Kő András

Vélemény és vita

Lepréselt virágok

A lepréselt virágok legnagyobb divatja a biedermeierhez kötődik, amely inkább ízléstörténeti, mint irodalom- vagy művészettörténeti fogalom

A magyar honfoglalás mondái a címe annak a millenniumi díjjal kitüntetett, 1904-ben megjelent könyvnek, amelyet a napokban vásároltam meg az egyik antikváriumban. Otthon aztán meglepődtem, amikor a 359. oldalon egy lepréselt, gyönyörű gyöngyvirágot találtam. Vajon kié lehetett a virág? – töprengtem. A könyv témáját illetően talán egy férfié. Milyen kapcsolatot rejt az elszáradt barna levél és a kilenc fejecske? A képzelet nem a földön jár, amikor ezekre a kérdésekre válaszokat keresek.

A lepréselt virágok legnagyobb divatja a biedermeierhez kötődik, amely inkább ízléstörténeti, mint irodalom- vagy művészettörténeti fogalom. Tárgykultúra, életstílus. A korszakban a családi életet minden addiginál nagyobb hangsúly jellemezte, ezért kötődött a bensőségességhez, az emlékezéshez, a családi ünnepekhez. (Írom ezt akkor, amikor a család fogalma napjainkban idehaza ismét nagy nyomatékot kapott.) A biedermeier fontos ajándéktárgyai voltak a személyes apróságok. Például a hajból készült ékszerek, a levágott tincsek, dohányzacskók, cigarettatárcák, drágakőgombok és lepréselt virágok, amelyek a távolság és a múló idő legyőzésére szólították fel a családtagokat és a barátokat. A mulandó és hervadó virágok megőrzése azt jelképezte, hogy az érzések örökké tartanak. Így aztán a férfiak (!) virágszirmokat rejtettek el a tárcájukban, hogy szeretteiknek, barátaiknak tanúskodjanak a hiányukról vagy éppen a gyászukról.

Ismeretes, hogy Eötvös József (1813–1871) jogász, író, vallás és közoktatási miniszter (1848, 1867–1871) korának egyik legműveltebb személyisége volt. Hatalmas könyvtáráról 1996-ban Bényei Miklós írt könyvet. Eötvös nagyon szerette a virágokat, és könyveinek lapjai között préselte le őket néhány ritka levéllel együtt. Lányai és felesége szintén követték a családfő szokásait. Eötvös jegyzetfüzeteiben hosszú listákat találunk a különféle virágfajtákról, az egyikben kétszáztíz rózsafajtát sorol fel. Egészen bizonyos, hogy megvolt Eötvösnek Goethe összes munkáinak díszkiadása, hiszen ezt akarta első unokájának ajándékozni. S ha így volt, akkor alighanem néhány lepréselt virágot elhelyezett a lapok közé. De saját példánya lehetett Kazinczy Ferenc pannonhalmi utazásáról is, mert a szerző neki ajánlotta, s ebből sem hiányozhatott a lepréselt virág.

Eljátszogathatunk azzal a gondolattal, hogy mely könyvek érdemelték ki Eötvös könyvtárában a lepréselt virágokat. Vélhetően azok, amelyek valamiért közel álltak a szívéhez. Például a memoárok, amelyeket történelmi tanulmányaihoz forgatott (II. Jakab angol király, Montecuccoli, Richelieu bíboros, a francia királyi szeretők, például Mme de Pompadour élete stb.); a vallástörténet és a teológia kategóriájának az élére az úgynevezett szent iratok tartoztak, a Biblia és a Korán; jelentékeny csoportot alkottak az ókori klasszikusok (Homérosz, Platón, Arisztotelész, Cicero stb.), a filozófia élén a Voltaire-összes hetvenöt kötete állt.

Lehetséges, hogy a virágpréselés divatja a számítógépek és a mobiltelefonok világában újból visszatér? Legalábbis erre utaló jeleknek vagyunk a tanúi. A lepréselt virágok kompozíciókat alkotnak, s úgy kerülnek be a nagyobb könyvek oldalaira. Renoir mondta: „A virág tisztítja a szemet.” Mondhatjuk akkor, hogy a lepréselt virág erősíti az emlékezetet. Erősíti az emberi kapcsolatokat. Tanít és nevel. Érzelmeket közvetít. A fantázia és a szépérzék teljesedik ki általuk. A lepréselt virág éppúgy túlélhet bennünket, mint a szeretet.

A szerző újságíró