Nem szűnik a csatazaj

Nincs nap, hogy ne állapíthatnánk meg, riogatással telik az életünk. Riogatnak naponta közelgő viharokkal, soha nem tapasztalt meleghullámokkal, árvizekkel, földrengésekkel, túlnépesedéssel és fogyó népességgel, élelmiszerhiánnyal, kötelező sáska- és cserebogárevéssel, újabb járványokkal, kazettás bombákkal, és számos egyéb olyan jelenséggel, melyek úgy robbannak be életünkbe, hogy pár órája még csak nem is tudtuk, hogy léteznek. Mert most ez a fontos. A maradék, józan ésszel még talán rendelkező emberekkel el kell hitetni, hogy soha ilyen időjárás nem volt még a Földön, soha ennyi veszély nem fenyegette az embereket még, mióta világ a világ, ugyanis beléjük kell ültetni a rettegést, s szinte percenként kell őket az éppen legújabb szörnyűséggel traktálni, legyen az egy újabb migránsok keltette lázadás, rombolás, gyújtogatás, gyilkolás, vagy éppen egy újabb zseniális törvény az Európai Unióból, mellyel újfent megnehezíteni óhajtják mindannyiunk életét. Sikerül is, ne tagadjuk, még akkor is, ha kilóg a lóláb. Ami bizony nagyon is kilóg, mert láthatóan igen sokan elhiszik, hogy a fentebb emlegetett veszélyek olyan átkok, melyekkel nem lehet mit kezdeni, melyeket nem lehet elkerülni, kordában tartani, szabályozni, megszüntetni. Nos, éppen ez a cél! Verni a tamtamot! Hogy mindenkiben elültessék a rettegést, s mindenki örök csatazajban éljen, s higgye el, ezeken a rémségeken nem lehet felülkerekedni. S ha ezt elhiszik, akkor tényleg minden nehézség nélkül lehet zombikként tekinteni a népességre, s azt művelni velük, amit csak akarnak. Hiszen ez a cél.

Nos, a világ urai úgy tűnik, sikerrel működtek, s formálták birodalmaikat. Mert ha az ő szempontjaikat nézzük, ilyen kiszolgáltatott és elgyávult népessége talán még sosem volt bolygónknak, elsősorban Európa és az Egyesült Államok jólétben eltespedt lakóira gondolok. Ha visszatekintünk az elmúlt évekre, évtizedre, amikor a fentebb említett bajok szépen lassan beborították az életünket, azt is látnunk kell, hogy mindezt a rend hiánya, a rend megvédésének hiánya idézhette elő. Eltűntek az emberhez méltó szabályok, melyek kialakítása, megkövetelése nélkül közösségi élet nem képzelhető el. Eltünedezőben vannak a közösségek is, nincs tekintélytisztelet, nincs kemény rendfenntartás, nincsenek, vagy ha vannak is szabályok, azok betartását nem követelik meg, holott napnál világosabb, hogy ezek nélkül nem létezhet közösségi élet. Márpedig, ha nincs szabály, azaz, ha azokat semmisnek lehet tekinteni, akkor nincs méltó élet sem. Ez is volt a cél! Egy rend nélküli világban könnyű a zavarosban halászni. Látjuk is naponta a sikeres orvhalászokat, akik előtt korlát nem létezik.

Ha józanul gondolkodunk, kizárt, hogy elhiggyük, a tudomány mai fokán ne tudnánk kezelni az időjárási nehézségeket, kizárt, hogy a túlnépesedést ne tudnánk megfelelően szabályozni, kizárt, hogy az élelmiszerhiánnyal ne tudnánk megbirkózni, hiszen erre is vannak biztos megoldások. Karinthy Frigyest idézve: „Megnyugszom. Ámen. Úgy legyen. Inkább egyenek meg a férgek, Minthogy a férget megegyem.” Persze az sem hihető, hogy a féktelen háborúskodást ne tudnánk mederbe terelni legalább annyira, hogy a csatákba, öldöklésekbe ne lehessen belevonni azokat, akiknek semmi közük sincs a csatározó felekhez. S az sem jelenthet megoldhatatlan nehézséget, hogy az országok határai ne lehessenek átjáróházak. Mert bizony igaza volt nagyszüleinknek, szüleinknek, akik megtanították velünk a mondást: rend a lelke mindennek. A világ mai helyzetét illetően nem lehet vita tárgya, hogy rend nélkül nincs méltó élet. Szemünk előtt bizonyosodik be nap mint nap, hogy a rend hiánya káoszt teremt, s az is, hogy erkölcs nélkül nincs méltó élet.

S akkor csapongásaim közepette pár mondat erejéig térjünk haza, Magyarországra. Hiszen nálunk is van csatazaj. Egyetlen ügyet említek. Ez pedig a „szikrás pedofilügy” néven elhíresült borzadály. Melynek kapcsán kiderült, hogy százával gyártott, gyermekekről készült pornográf filmekre bukkantak a nyomozók. Ezeken a hírek szerint verték, kínozták a fiatalokat, két-három évestől tizenkét évesekig, hogy szexuális sanyargatás alá vethessék őket. Meg is tették. Filmre is vették. Na, ilyen esetben nyílik ki a bicska az ember zsebében, s ilyenkor mondja, nincs bocsánat! Én képtelen lennék bíróként kimondani, hogy halál bármely emberre. Viszont nem adnám lejjebb az életfogytig tartó börtönnél. Kezdődjön el végre a valódi rendteremtés! Elég volt a csatazajból, elég minden mocsokságból és aljasságból! Ember, küzdj ezek ellen, és bízva bízzál, hogy a küzdelem nem hiábavaló. Ezért a plágiumért bocsánatot kérek, okosabbat mélységes felháborodásomban sajnos nem tudtam kitalálni.

A szerző újságíró