A legkutyább

Úgy gondolhatnánk, rég megszoktuk, hogy a Magyarország és miniszterelnöke elleni támadások időről időre a krónikus elmebetegek akkurátusságával és szinte állatias kitartásával ismétlődnek, meg-megújulva visszatérnek, folytonos, eszelős körforgásban, irigységből, sértettségből, ezerféle nyomorult lélektani komplexusból táplálkozva, a gyűlölködés és tehetetlen düh ócsárlásainak, hazudozásainak-csúsztatásainak és teljességgel eszement vádjainak kíséretében. Kivételek azonban, mint mindig, e téren is akadnak, már ami az elkövetőket illeti. A köpönyeget fordítottak, a júdások, az örök árulók körében. Vannak szépecskén – szegény, a forgolódásba meg a damaszkuszi út csúcsforgalmába már rég beleszédült-belenyomorodott Csintalan Sándortól (ő volt, aki Fidesz-rajongó korszakában egyszer a Tolcsvay-klubban arra ösztökélt bennünket, hogy sokkal jobban kellene tolnunk a szekeret, „hízelegjetek többet”, tanácsolta, halálos komolysággal) a Medgyesi leleplezésétől eléggé messzire jutott Torkos Matildon át Simicska-gazdáig vagy éppen Magyarország legújabbkori történetének kiemelkedően legrosszabb egykori külügyminiszteréig, kinek iszonyatait, sajna, egészen más kategóriát jelentő fia sem tudja feledtetni. Az ő gyalázatos ténykedésük Illyés Gyula legnagyobb versének egyik sora miatt különösen fájó. És különösen kommentárt, kommentárokat kívánó.

„Mert legkutyább, ha a testvér kötöz le”, írja Illyés az Árpádban. Igen, valóban ez a legkutyább, a legkomiszabb, a legesleginkább fájdalmas csapás. Az egykori harcostársak, a valaha közénk tartozók, az egykoron véreinknek mondottak elpártolása. Ne szépítsük: árulása. Minimum A Pál utcai fiúk Geréb-példázata óta tudjuk (valójában ennél sokkal-sokkal régebben): a testvér ellenünk végrehajtott lekötözésiakció-kísérlete, a testvérben csalódás, az elárultatottság-cserbenhagyás alig-alig elviselhető, rettenetes kínját váltja ki. Annál csakugyan alig van, alig lehet iszonyúbb, ha a testvér fordul ellened, áll a szemben lévő oldalra. És a testvér akkor is testvér, ha lengyel vagy görög, sváb vagy éppen olasz, félig vagy akármilyen mértékben: velünk volt, hozzánk tartozott, tehát éppúgy testvér, mint a többi. És az a lényeg.

Ami nemrégiben az egyik határon túli magyar hírportálon megjelent, elképesztő legfrissebb példázata a fentieknek. „Az erdélyi Orbán-imádat súlyos veszélyt jelent a romániai magyar közösségre” – ez a címe. Már ez is – enyhén szólva – bicskanyitogató. Az interjú, amit egy enyhén szólva elfogult, kérdezni csak célzatos tendenciózussággal tudó, a tárgyilagos újságírásról még egészen halovány fogalmakkal sem rendelkező hölgy készített a magyarországi, (származását tekintve) félig magyar történésszel, sok egyéb mellett olyan megállapításokat tartalmaz, mint hogy Magyarország „nem nevezhető demokráciának. Demokrácia alatt olyan rendszert értünk, ahol az állampolgároknak körülbelül egyenlő lehetőségeik vannak a politikai, társadalmi, gazdasági érvényesülésre, a szabad önkifejezésre. Magyarország egy hibrid, azaz köztes kategóriába tartozik jelenleg. Azt szokták az ilyenre mondani, hogy már nem egy nyugati típusú demokrácia, tehát nem egy liberális demokrácia, de mondjuk nem is egy Észak-Korea, és még kb. 10-12 évvel van lemaradva a putyini Oroszországtól.” De van ennél sokkal cifrább is. Meglehet, megfelelő jogrendszerben már a törvénykezési kategóriába tartoznának az alábbi kitételek-minősítések, kimerítve a haza- és nemzetgyalázás, netán a hazaárulás (!) fogalmát: „Nagyon-nagyon erősen ott van az orbáni gondolatban, hogy a Kárpát-medence alapvetően egy magyar terület. És az, hogy mások is élnek itt, az történelmi hiba, nem így kellene lennie, de ez részben kiküszöbölhető, ha Magyarország az ellenőrzése alá vonja ezeket a területeket. Nem politikailag és közjogilag – mint közhatalom – hanem kulturálisan, gazdaságilag, társadalmilag. Gyakorlatilag arra törekszik, hogy behálózza vagy újra behálózza a Kárpát-medencét, és ezzel újrateremtse a magyar szupremácia előfeltételeit. (…) Ez azért nagyon veszélyes, mert beindít a szomszédokban egészségtelen reflexeket. Az első számú ilyen reflex, hogy a magyarok, úgy látszik, semmit nem tanultak Trianonból és a második világháborúból, ezért gyakorlatilag mindig ugyanazon jár az eszünk, mint Mórickának, mindig a revízió a végső cél. Azt gondolhatják, hogy amikor a magyarok azt mondják, hogy kisebbségi jogok vagy területi autonómia, azt úgy kell érteni, mint amikor az oroszok mondogatták a baltiaknak vagy az ukránoknak, hogy több jogot követelnek. Ők pedig, mármint a baltiak és az ukránok, azt gondolják magukban ilyenkor, hogy aha, mi pontosan tudjuk, hogy ti valóban mit akartok. Ez egy nagyon-nagyon veszélyes út, aminek az lehet a következménye, hogy mondunk valamit vagy sugallunk valamit, de másképp értelmezik, vagy sokkal radikálisabban értelmezik, mint ahogy azt gondoltuk. Úgy vélem továbbá, hogy ma, amikor a Kárpát-medencei egységes világról beszélünk, figyelembe kéne venni, hogy ha van valami, ami soha nem volt egységes, ma pedig totálisan szétfejlődött, az épp a Kárpát-medence és ezen belül az ott élő 11 millió magyar. Az erdélyiek mindenkinél jobban tudják, hogy pontosan mi a különbség a Partium, Észak-Erdély, Dél-Erdély, és Székelyföld között, és hogy Székelyföldön belül is jelentős különbségek vannak a kistérségek között, ezért nem lehet mindenkit egyforma nemzeti mázzal leönteni.”

A fő célpont persze – naná – Orbán Viktor.

„Orbán Viktor, hogy politikai marketinges nyelven beszéljek, fidelizálta az erdélyi szavazókat. Ezek az erdélyi szavazatok meglesznek neki mindaddig, amíg el nem veszíti a varázspálcáját. Létrejött egy lelki egység a nemzetvezető és az erdélyi magyar közösség között, amiben azért nagyon sok munka van. (…) ha a képviselet próbálná magát eltávolítani a magyar kormánytól, annak szerintem lennének következményei, mert el kellene magyaráznia a saját közösségnek is, hogy mit akar. Ehhez viszont túl méllyé vált Erdélyben az Orbán- és Fidesz-imádat. Létrejött egy újfajta lojalitás, ami egy politikai vezetőhöz, Orbán Viktorhoz kötődik, és ez sok emberben nem egy felületes dolog. Ez egy olyan jelenség, ami komoly veszélyeket hordoz magában az egész közösségre nézve.”

Kommentár – aligha szükséges. (Legföljebb csak ez: ennyire savanyú a szőlő, signore?)

Igen: legkutyább, ha a testvér próbál lekötözni, valóban. És hogy éppen Erdélyt, a magyarság Szentföldjét és éppen az erdélyi magyarságot akarnák fel- és kihasználni, az olyan extra gazemberség, ami csak a mindenkori okos Gerébeket jellemzi. (Többnyire azok, szóval ne intézzük el kézlegyintéssel őket.)

Egyvalamiben viszont nagyon igazuk van: ez tényleg olyan jelenség, amely komoly veszélyeket hordoz magában. Igen, az egész magyar nemzeti közösségre nézve.

A szerző író