Szivárványgárdisták

A huszonegyedik század kifinomultnak mondott elméi már jó ideje a meleghullámon lovagolnak. A túlcivilizált városlakók köréből szétterjedő másságkultusz mindent elönt. Nem lehet úgy belenézni egy-egy filmbe, hogy ne lennének ott a csókolózó férfiak vagy az egymást nyalogató nők. Azok a viselkedésformák, amelyek néhány évtizeddel ezelőtt még devianciának minősültek, ma már nemhogy elfogadottak, hanem egyenesen követendővé, a hétköznapi élet elkerülhetetlen velejáróivá válnának. Mindez rendben is volna, ha a két fő vonulatról, a férfiak és a nők homoszexualitásáról nem vált volna le százféle más szokatlan szexuális viselkedési forma. Ezekkel senkinek semmi baja nem lenne, ha egyrészt már szinte kötelességszámba nem menne a dicsőítésük, másrészt nem sorolták volna ide, mármint a kívánatos irányultságok közé például a pedofíliát.

Amikor a gyerekeink életébe akarnak erőszakosan beavatkozni mindenféle szivárványgárdisták és genderlovagok, a helyzet egyre bonyolultabb. A nyugati társadalmak, legalábbis szexuális irányultságukat tekintve, kisebbségi hangadói mindenhol egyre nagyobb teret kapnak. Nálunk is. Jogvédőknek, civil szervezeteknek és haladó gondolkodású véleményvezéreknek álcázva. Ezért aztán ha nem a gyerekeink fenyegetettségéről lenne szó, mondhatnánk úgy is, hogy igen mulatságos esetek is előállhatnak. Az persze egyáltalán nem vicces, hogy az Európai Unió tagjainak jó része már bírósághoz fordult, azzal vádolván Magyarországot, hogy a gyermekvédelmi törvény szűkíti azok mozgásterét, akik az óvodások és kisiskolások körében idétlenkednének a genderelmélet boszorkányaiként.

Ha mindezt egy nagyobb összefüggésrendszerbe helyezzük, például arra az egyszerű kérdésre, hogy mi is a család, azt a magától értetődő választ kapjuk, hogy a család az, ahol az anya nő, az apa férfi, rögvest nagy sivalkodás támad. Mert hát miért ne lehetne az anya férfi, az apa meg nő, vagy végig lehetne zongorázni az összes változatot, az sem lenne elég. A szivárványkülönítményesek már hosszú idő óta támadják például a Harry Potter íróját, ennek oka: J. K. Rowling azt merészelte leírni, hogy a férfi férfi, a nő meg nő. Ez az eddig soha kétségbe nem vont megállapítás mára elítélendő tétellé vált. Mármint azok körében, akik a maguk egyedül helyesnek minősített, különös világképüket akarják ráerőszakolni a többségre.

Azért régen ennél egyszerűbb volt az élet, morfondírozott Fényes Kristóf, a heteroszexuális öregúr. Nem kizárólag azért, mert amikor még fiatal volt, nem is nagyon lehetett hallani az efféle furcsaságokról, azért meg aztán főleg nem, mert a világ akkortájt jobb lett volna. Nem volt jobb, csak kiismerhetőbb. A többség tudomásul vette, hogy a szexualitást illetően is vannak néhányan, akik nem olyanok, mint ők. Arról meg aztán szó sem esett, hogy a családok életében, a gyerekek szexuális nevelésében bárki más helyet kaphatott volna, mint a szülők. És persze akkoriban a szexualitás szigorúan a magánélethez tartozott, nem televízióműsorokban, pornóvideókban, internetes fórumokban kellették magukat az örömlányok és az örömfiúk.

A magyarok többsége ma ezt ugyanúgy gondolja, mint régen, rakta le Fényes Kristóf az okostelefont. A többséggel együtt mondom, menjenek a fenébe az erőszakos genderlovagok a hülye jogállamisági bíróságaikkal együtt.

A szerző író