol július 15-én a budapesti Pride felvonulást megelőzően a polgármester asszony (a nevét nem mondom, mert nem akarok neki reklámot csinálni) és az Amnesty International polgárpukkasztó szándékkal szivárvány színűre festették a padot – NYITOTT-SZABAD-BOLDOG felirattal. Egy pad, amelyik NYITOTT-SZABAD-BOLDOG! A téboly elszabadulásának ez még csak az előhírnöke volt!

A szivárvány – elszakadva az eredeti vízözön-történetbeli Isten és ember közötti szövetséget megjelenítő szivárványtól – erőszakos „kisajátítás” jelleggel a genderpropaganda, az LMBTQ+ lobbi jelképévé vált. A pad átfestése a „kisajátítást” csak fokozta. Mit üzen ez? A szivárvány színű padra csak az L-betű mögött rejtőző leszbikusok, az M-betű mögött megbúvó melegek, a B-betű által jelölt biszexuálisok, a T-betű transzai, a Q-betűvel jegyzett queerek ülhetnek? Elképzelhető, bár nem tudható, hogy mi járt az ötletadók fejében! Mindenesetre erre a padra ezután már nem ül le senki, sem a kirekesztettek, sem a magukat annak gondolók. Ellenben ez a nyilvánvaló provokáció erőszakot szült: először – Ferencvárosra, a Fradira utalva – zöld-fehérre festették át. Fradi-szurkolók sem ülhettek rá, hiszen ezzel kirekesztették a nem Fradi-szurkolókat, mindegyik tábor rosszul érezte magát. No de a rossz érzés fokozása érdekében a polgármester asszony ragaszkodott a szivárványszínhez, tovább fokozva a skandalumot a szegény, mit sem sejtő paddal. A kontrára jött a rekontra, egy újabb próbálkozás: kapja vissza a pad eredeti obligát barnaságát. Itt egy pillanatra beütött a normalitás, hiszen ez a felirat jelent meg a padon: „Én csak egy pad szeretnék lenni. Ami jó mindenkinek. Neked is. Neki is. Nekünk.” De itt már valóságos háború dúlt, már nem lehetett visszavonulni, a polgármester asszonynak, B. K. kiskorúnak és az AI-nek (no nem mesterséges intelligenciának) volt még szivárvány festéke, újra átmázolták arra.

Jött azonnal a válasz, a szubkontra, a tromfolhatatlan, legyen a pad nemzetiszínű! Ki merészeli ezt átfesteni? No de ki ül rá egy olyan padra, amelyik egyik nap szivárványos, másik nap zöld-fehér, harmadik nap barna, aztán újra szivárványos, végül piros-fehér-zöld? Ez a lépés persze a nemzeti trikolór megcsúfolása, mert méltatlan ügybe keverése volt. Ezután a sokat szenvedett padot lefóliázták, majd kifóliázták...

A téboly fokozása érdekében az amerikai nagykövet az ultibeli kontrázás legnagyobb fokozataképpen bemondta a „Fedák Sárit”, szolidaritást vállalt a szivárványos paddal, illetve csak egy másával a nagykövetség kertjében, és ráült…

A következő csavart az jelentette, hogy a hányatott sorsú padot elszállították a Tompa utcából. Ezt a kiskorú polgármester is megerősítette, aki elmondta, hogy a pad megsérült a nagy ideológiai háborúban. Meg fogják javítani, aztán egy Facebook-pályázaton elbírálják, hogy milyen színben kerüljön vissza az eredeti helyére. Ehelyett az átfestés-rekorder pad a Károly körúti – Kétfarkú Kutyapárthoz kötődő – Mém-Múzeumba került… Senki sem tudta, hogy a Facebook-pályázat hogy végződött (vagy el sem kezdődött?), mindenesetre a padon megjelentek az Antifa piros-fekete színei és a „pedagógustüntetésnek” nevezett happening felkiáltójelei, ami eredetileg az Indesit nevű háztartási gépgyártó szimbóluma volt. Majd rákerült egy DIRR DURR felirat is… Ez is fokozhatatlan a maga nemében!

B. K. kiskorú szerint háromhavonta az önkormányzat üzenőfalán megjelenő ötletek alapján át fogja festetni a padot. Szánalmas az egész, pótcselekvés, ahelyett, hogy Ferencváros valódi és égető ügyeivel foglalkozna a kiskorú, egyben alkalmatlan polgármester asszony és szakértő csapata. Az egész padfestés a legelején a gyűlölet ellen, a szeretet felkeltéséért indult. Megjegyzem: Valenciában 145 darab köztéri padot festettek szivárványosra, erre az LMBTQ-propagandisták elleni atrocitások 25 százalékkal nőttek egy év alatt. Csak halkan megkérdezem: egy magánügyet miért kell közszemlére tenni és provokálni vele?

Én inkább visszatérek Szőnyi István Kerti padjához. Arra a fényben úszó, átszellemült padra szeretnék leülni a feleségemmel, beszélgetni egy kicsit vele a több mint ötvenévnyi házasságunkról, a szárnyukat bontogató unokákról, a kerti virágok csodáiról, nézve az égen úszó felhőket, a madarak röptét, hallgatva a fák susogását a szélben, belefeledkezve a csendbe, azokba az ajándékokba, amiket egy kerti padon kaphat az ember fia és lánya… Mert „ez méltó leginkább az emberhez és bölcs-bolond emberi gondokhoz-örömökhöz”…

A szerző építész, volt országgyűlési képviselő