Rosszabbik

Őszintén szólva, akkor sem igazán tudtam mit kezdeni velük, mikor még igen sokan igen sokat vártak tőlük. Egy igen jó és igen értelmes orvos azt mondta, igenis óriási szükség van (lett volna) rájuk, hiszen egy tényleg radikálisan nemzeti erő Magyarországon nagyon is komoly politikai űrt tölthetne be, a Fidesztől jobbra, de a valóban szélsőséges szélsőjobbtól még innen, elszántan, harciasan, megalkuvás nélkül, akár a legkényesebb(nek tartott-mondott) nemzeti ügyekben is. Ez több, normálisnak mondható politikai elemző álláspontjával is megegyezett. („Kisebb hibákkal ugyan, de tartotta az irányvonalat 2016 őszéig” – írta a formációról egyikük, Borbély Zsolt Attila, hozzáfűzve azonban már ekkor, hogy ha igazán komolyan veszik saját jelszavukat, miszerint „csak a nemzet", legalább néhány hetes moratóriumot hirdetnek a kormány állandó, mániákus támadásában…) Ha azt mondanám, hogy kissé – talán eredendően – szkeptikus voltam az ügyben, alighanem azzal indokolható, hogy néhány, valóban figyelemreméltó, kissé még a nagyon fiatal Orbán Viktorhoz is mérhető ifjú tehetség túl gyorsan és túl egyöntetűen, túl hamar és túlságosan nyom nélkül tűnt el soraikból, Kovács Dávidtól Nagy Ervinig és tovább.

Mindezekkel együtt és mindezek dacára is: némi várakozás még jó darabig volt velük kapcsolatosan. Hiszen már maga a név is… Nem volt rossz, sőt. Játékos volt, és kicsit, sokat (többet) mondani akaró, azt és úgy sugallva, amit és ahogyan vélhetően sokan hallani-olvasni szerettek volna.

Szkepszisem viszont, bevallom, ekkor is – tovább is – működött. Még egy réges-régi szóvicc is – szülőföldemről, Szeged Rókus nevű, Angyalföld-szerű külvárosából való, ahol cseperedtem – eszembe jutott. A hatvanas évekből származott, midőn Szeged nevezetessé lett slágerénekesnő leánya, szegény Jobba Gabi már országos hírű volt: Jobba Gabi – nem mondják meg, hogy Gabi kitől jobb…

A Jobbik esetében – amint olvasom Nagy Ervin elemzéseit vagy más írásokat róluk (A Jobbik színeváltozása címmel – milyen színű lett, szivárvány? – egész kötet jelent meg a fent említett BZSA-tól, igencsak találóan kifordított egykori jelszavukkal – „sem nem jobb, sem nem bal, sem keresztény, sem magyar” – , egyértelműen következtetni lehet, hogy a langyossal az Úristen is csak egyetlen dolgot művelhet, vitán felül –, szóval az ő esetükben, így utólag, még csak némi elégtételnek sincs helye. Csak kiábrándult biccentésnek vagy legyintésnek, s eközben, Nagy Ervint idézve, „próbálkoznak, erőlködnek, kutatják a lehetőséget.” És vélhetően a históriában csak egy név marad majd utánuk, egy tisztességes, bátor nőé (szerencsére akadt, aki ezt is megírta), aki EP-képviselőként képes volt úgy kiállni a magyar kormány migránspolitikája mellett, hogy közben nem rúgott bele a magyarság ellenségei által vadul, habzó szájjal, gyűlölködve támadott magyar kormányfőbe…

És ha lassan elérkezünk a közelmúltbéli hírhez, miszerint a Jobbik nevet változtat („mostantól Jobbik – Konzervatívok néven folytatják munkájukat”), nem tudjuk, Jobba Gabi jusson-e eszünkbe, netán egy régi, bölcs, szerb népi mondás („vuk dlaku menja, ali cud nikada” – „szőrét váltja a farkas, de nem a természetét”, magyarul: kutyábul nem lesz szalonna), esetleg Nagy Ervin legutóbbi találgatása itt a Magyar Hírlapban („lehet, még a Jobbik nevet is elhagyják majd, és lesz belőle Ballik”.) Ám Ervin ez utóbbi leleményével vitatkoznunk kell. A balhoz inkább a -fácánt, a -szerencsét, netán a -sorsot társítjuk. Attól tartok, sokkal egyszerűbb a megoldás. Ez: Rosszabbik. Garantáltan. Esetleg fokozva egy „leg” előtaggal.

A szerző író