A zsonglőr

Ennek az írásnak azt a címet is adhatnám, hogy Rekviem a gőzért. A gőz alatt a Gellért gőzfürdőjét kell érteni. Volt ugyanis egyszer egy gőzfürdő, amely kultikus hely volt, ahol újjászülethetett a látogató; kitisztult az agy, felfrissült a test és a lélek. Ahol megállni látszott az idő, legalábbis az volt az ember érzése, hogy a percek lassabban kocognak, mint valójában; ahol nem volt különbség ember és ember között, ahol randevút adott egymásnak politikus, író, tudós, muzsikus és munkásember, a társadalom minden rétegének képviselője. A Gellért-gőz panoptikum volt, a legkülönbözőbb figurák gyülekezőhelye, ahol nem volt kivételezett, és mindenki azt kapta, amit remélt. Valamennyi vendég egy kicsiny, szeméremtakaró köténykét viselt, s ebben sem volt különbség. Schvarcz Pista, a masszőrök centere naprakészen szállította a legfrissebb pletykákat, Jani, a kabinosok királya akkor is szerzett egy vetkőzőfülkét, amikor már foglalt volt valamennyi. Merthogy annyian jártak oda, hogy sorszámot kellett kérni. A gőzben mindig történt valami, ami mosolyra derítette az embert; aki akart, csevegett a szomszédjával, aki akart, aludt, aki akart, fiúkra vadászott.

Aligha volt párja annak, ami egy alkalommal megesett. A híres római fürdők látogatói is megirigyelhették volna az élményt. Az történt ugyanis, hogy a nagy gőzfelhőből egyik pillanatról a másikra kiemelkedett egy idős, kopasz ember, és se szó, se beszéd, a porondon érezhette magát, mert macskaügyességgel elkezdte dobálni a levegőbe a buzogányait, úgy, ahogy a cirkuszban látja az ember. Oly módon mesterkedett a három buzogányával, hogy véletlenül sem csobbant egyik sem a vízbe. A csendben szunyókálók felébredtek, és hihették, hogy rosszul látnak vagy álmodnak; egy cingár férfi elejtett egy ollét!, a pocakos homoszexuális csettintett az ujjaival, az éjszakát átdorbézoló ifjú hatalmasat csapott a vízbe a tenyerével, a nagy arany keresztet viselő birkózóbajnok arcán az elismerés jelei mutatkoztak. Élőképpé merevedett a Gellért-gőz nagymedencéjének vendégserege, és alighanem a tányérozásra is sor került volna, ha nem a víz a közeg, amelyben ez a mutatvány életre kelt.

A zsonglőrködés ősidőktől napjainkig hódít. Számos korai kultúrában készült róla festmény vagy feljegyzés. Európában a Római Birodalom hanyatlásáig elfogadott volt, de utána kegyvesztetté vált. A középkorban a papok elítélték azokat, akik zsonglőrködtek. Erkölcstelen cselekedetnek tartották, és boszorkánysággal vádolták őket. A mutatvány kiszorult a piacokra, az utcákra, a vásárokra és a kocsmákba. A Gellért-gőz nagyjelenetéhez hasonló varázslat azonban egyedülálló volt a választott helyszínt illetően. Darab ideig úsztunk a meglepetésben és a gyönyörben, aztán a művész befejezte az előadást és mélyen meghajolt. Dörgő taps fogadta a pillanatot! Nem történt semmi különös, csak egy idős ember elhitette magával, elhitette velünk, hogy van visszafiatalodásra remény. Igaz, ezek az érzések csak percekben mérhetők, de talán élni segítenek.

Ezt a csodálatos, népszerű, megfizethető (ma már nem az!), sokak által szeretett, hangulatos helyet szüntették meg évekkel ezelőtt, amikor úgymond „renoválták és modernizálták” a fürdőt. Az igazi gőzt pedig száműzték. Csak nosztalgiával gondolunk arra a helyre, amely Budapest egyik ékköve volt egykoron. Hogyan szól a dal? Volt, nincs, fene bánja… Ezzel vigasztaljuk magunkat.

A szerző újságíró