Mindenkinek joga van a mássághoz, azonban senkinek nincs joga erőszakosan beleavatkozni mások életébe – jutott eszembe a néhai izraeli politikus, Simón Peresz megállapítása a minap zárult Pride-hónap kapcsán. Ennek záróeseményén még az Egyesült Államok melegségét nyíltan vállaló budapesti nagykövete is fontosnak tartotta beszédet mondani. Sőt 38 ország nagykövetsége, valamint kulturális intézetek álltak ki közös nyilatkozatban a magyar LMBTQ-közösség mellett. Felszólítva az Orbán-kormányt, szüntesse meg a közösséget diszkrimináló törvényeket és retorikát, amelyek ellentétben állnak a diszkriminációmentesség, a nemzetközi emberi jogi törvények és az emberi méltóság elveivel, valamint hozzájárulnak az LMBTQ-közösség megbélyegzéséhez.
Itt elsősorban a gyermekvédelmi törvény ellen fogtak össze a jeles diplomaták, amely azért született, hogy az óvodákban, iskolákban ne lehessen LMBTQ-aktivistáknak érzékenyítő előadásokat tartani. Ők azt akarják, hogy lehessen. Erre mondta ugye Orbán Viktor: „Az apa férfi, az anya nő, a gyerekeinket meg hagyják békén.” Szijjártó Péter pedig most a Pride-felvonulás másnapján egy gólyacsaládról tett ki képet Facebook-oldalára, ezzel a rövid megjegyzéssel: „Anyuka, apuka, gyerekek. Egy család.”
Simón Peresz pontosan fogalmazott.
Pressman nagykövet és kollégái viszont úgy tesznek, mintha Magyarországon bárki bele akarna avatkozni a felnőtt emberek szerelmi életébe. Senki nem akar. A gyermekvédelmi törvény azonban azért fontos, hogy a felnőtté válásig úgy nevelkedjenek a gyerekek hazánkban, ahogy a szüleik szeretnék. Ehhez a természetes igényhez még a gólyamama és a gólyapapa is ragaszkodik, amikor nem a rókát hívják magukhoz fiókagondozónak.
A nagykövet beszédében kiemelte: „Tény, hogy ma is vannak olyan magyar gyerekek, akik azzal küzdenek, hogy meghatározzák, kik is ők valójában, és kit szeretnek. Vágynak arra, hogy büszkék lehessenek saját magukra, a hazájukra és arra, hogy itt építhetik a jövőjüket. És tény az is, hogy számos alkalommal szembesülnek azzal – törvények, politikai vezetőik nyilatkozatai és a média megafonjai által –, hogy takargatnivalójuk van.”
Nem gondolnám, hogy legutóbb például a Szikra Mozgalom aktivistájának a számítógépén talált két-három éves gyerekeket ért abúzusfotók kiszolgáltatottjai azzal küzdöttek volna, hogy meghatározzák saját magukat, hogy büszkék lehessenek saját magukra, hazájukra. A képek éppen arról tanúskodnak, hogy némelyekben igenis van szándék ilyen gaztettek elkövetésére. Ezért gondolják a magyarok: nagyon is helyes, ha törvény is védi a gyerekeket attól, hogy ilyen és hasonló extrém szexuális helyzetek kiszolgáltatottjaivá váljanak. Hiába tiltakoznak a 38-ak. A magyarok számára a gyerek az emberek szeme fénye és pont. Ebből akkor sem engednek, ha a nagykövet hölgyek és urak a fejük tetejére állnak.
De ha már annyira érdeklődnek a magyar belügyek iránt, érdemes felidézni, hogy reagált Menczer Tamás államtitkár Facebookján a fellépésükre. A francia nagykövettől azt kérdezte, ég-e még a migránslázadás során felgyújtott 12 ezer autó? A svéd nagykövettől: „Ezen a héten hány tizenéves gyereket lőttek meg a svédországi bandaháborúk során?” A holland nagykövetnek címezve megkérdezte: „Drogállam-e még Hollandia?” A szlovák nagykövetnél afelől kíváncsiskodott: „Emlékszik-e még olyan napra, amikor a hazájában nem volt kormányválság?” A német nagykövetnél afelől érdeklődött: „Nem aggódik-e a német demokrácia állapota miatt, hiszen mindössze feles többséggel megváltoztatták a választási törvényt?” Végül az amerikai nagykövethez: „Hogy érzi, a fejlett amerikai demokrácia jövőre képes lesz a demokrácia alapját jelentő választást tisztességesen megrendezni? Mert amit legutóbb választás címén csináltak, azon sírt vagy röhögött az egész világ.” Hozzátette, a sort folytathatná az összes aláíró nagykövet országával. Felhívta továbbá a tisztelt nagykövet asszonyok és urak figyelmét, hogy ők itt nem helytartók, és Magyarország nem gyarmat. Kijelentette: „Csodálom, hogy annak ellenére, hogy a hazájukban fent említett, súlyos demokráciaproblémák vannak, ők egy másik ország belügyeivel foglalkoznak.”
És hogy a magyar demokrácia és szólásszabadság miként fogott ki David Pressman nagyköveten, azt jól mutatta, hogy a Magyar Nemzet szó szerint és teljes egészében lehozta a neve után, magyarosan présemberként is emlegethető diplomata beszédét, aki azt mondta, „egészen biztosan nem fog megtörténni”, hogy „a kormány által fogva tartott és ellenőrzött médium teljes egészében publikálja ezt a beszédet”. Tévedett.
Bármennyire is szeretné ugyanis láttatni a demokráciadeficitet, többedszerre kellett rádöbbennie, ez hiánycikk Magyarországon, nem úgy, mint a fentebb emlegetett országokban. Magyarországnak ugyanis tényleg nincs takargatnivalója.
Talán ez a legnagyobb szálka némelyek szemében.
A szerző szerkesztő