A versek ünnepe ürügyén

Némi meglepetésemre azt mondta a minap egy antikvárius ismerősöm, hogy a napokban zajló versünnep – ez egy jó néhány esztendős kitűnő kezdeményezés, amikor a magyar költészet napja tiszteletére számos helyen a csodálatos magyar költészet alkotásaiból szavalnak, énekelnek a versek szerelmesei, s még „meg is mérkőznek” egymással – sok vásárlót hozott be a boltjába, s szinte mindenki versesköteteket keresett. Jó pár éve azt olvastam, mi, magyarok olvasásban a világ tíz legjobbja közt vagyunk. Hogy ez számszerűen mit jelent, arra nem emlékszem, de ez talán nem is érdekes, no meg azt nem is vizsgálták, prózai vagy versesköteteket vásároltak-e többet a boltokban. Mindenesetre tény, hogy kis túlzással egymást érik a könyvünnepek nálunk, továbbá a kulturális kínálatban előkelő helyen állnak a könyvbemutatók. Persze azt nem tudom, hányan vásárolnak a könyvekből, de az mindenképpen öröm, hogy nagy az érdeklődés irántuk. Egy szellemes ötlet is megragadta a figyelmemet az egyik könyvünnepen, mégpedig, hogy kicsiny, ízléses sátraikban antikváriumok is kitelepültek. Olyan könyveket kínálva, amelyek a könyvesboltokban már nemigen kaphatók, továbbá igazi kincsekre is rá lehet bukkanni.

Így fedeztem fel – mint megszállott könyvgyűjtő – nemrégiben a hetvenhárom híres ember aforizmáit tartalmazó Kis aforizmagyűjtemény című munkát, melyet elolvasva arra is rájön az ember, hogy a politikusok, beszédírók is forgatják ezeket a kiadványokat.

A szerkesztő valószínű Somlyó György néhai költőnk aforizmameghatározását gondolta legtalálóbbnak kerek e világon, mert mindjárt a bevezetőben idézi: „Az aforizma – az ostor vége. Az, ahol csattan.” Költőhöz méltó kép, és igaz. Somlyó György filozofikus hajlamát és ironizálásra hajlamos természetét azon mondása is bizonyítja, miszerint „Az aforizmaírók egy része meg akarja kímélni olvasóit a hosszú és bonyolultan kifejtett gondolatmenetek megértésének erőfeszítésétől, másik része magamagát óhajtja megkímélni a bonyolult gondolatmenetek megértésének erőfeszítésétől…” Valószínű mindez így igaz, ám mégis azt gondolom, az aforizma olyan gondolat, ami nem úgy születik, hogy az ember addig töri a fejét, amíg ki nem talál valami aforizmát, hanem gondolkodik, ír, vagy éppen beszél, és egyszer csak aforizmává válik egy-egy gondolata. Ennek bizonyítéka maga a kötet is, hiszen a szellemes és tartalmas mondások „gazdái” többségükben írók, költők vagy filozófusok. Válogatottan jó társaság, amit a szerkesztő azzal is bizonyít, hogy egy-egy „aforizmatulajdonos” jó mondásai elé odarak néhány véleményt az illetőről, szintén nem akárkiét. Így például Goethe tíz aforizmája előtt Heine, Kafka és Beethoven dicséri a költőt, ez utóbbi imigyen: „Goethe költeményei boldoggá tesznek.” Az olvasót meg a szellemes és tartalmas mondások teszik, ha nem is feltétlenül boldoggá, de mindenképpen bölcsebbé, ami akár a boldogsághoz is hozzásegíthet. Valamint felismerésekhez. Feleki László például azt találta mondani: „A filozófia sem tud választ adni a nagy kérdésekre, de rendkívül színvonalasan mond csődöt.” Vajon ez dicséret vagy bírálat? Ezt döntsék el a filozófusok! Vagy itt van Kner Izidor, akinek a magánéletéről semmit sem tudok, ám aforizmái mintha árulkodnának: „A nők a kalandban is szerelmet keresnek. A férfiak a szerelemben is kalandot.” Valamint: „Ki harmadszor nősül, nem érdemli meg, hogy megszabadult két feleségétől.” Aztán azért is jó ezeket az aforizmákat böngészgetni, mert gondolatban vitatkozhatunk is velük. Például azzal, amit Victor Hugo a maga korában még így látott: „Az ostobaság csökkenését nevezzük haladásnak.” Kérdezem, tényleg csökken? És egyáltalán haladunk?

Amivel viszont magam részéről teljesen egyetértek, az Anatole France mondása: „Az élet álmát legigazabban a könyvek között lehet álmodni.” S ezt a gondolatot is hadd toldjam meg annyival, hogy a versek talán még inkább hajlamosak kihozni az emberből az álmodozást.

S ha már a könyvek közé tévedtünk, irodalmi életünk egy újdonságát is megemlítem. Nemrégiben megalakult a Másféle Írók Társasága. Nyolcan vannak, ha jól emlékszem, s a magyar történelemről szeretnének nekünk sokat mesélni, azaz írni. Pezseg tehát minden nehézség ellenére az irodalmi élet, versünnep, könyvbemutatók, új társaságok létrejötte színesítik a hétköznapokat, jó ezekről hallani. S jó böngészni a könyvesboltokban és az antikváriumokban is. Az örvendetes magyar olvasási statisztikákat és a könyvesboltok folyton megújuló kínálatát ismerve mégis van egy kis kételyem. Évek óta eredménytelenül keresem azt a valakit vagy intézményt, akire 7-8 ezres könyvtáramat végrendeletileg ráhagyhatnám.

A szerző újságíró