A szószobrász

Zavarba ejtő a kérdés: tudjuk-e, kinek köszönhetjük „tanár” szavunkat, amely – ilyen-olyan megközelítéssel – gyakran szerepel mostanában a médiában? Az alkotó a 19. század legismertebb orvosa volt, emellett nyelvújító és polihisztor, a kétszázharminc éve született Bugát Pál. Az 1848–49-es szabadságharc idején a Honvédelmi Bizottmány Magyarország főorvosává nevezte ki. Követte a kormányt Debrecenbe, és aktívan részt vett a tennivalókban. Világos után megfosztották állásától és bujdosni kényszerült, mint oly sok magyar a hazában. A meghurcolás elől szülővárosába, Gyöngyösre menekült, ahol egykori gimnáziumi tanárainál és a ferences kolostorban, a rendfőnök szobájában talált menedéket csaknem két hónapon keresztül. A kolostor épülettömbje, jellegzetes zártsága jó búvóhely volt Bugát számára.

Vajon miről társalogtak a rendfőnökkel? Valószínűleg a nyelvészet is közös gondolkodásra késztette őket, mert Bugát negyvenezer szót tartalmazó Természettudományi szóhalmaza 1843-ban már megjelent. A szerző így vallott erről: „mit sokféle fáradozásaim közt leginkább kitűnőnek gondolok”. A szóalkotó a forgalomban lévő műszavakat vette górcső alá, jelentéseiket pontosította. Az volt a célja, hogy kerülje a hosszú és alkalmatlan szavakat; ha lehetett megrövidítette, ha nem, újjal pótolta őket. Új szavait Vörösmarty Mihállyal, Kisfaludy Károllyal, Toldy Ferenccel és Bajza Józseffel is megosztotta.

Korábban, 1824-ben – pályázat eredményeként – nevezték ki a sebészek számára felállított Elméleti Orvostani Tanszékre professzornak. Élet-, kór- és gyógytant, valamint gyógyszertant tanított magyar nyelven, és erre ösztökélte tanártársait is! Az egyetemen akkoriban latin és német nyelven folyt az oktatás.

Bugát Pálnak nem szegte kedvét a nyelvújítói munkásságát kísérő – sok esetben éles és személyeskedő – kritika sem. Merész volt, nem félt a bírálattól. Saját magára támaszkodott, és kész volt vállalni javaslatai következményeit. Vezérelve az lehetett, hogy csak az ismeri meg az ár erejét, aki szemben úszik vele.

Gyöngybetűkkel írott ötszáz oldalas naplója a közelmúltban kapott nagyobb figyelmet, amely érdekes leírásokat, feljegyzéseket tartalmaz a reformkor és a szabadságharc eseményeiről. A kéziratból egy határozott fellépésű, élénk, szenvedélyes, kifinomult szépérzékű, logikusan gondolkodó, optimista és kreatív szellem villan elő. Orvos lévén, mindenekelőtt az orvosi nyelvben alkotott új szavakat, de ezen túlmenően a közélet nyelvén is, olyan szavakat, amelyeket naponta használunk. Álljon itt belőlük néhány: alaphang, búra, csavar, ellenszenv, rokonszenv, elnök, eredmény, fogékony, földgömb, földtan, gyógyszerész, helyrajz, hőmérséklet, inga, intelem, kedély, képlet, működés, nyomda, penge, szivacs, rovar, járvány és – a tanár.

A nyelvújítás fényes csillaga ő, kincskereső nagyködmön, orvosként és szószobrászként is ápoló, gyógyító, magyarságát mindenekfelett vállaló, a reformkor tüzét tápláló ember, aki kétszázharminc évvel születése után is aranykeretben jelenik meg előttünk. Toldy Ferenc 1865. július 11-én, az Akadémián mondott gyászbeszédét így fejezte be Bugát Pál ravatalánál: „Helyesen szólni Révay, szépen Kazinczy, műszabatosan (sic!) Bugát Pál tanította meg a nemzetet.” Nagy kár, hogy gyönyörű „tanár” fogalmunk napjainkban a politika játékszerévé vált az állandó tüntetésekkel…

Sokféleképpen lehetünk jó tanárok. A legkiválóbbak közös jellemvonása: oly ragaszkodással szeretik tárgyukat, hogy ezzel a vírussal megfertőzik a diákokat is. Csak ez lehet a mérce, Bugát Pál öröksége.

A szerző újságíró