Trumper

Nem nagyon akadt példa arra az elmúlt két évszázad történetében, hogy egy volt amerikai elnök ellen bűnvádi eljárást kezdeményeztek volna, ezért érdemes kicsit eltöprengeni e bizarr fejleményen. Természetesen nem arról van szó, hogy bárki a törvények felett állhatna, de ebben az esetben nem ez a kérdés.

Némi cinizmussal szólva az uralmi elitek legfelső köreibe való bejutás egyik legfőbb szelekciós kritériuma a „foghatóság”, magyarán, mindenkiről „dosszié” van, és hogy ezek a dossziék kinyílnak-e, és ha igen mikor és hogyan, azt az őket fogva tartó „nem létező” erő dönti el. Pontosabban fogalmazva, minden lokalitás uralmi reprezentánsa alá van vetve az éppen a világot ellenőrző globális birodalom elitjeinek, és a mindkettőjük felett lévő uralmi térben elhelyezkedő nem létező világerőnek.

Donald Trump letartoztatásával az amerikai birodalom agóniája, hanyatlási lejtője újabb letöréshez érkezett. Természetesen tökéletesen érdektelen, hogy a volt elnök valóban elkövetett-e harmincnégy rendbeli csalást, okirathamisítást és más hasonló bűncselekményt. Azért érdektelen, mert ennek alapján a jelenlegi elnök és egyáltalán az uralmi elit minden tagja több évtizedes börtönbüntetését tölthetné, és erről a már említett vaskos dossziék sokat tudnának mesélni. Donald Trump politikai szereplőként való megsemmisítése egészen más okok miatt létfontosságú a birodalmi uralmi elitek számára.

Ahhoz, hogy ezt megértsük rögzítenünk kell azt a most már evidensként tételeződő összefüggést, hogy az Amerikai Egyesült Államok nevű jelenségegyüttes kettős szerkezetű, van egy nemzetállamjellegű talapzat, és erre épül rá a szimbolikus hatalmi térben a világbirodalom. Az a világbirodalom, amely a portugálok, a spanyolok, a hollandok, a franciák és a britek után hatodikként tölti be ezt a pozíciót annak a bizonyos nem létező világerőnek a kegyéből, aki e birodalmak futtatója volt eddig, és ahogy ez kinéz ezután is ő lesz. A tapasztalatok arra utalnak, hogy nagyjából évszázadonként azért kell eldobni a birodalmakat, mert a világbirodalmi lét olyan degeneratív hatással van a birodalmi elitekre, hogy egyszerűen „elhasználódnak”, és ilyenkor a nem létező erő új birodalom után néz.

Hogy dramaturgiai szempontból hitelesnek látszódjon a világbirodalomváltás nemcsak, hogy megengedi, de kifejezetten ösztönzi is ilyenkor a nagy háborúk kitörését, mert így a nagyérdemű, megvezetett közönség megszeppenve, engedelmesen simul bele az új világrendbe. Ami ezekben az évtizedekben zajlik, az egy olyan folyamat tehát, melynek során a nem létező erő egyre világosabbá teszi, hogy eldobni készül a degenerálódott amerikai világbirodalmi uralmi struktúrát, de az – amúgy teljesen érthető módon – nem annyira akarna csak úgy eldobódni, ezért mindent igyekszik megtenni összeomlása ellen, ám az entrópia végül minden ilyen esetben győzedelmeskedik. Ahogy József Attila írja, „ami van, széthull darabokra”.

Donald Trump úgy kerül ebbe a képbe, hogy ő eddig az egyetlen olyan uralmi reprezentáns, ráadásul most már volt elnök, aki intuitív módon megsejtett valamit ebből az „amerikai tragédiából”. Amióta 2016-ban elkezdte a végül is meglepetésszerű győzelemmel végződő elnöki kampányát egyre céltudatosabban próbálja az amerikai társadalom számára elbeszélhetővé tenni a lényeget. Azt, hogy a birodalmi Amerika degenerációja a végéhez közeledik, az összeomlás elkerülhetetlen, és ha a nemzetállami talpazat Amerikája nem akar az összeomló birodalom romjai alá szorulni, akkor cselekednie kell. Hogy pontosan mit és hogyan kell cselekednie azt egyelőre Trump se nagyon tudja elbeszélni, de azt igen, hogy ez csak úgy lehetséges, ha a birodalom robbanásszerű összeomlása helyett annak tervszerű lebontása kezdődik el. Amelynek egyik döntő fontosságú eleme a világ többi részével való kiegyezés, vagyis nem újabb és újabb háborúkra (programozott káoszra), hanem éppen ellenkezőleg tárgyalásos, egyezkedő visszavonulásra van szükség. Az amerikai birodalmi uralmi elit Donald Trump elleni paranoiás gyilkos gyűlölete ebből, illetve az ebből származó kétségbeeséséből fakad, abból a kilátástalan pozícióból, amit a helyzet megoldhatatlansága jelent számára.

A birodalom uralkodó (és persze hamis) narratívája is azt jelzi, hogy a birodalmi elitek, és az uralmukat üzemeltető mély államuk számára mindez teljesen reménytelennek látszik. Mivel végzetes zsákutcába kerültek, így a nemzetállami Amerikában és szerte a világon egyre inkább csak a káosz tudatos szítása lehet az egyetlen eljárásmód, vagyis a helyzet számukra tökéletes megoldhatatlansága okán a saját növekvő rendezetlenségükhöz próbálják egyre erőszakosabb módon hozzáigazítani a világot. Ám a világ, már legalább is a világ Nyugaton kívüli döntő többsége, amit Roger Scruton szójátéka nyomán Rest-nek (The West and the Rest) nevezünk, egyre nyíltabban ellenáll, sőt egyre határozottabban elkezdte megszervezni önmagát.

S bár rendkívül heterogén és inkoherens „összletről” van szó, most paradox, de nagyon is érthető módon éppen az amerikai birodalommal való egyre határozottabb szembefordulásuk adja az igazodási pontot. Vagyis, némiképp leegyszerűsítve, az amerikai birodalom saját halálát sietteti szinte minden lépésével, az egész olyan, mintha rituális öngyilkosságot készülne elkövetni. Donald Trump az ezzel az öngyilkos stratégiával való határozott szembefordulásnak próbál politikailag is értelmezhető formát adni. Az ellene indított támadások, mint e mostani, nagy valószínűséggel inkább csak fokozzák stratégiájának sikerét.

A szerző közgazdász