Fokozott védelmet rendeltek el a Kárpátaljára tartó vonatokon
ĀA biztonsági szolgálatnak jogában áll fizikai intézkedéseket alkalmazni
ĀA biztonsági szolgálatnak jogában áll fizikai intézkedéseket alkalmazni
ĀA biztonsági erők számát csütörtökön 10 ezerre, pénteken 12 ezerre, szombaton pedig 30 ezerre emelik
ĀIdén is megrendezésre kerül a Biztonság Hete című rendezvény
ĀAz alkalmazás megsértette a gyermekek adatvédelmi jogait
ĀZelenszkij hétfőn már hajtott végre személycseréket
ĀA vádlottak közül többen is külföldön tartózkodnak, így nem vették őket őrizetbe
ĀA hírszerzés szerint az országot korábban a lehetséges célpontok közé sorolták, azonban most már kiemelt célpontként tartják számon
ĀFelidézte: 2015-ben a lengyel hadseregnek mintegy 95 ezer katonája volt, ma pedig 175 ezer főt számlál
ĀEgy svéd biztonsági tanácsadó óvatosságra intette a külföldön élő svédeket
ĀA közlemény szerint a biztonsagosinternet.hu oldalon kapott tartalmakat az elemzők a vonatkozó nemzeti jogszabályok szerint vizsgálják meg
ĀA migrációs nyomás miatt már korábban riasztórendszerrel felszerelt acélkerítést építettek a fehérorosz határon
ĀAz incidenst a hatóságoknak tavaly októberben sikerült azonosítaniuk
ĀA párizsi olimpiát 2024. július 26. és augusztus 11. között rendezik
ĀEgyre több településen válnak mindennapossá a medvék miatt telefonos (Ro-Alert) riasztások, és egyre gyakoribbak a támadások is
ĀSvédország és Dánia kormánya közölte, hogy jogi megoldást keres a hasonló incidensek megakadályozására
ĀA vezetők a szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalások újraindításáról és a délkelet-ázsiai ország energetikai átállásáról is tárgyaltak
ĀNAPI KOMMENTÁR. Katalint és két gyermekét a nyaraláson ismertük meg a szállodában Hajdúszoboszlón, ahol laktunk. Angliában élnek már tizenöt éve
ĀA hatóságok azt tervezik, hogy a víznyelőt kaviccsal és vízzel töltik fel
ĀSzerinte a NATO-nak határozottan kell reagálnia erre
ĀA turisták olyan úti célokat igyekeznek választani, amelyek nemcsak szépek, de biztonságosak is
ĀA találkozó témái között szerepelt a török F–16-os vadászrepülő-állomány modernizálása, valamint a svéd NATO-tagsághoz vezető út is
ĀTavaly decemberben döntöttek arról, hogy éves védelmi kiadásaikat húsz százalékkal megemelik
ĀAzóta emelkedtek meg a csecsen vezér védelmi kiadásai, amióta Ukrajna háborús bűnök miatt körözi
ĀA NATO-csúcstalálkozót július 11–12-én tartják a litván fővárosban
Ā„Az emberek fel akarnak fegyverkezni, mert nagyon rossz a közbiztonság, a rendőrség pedig tehetetlen"
ĀA kormányfő személyi védelméért felelős BKA-s csapat belső megbeszélésén megállapították, hogy ilyesmi nem fordulhat elő többé
ĀEgy közlekedési balesetben a biztonsági övet használók túlélési esélye nagyságrenddel magasabb az öv becsatolását mellőző közlekedőkhöz képest