Horváth K. József

Vélemény és vita

Felháborodom, tehát vagyok

NAPI KOMMENTÁR

Mióta Dobrev Klára sokak szomorúságára fészket rakott a honi politikában, azóta jelent egyet a neve a felháborodással. Felháborodik, ahogy londoni látogatása kapcsán is, a kormányra, ha kell, ha nem. Talán Dobrev is attól lenne ismert a világban, hogy felháborodik, nem politikusi teljesítményétől?

Sajnos ennél rosszabb a helyzet. Méghozzá sokkal. Az árnyékkormány egy részének londoni látogatása is megmutatta, hogy a felháborodás mellett a választók félrevezetése és a saját hazájának való rosszat akarás is ott szerepel Dobrev jellemzői között. Csak éppen erről – érthető okokból – nem beszél, ám annál nagyobb lendülettel csinálja.

A kétnapos londoni látogatást mindennél nagyobb jelentőségű politikai eseményként igyekeztek feltüntetni, ezért a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán 15, Dobrevén 12, Gyurcsányén két bejegyzés foglalkozott a témával. Összesen tehát 29 poszt. Ez nyilvánvalóan arról szólt, hogy az olvasóknak azt próbálják beadni, hogy itt bizony egy kiemelkedő jelentőségű eseményről van szó, amiből az ország sokat fog profitálni.

Nos nem, ennek pont az ellenkezője igaz. Csekély jelentősége van a látogatásnak. Dobrev hazaellenes uniós magatartásának szigetországbeli népszerűsítése azonban még kártékonyabb a hazafias érdekekre. Sok hírfogyasztó egyszerűen csak ripacskodásnak minősítette a londoni kiruccanást.

A kormányinfón meg is kérdeztem Gulyás Gergelyt, mit szól ehhez a minősítéshez. „Én megértőbb lennék a magyar ellenzékkel, bár kétségkívül az európai árnyékkormányok vezetőinek a találkozása az európai diplomácia fontos eseményei közé nem sorolható. (…) De ahhoz képest, amilyen külkapcsolatai a magyar ellenzéknek vannak, nem csodálom, hogy ők ezt egy komoly találkozóként igyekeznek feltüntetni. (…) Bajom azzal van, hogy európai parlamenti képviselőként azért tesz meg mindent, hogy Magyarország ne juthasson hozzá a Magyarországot megillető uniós forrásokhoz. Azt felháborítónak tartom, hogy valaki keres hatmillió forintot egy hónapban és nem azért dolgozik, hogy Magyarország is pénzhez juthasson az Európai Unióból, ahonnan ő hatmillió forintot kap havonta, hanem azon dolgozik, hogy az ország ne juthasson pénzekhez.”

Ez valóban minősíthetetlen. Ahogy az is, hogy egyebek mellett Londonban is a magyar jogállamiság helyzetével hozakodott elő, amelyben a baloldali álláspontnak semmi köze nincs a jogi alapokhoz, politikai, jogi szósszal leöntve próbálják elfedni a valóságos joguralmi helyzetet, telerakva saját politikai hazugságaikkal.

De ha már hazugság, akkor itt van még néhány. Dobrev Londonban azzal is traktálta vendéglátóit, hogy – mint a Facebookon írta – „A választópolgárnak tudnia kell, hogy van alternatíva. Hogy bármit is mond a kormány, van egy másik megoldás. Ebből a szempontból a demokrácia egyik alapja, hogy a választópolgár mindig tud választani.”

Tizenhárom év azt bizonyította, hogy nem tud választani. Egyelőre ugyanis nincs demokratikus alternatíva. Egyszerűen a Demokratikus Koalíció még arra is képtelen, hogy megszorítsa a Fidesz–KDNP-t.

De hogy is lehetne jóban a dobrevi DK a választókkal, ha saját árnyékkormányának árnyékminisztereivel sincsenek jóban. Bohár Dániel a képviselői irodaház előtt kapta kameravégre Dávid Ferencet, az árnyékkormány miniszterét, akit nem vittek magukkal Londonba. Dávid – zavarát leplezendő – „Sietek, dolgom van” válasszal próbálta lerázni magáról a riportert, aki az iránt érdeklődött, miért nem vitték el Londonba. Végül lebiggyesztette a száját, majd savanyú kényszeredettséggel azt felelte, „Nem vittek.” „Valami rosszat csinált? Rosszat mondott Dobrev Klárának? Gyurcsány Ferencnek? Vagy miért? Büntetésben van?” – faggatózott tovább a riporter. Dávid pedig válasz nélkül bemenekült a képviselői irodaházba.

Felháborodom, tehát vagyok, mondta Bálint György. A választók többsége pedig felháborodik Dobrev és a DK gyenge politikusi teljesítményén. Azért van ilyen kevés szavazójuk már tizenkét éve.

A szerző szerkesztő