– Engem vajon mikor fognak eltörölni? – Köszönni is elfelejtett, úgy tette föl a kérdést J. Károly a büfés Eszternek, hogy a második kávéjának még nem is jött el az ideje.
Korán volt, a szokásosnál hamarabb érkezett, a munkahelyi büfé csak néhány perce nyitott ki. A férfi teljesen át volt fagyva, az időjárás-előrejelzés szerint tizenkét fok van odakint, de ő csak kettőt érzett.
Gyakran megtörténik, hogy éppen az ellenkezőjét tapasztalja annak, mint amit hivatalosan bemondanak. Az a tíz fok is bizonyára eltűnt valamelyik titkosszolgálatnál, és odaadták az ukránoknak. De inkább a tíz fokot adják, mint a harckocsikat vagy a bombát az északi olajvezeték felrobbantásához, gondolta J. Károly, viszont egyáltalán nem nyugodott meg.
Attól még idegesebb lett, hogy az egyik hazugság szüli a másikat. Szemtelenül, sőt szemérmetlenül, büszkén. Persze, nem nagyon kell csodálkozni a hazugságok megnövekedett születésszámán. Ebben már a férfiak is benne vannak. Mert a férfiak is tudnak szülni, vagyis majdnem. Már csak egy lépés kell, hogy működőképes petefészkekkel lássa el őket a nemzetközi mesterséges intelligencia.
Épeszű ember ugyanis nem tud kitalálni olyat, hogy mi direkt rosszul járjunk, az amerikaiak meg jól, hogy elfelejtsük, kik vagyunk, mások pedig úgy váltogassák az identitásukat, mint az alsóneműt, gatyát bugyira vagy fordítva, és hogy a németek megint leboruljanak a nácik előtt.
J. Károly így gondolkodott, mert igen egyszerű ember volt, és még nem ültették bele a chipet. Meg volt ugyanis győződve róla, hogy azoknak, akik saját maguk ellenségei lettek, már van egy chip az agyukban, csak nem veszik észre, mert az egyre gyarapodó bankszámlájukra figyelnek.
Szóval az első kávét még otthon issza meg, egyedül, a másodikat a büfében, tíz óra körül, tízórai helyett. A harmadikat az ebéd után, ami általában egy szendvics, és azt is a büfében veszi, hogy gyakrabban lássa Esztert.
Reggel legföljebb csak a teknősével tudna társalogni. Tőle is megkérdezte, hogy mikor fogják eltörölni, de Karcsi eddig még egyetlen kérdésére sem válaszolt, gyakran rá sem nézett. J. Károly meglepődött volna, ha egyszer válaszol, viszont a büfés Eszter reakciója is meghökkentette. Hiszen azért jött be most hamarabb a munkahelyére, hogy Esztertől kapjon valamilyen biztató választ.
A nő sokkal bölcsebb nála, határozottabb, és nem szokott fölöslegesen aggódni. Biztosan ezért kell J. Károlynak reggel egyedül kávéznia otthon, és nem Eszterrel. Pedig a nő sem él senkivel, úgy tudja, még teknőse sincs. Csak egy kutyája van.
– Kedves Károly, hiszen magát már eltörölték.
A férfi ugyan néha valóban azt érezte, hogy olyan, mintha ő nem is létezne, mert például az osztályvezető soha nem adott neki jutalmat, még szóban sem, az új lakó pedig nem köszön a lépcsőházban – biztosan a városban született. Csak a kéregetők köszönnek, de amikor nem ad nekik pénzt, megátkozzák.
A szankciókról, az áremelkedésről meg a háborúról is csak nemzeti kérdőívet kapott, igaz, arra érkezett egy köszönőlevél. Ezen túl semmilyen eredménye nem volt a véleményének, sőt az „eltörlendők” listáját egy, a korábbinál vastagabb tollal még egyszer aláhúzták. S ebben a listában ő is benne volt, mint a többi kétharmad. A maradék egyharmadnak már van chipje. Őket pedig nem akarják eltörölni, csak az emlékezetüket és az identitásukat veszik el.
– Hogy érti, hogy már eltöröltek? – kérdezte J. Károly a büfés Esztert. – De hiszen itt állok maga előtt, és egyszer szerelmet is fogok vallani, azt hiszem.
– Az nem számít. Mármint nem a vallomás. Mert azt már tudom, még ha nem is mondta.
J. Károly rákvörös lett, mint nem sokkal előtte a hidegben, kint az utcán. De Eszter nem akarta, hogy még vörösebb legyen, s folytatta a megkezdett témát.
– Egy épület nemcsak a kövek összessége, hanem a rendszer is, ahogyan ezeket a köveket összeépítik. Egy jellegzetes kapcsolódásmód, amit megelőz egy tervezés. Ha maga vagy én nem illünk bele a rendszerbe, megpróbálnak előbb faragni rajtunk, és amikor nem sikerül, félredobnak. Összezúznak, és lesz belőlünk útalap. Azon dübörögnek majd a harckocsik.
– Nem lehetne inkább a tervezőt börtönbe zárni? – kérdezte J. Károly. Bármennyire is vágyott Eszter közelségére, azt nem szerette volna, hogy együtt legyenek útalap.
A szerző irodalomtörténész