És akkor 109. – A Favorit
ĀA hatvanas években sok minden más mellett a felnőtt bicikliből is kevés volt
ĀA hatvanas években sok minden más mellett a felnőtt bicikliből is kevés volt
ĀLegutóbbi rövid írásom, elmélkedésem, mely vasárnap Kérdések – válaszok nélkül címmel jelent meg, meglepően sok reakciót váltott ki az olvasókból
ĀSZOBAKATEDRA. Egy verssel való azonosuláshoz talán elsősorban bent (benne a versben) kell lennünk, mert ott van a beszélő is, ott találkozunk vele (és önmagunkkal)
ĀIllyés Gyula Puszták népe című könyve ezt a vidéket, ennek történelmét, az itt élő embereket mutatja be
ĀInterjú Gróh Gáspár irodalomtörténésszel, közíróval, a Köztársasági Elnöki Hivatal volt igazgatójával
ĀSZOBAKATEDRA. Nem telhet el úgy egyetlen nap sem, hogy ne legyünk tudatában Kosztolányi vallomásos üzenetének, mely szerint az anyanyelv az élet „legnagyobb eseménye”
ĀJuhász Zoltán egy gyimesi lassú magyaros megtalálásáról, mívesen faragott pásztorfurulyáról és arról a tapasztalatáról, hogy a magyar társadalom kisközösségek formájában is újraépíti önmagát
ĀAnnál csakugyan alig van, alig lehet iszonyúbb, ha a testvér fordul ellened, áll a szemben lévő oldalra
Ā„Megkerülhetetlen kötelességünk helyretenni a múltat és megismertetni magyarságunk értékeit a jelen, valamint a jövő generációkkal”
Ā1902. november 2-án született Illyés Gyula háromszoros Kossuth-díjas író, költő, esszéista, a 20. századi magyar irodalom kiemelkedő alakja