Domonkos László

Vélemény és vita

Gutenberg a Duna korzón

Megszámlálhatatlanul sokszor és már szinte időtlen idők óta mondják, írják, emlegetik, siratják, elemzik és taglalják az úgynevezett Gutenberg-galaxis halálát. Előbb a film és a televízió-videó-DVD, azután a digitalizáció. Az agyoncsépelt, a leggarázdább vizuális közhelyek egyikévé tett, immáron halálosan unalmas kép a villamoson-buszon-metrón mobiljukat nyomogató-bambuló embertömegek látványáról. És a többi.

Ha valamit ennyire, ilyen erővel-intenzitással emlegetnek, tuszkolnak befelé a tudatunk összes létező skatulyájába – nagyon-nagyon fontos lehet. Egyelőre, javaslom, fogadjuk el a dolgot. Vagy tegyünk úgy, mintha. Azután, hála a Fennvalónak, úgyis jól pofán vág a realitás. Vagy legalábbis annak másik oldalról érkező, jól, megtapasztalható része.

Június első fele, Budapest, belváros. A Vörösmarty tér és közvetlen környéke, a Vigadó tér és a Duna korzó, egészen majdnem az Erzsébet hídig, a Petőfi-szoborig. Hétvége. Nem túl jó – változékony, az évszakhoz képest majdhogynem hűvös, gyakran borús-esős idő. Hétvége, midőn az országlakosság igen tekintélyes – jócskán többségi – része a heti munka után családja körében, netán ide-oda elutazva, kiskerttől-hétvégi háztól esedékes rokonlátogatásig, vagy unokázásig, vagy éppenséggel csak pihenve-tévézve-lustálkodva, hiszen mindjárt újra itt az örök heti ellenség, a hétfő reggel.

Nem is árad, nem is özönlik – valósággal gomolyog a tömeg mindenfelé. Százak, ezrek. Délelőtt, délután, még estefelé is. A tömérdek, néha kissé kaotikusnak-agyonzsúfolt-környezetűnek, néha otthonos-kedves buli-kuckónak tűnő pavilonok sűrű tucatjai között pedig – könyvek és könyvek és könyvek. Vékonyabbak és vastagabbak, mesekönyvek és komoly tudós értekezések, játékos, könnyed és súlyos regények és elgondolkodtató napi látleleteket felmutató novelláskötetek, életrajzok, esszé- meg verseskötetek, lektűrök, sci-fik, barkács- és szakácskönyvek. Satöbbi.

Gutenberg itt van a Duna korzón. A Duna meg amott. „Csak folyt”. „Mintha szívemből folyt volna tova, zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.” Gutenberg itt van a Duna korzón. Az öreg Duna pedig pontosan tudja, ez mit jelent. Találkozások, nagy-nagy beszélgetések, kisebb-nagyobb vendéglátások, gyakran dedikálások ürügyén és apropóján. A hangulat valahogy úgy ünnepi, hogy az új könyvek semmihez sem hasonlítható, varázslatosan édes nyomdafestékillata valamiképpen összevegyül egy hatalmas össznépi szertartás zarándoklatszerű monumentalitásának szédítő kavargásával. Olyan derűben és összeforrottságban, hogy csak csodálkozni lehet a mosolygó arcokon, a távolba révedő értelmes tekinteteken vagy a leplezetlen öröm, kíváncsiság és a felfokozott érdeklődés megannyi megnyilvánulásán.

Gutenberg megmutatta, mekkora erő és hatalom. Még mindig. Még mindig? Örökre. Változatlanul és megváltoztathatatlanul, legyenek kiváló, nagy könyvekkel egyenértékű nagy mozifilmek és könyvtárak gazdaságával vetekedni tudó számítógépes adatbázisok. Gutenberg itt a Duna korzón olyan, mint háborúban az ágyú, a tüzérség: lehet akármilyen féle-fajta rakéta és mindenféle megsemmisítő herkentyű, ha a réges-régi mozsarak, az ősi ütegek mai utódja bedobja magát és odapörköl, hát… a tüzérség a csataterek királynője, mondta Napóleon. Gutenberg és a nyomtatott könyv az egyetemes emberi kultúra királynője. A többi hadova, szemfényvesztés, pótlék, óvszer, imitáció. Punktum.

A szerző író