Az árulókról

Gyerekkorom első nagy irodalmi emléke – mint sokaké – Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye volt. Ebben a könyvben találkoztam először Hegedüs István hadnagy személyében egy árulóval, aki beosztottjaival, a zsoldos katonákkal részt vett a törökkel való tárgyalásban. A víztározónál akarták beengedni a törököket a vár belsejébe, de tervüket Sárközi, a cigány kihallgatta. Az árulókat elfogták, és Hegedüst kivégezték, három társát pedig füllevágással büntették.

Idősebb voltam már, amikor a hittanórán a tisztelendő úr beszélt Júdásról, aki elárulta Jézust. Később arról olvastam, hogy a legenda szerint a rezgőnyárról úgy tudják, Júdás egy ilyen fára akasztotta fel magát. Az átkos fa csak a vámpírok távoltartására volt alkalmas. Nyárfa nyárssal döfték át a vámpírok szívét. Egy másik változat szerint Jézus a rezgőnyár lombjai közé menekült, de rátaláltak, ezért haragjában megátkozta a fát, és azóta folyton rezegnek a levelei. A Parasztbibliában az áll, hogy „Akkor nyílott meg a pokol, amikor az, ki Jézust elárulta, felakasztotta magát. Júdás Jézus tanítványa volt, aztán eladta harminc ezüstpénzért Jézust. Oszt akkor ő attól a harminc ezüstpénztől szabadult volna már akkor, de nem tudott szabadulni, mert nem vette el tőle senki, és így mondták, hogy akkor fölakasztotta magát, s akkor kettéhasadt. Meg is érdemelte!”

Amikor a gimnáziumban Dantéról tanultunk, az Isteni színjátékból tudtam meg, hogy legalant, a kilencedik kör az árulók bűnhődésének a helyszíne. A kör négy különböző névvel ellátott gyűrűből áll. A nevek az árulás fajtájára utalnak. Az autenóra a hazaárulókat jelenti.

Az áruló arca, szavai, gesztusai a legigazibb ember álarcát ölthetik. Minden áruló gazember, bármi is készteti árulásra. Az ilyen tett mérgez, szét tudja rohasztani az ember erkölcsi tartását. Egyesek úgy tartják, hogy a félelem, a harag, a kétségbeesés és az árulás ejtheti a legmélyebb sebeket. Bizonyos esetekben a hallgatás is a legocsmányabb árulás. Egy szó mint száz: veszedelmes gyomnövény, amit gyökerestül és magostul ki kell irtani, máskülönben új árulók nőnek mellette. Az igazán megrendítő az, amikor az árulás váratlanul érkezik. Shakespeare, akinél jobban senki sem ismerte az emberi lelket, egyik szonettjében így írt: „És árulás sujt minden szent Hitet / és Becsületet rút gyanú aláz.” A dalban ez áll: „Rab madár, hogyha voltam / Kitéptem minden tollam, / Áruló sosem lettem, / Magyarnak születtem.”

A legtöbb esetben gyenge karakterű emberekből lesznek az árulók. Az árulásra nem mondhatjuk, hogy kicsi vagy nagy, az árulás jelzők nélkül is árulás. Egyenlőségjeleket tehetünk közéjük. Nem szabad összekeverni a kompromisszummal. Márai Sándor szerint: „Az árulásra nincs bocsánat.” Soha nem maradhat büntetlenül. Csak a gyenge jellemű emberek bocsátanak meg az árulóknak.

A neves politikus, Churchill mondta: „Ha külföldön vagyok, sosem bírálom vagy támadom országom kormányát. Amikor aztán hazajövök, bepótolom a dolgot.” Csendesen, indulatok nélkül, de szomorúan kérdezem: milyen szó illik azokra a honfitársainkra, akik Brüsszelben hazájuk ellen szavaznak vagy blokkolják az uniós források megérkezését? Milyen szó illik rájuk? Milyen?

A szerző újságíró