Katalint és két gyermekét a nyaraláson ismertük meg a szállodában Hajdúszoboszlón, ahol laktunk. Angliában élnek már tizenöt éve. Jól érzik magukat, de a honvágy naponta gyötri őket, amit a biztonságérzetük hiánya tovább erősít. Egyelőre a keresetük ott tartja őket, de nem lehet tudni, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor az ottani migránshelyzet miatt szedik a sátorfájukat és hazatelepednek.
Katalin kifejezetten félti 15 éves lányát és egyetemre készülő 19 éves fiát, mert a lakosság annyira vegyes, a migránsterroról külföldről érkező hírek annyira közelinek hatnak, hogy akár másnap megtörténhet saját környezetükben egy gyilkos késelés vagy másfajta vérontás.
Tizenöt éve élnek kint, de még soha nem érezték ilyen közelinek a döntés kényszerének közeledtét, mint napjainkban. Katalinnak hihetetlennek tűnik az a biztonságérzet, amit a néhány napos nyaralásukon tapasztalt még akkor is, ha a szülők Pesten élnek és naponta értesülnek arról, hogy Magyarországon a migrációval kapcsolatban minden rendben van.
De csak addig, amig ez a kormány van hatalmon. Ezt Katalin a közös reggelizés közben, kérdés nélkül hozta elő, mert véletlenül belehallgatott Orbán Viktor interjújába, ahol a migrációról is beszélt, s arra azonnal fölkapta a fejét. Büszkén, de kissé irigykedve mondta, nem gondolta volna, hogy Magyarországon annak ellenére nincsenek migránsok, hogy óriási nyomás nehezedik ránk. A legnagyobb Európában. Nem gondolta volna, hogy a tavaly az Unió határainál 330 ezer migránst tartóztattak föl, közülük 270 ezret a magyar határnál.
Katalin is értetlenül áll az előtt a gyakorlat előtt, hogy ezek az emberek lényegében mindenféle papír, igazolás nélkül jöhetnek be az Unió területére főleg a tengeren. Saját bőrén érzi a nyugati migránsbeengedő gyakorlat félelemkeltő következményeit, azt, hogy aki Európába akar jönni, az minden további nélkül bejöhet. Orbán Viktor ezt úgy fogalmazta meg: „Szerintük az a helyes, hogyha valaki Európába akar jönni, az hadd lépjen be Európa területére, amikor már itt van, adja le a menekültkérelemre vonatkozó igényét, szabadon mozoghasson az unióban, amíg el nem bírálják az igényét. Ha elbírálták és maradhat, jó, ha nem, hát akkor nem tudjuk visszavinni.”
Katalin egyszerűen nem hitt a fülének, amikor a miniszterelnök úgy fogalmazott: „Bennünket a brüsszeli szirénhangok, vagy hogy az óceán partján valahol messze a magyar határtól néhány széplelkű ember egyébként mit tart helyesnek meg helytelennek, ezt kellő tisztelettel meghallgatjuk, de nem vesszük figyelembe. Csak és kizárólag a saját tapasztalatainkból indulhatunk ki. És a tapasztalat pedig azt mondatja velünk, hogy no migration! Semmilyen migráció!”
Majd így folytatta: „Ezért nincs Magyarországon migráns gyakorlatilag. Ezért néznek ránk irigykedve azok, akiket elárasztanak a migránsok, mert Magyarország egy saját modellt épített föl. Ezt akarják most lerombolni. Most engem az kevésbé érdekel, hogy ők a saját problémáikat nem tudják megoldani, sajnálom őket persze, meg együttérzek, de ha mi meg tudtuk oldani, ők is meg tudták volna. Csak nem akarják megoldani, mert más elképzeléseik vannak.”
Ilyet odakint nem lehet hallani, mondta Katalin elképedve. Odakint ennek az ellenkezője jön a médiából, hogy milyen jó, hogy jönnek, hogy segítenek megoldani a munkaerőproblémákat. És sajnos az emberek túlnyomó többsége ezt el is hiszi. Legfeljebb egy újabb értelmetlen gyilkosság kapcsán kapja föl a fejét, de közhangulat egyáltalán nem migránsellenes. „Pedig a veszély ott él velünk mindennap, de addig nem veszünk róla tudomást, míg velünk vagy a közvetlen környezetünkben valakivel meg nem történik a baj. Mi még egyelőre megúsztuk, s remélhetőleg meg is fogjuk, legalább addig, amíg a fiam elvégzi az egyetemet” – mondta az ötven felé közeledő anya.
Mi meg abban reménykedünk, hogy a kormány a jövőben is úrrá lesz az egyre fokozódó nyomáson, s a magyarok milliói segítenek Orbánnak, hogy állja a szavát. „Amíg nemzeti kormány van Magyarországon, addig nem lesznek Magyarországon migránsgettók.”
Jó volt a szoboszlói reggelinél arra megállapításra jutni, hogy migráció dolgában Magyarország messze a Nyugat előtt jár.
A szerző szerkesztő