Úgy tűnik, vannak lefelé vivő utak, amelyeknek sosem érjük el a végét. A február újabb médiatörténeti eseménnyel lepte meg ezt a sokat megélt országot: elindult az első magyar tyúktévé. Az érdeklődők egyelőre YouRube-on követhetik élőben „közel 70 tyúk, továbbá gyöngytyúkok, nyulak, galambok és egy komondor életét”, de elnézve a szolgáltatók kínálatát, nem elképzelhetetlen, hogy hamarosan abban is megtalálhatjuk majd a „tökéletes szórakoztatás” céljából elindított csatornát. Azt hiszem, van abban valami szimbolikus, hogy a magyar média tengernyi kreativitással elérkezett a baromfiudvarig. Ráadásul egy olyan hosszú és rögös úton, amelynek minden egyes pontján kompetens szakemberek mondták el mindig, mit akarnak látni-hallani az emberek.
Persze ha valaki megkérdezné, vajon szegény jószágok nézegetése nem jár-e kevesebb mentális tehertétellel, mint a show-ként eladott, sokak által „taplósimogatónak” nevezett, egymás ostoba viccein jól szórakozó emberek által prezentált rádióműsorok, a minden kontrollt elveszített szereplőkkel operáló realityk, a magyarul nem beszélő tinédzser „jópofa” megalázása ésatöbbi, ésatöbbi, nos, valószínűleg azt kellene válaszolnom, hogy de, igen. Akkor meg mi a baj?
Mértéket vesztettünk, illetve nem is állítottunk a rendszerváltoztatás óta. Vagy igen, mindjárt kettőt, és éppen ezért hiányzik. Mert ha kettő van, akkor nincsen egy sem. Akkor nincsenek normák, nincs teljesítmény, nincs bűn, nincs múlt, és nincs valóság sem, mert minden pusztán interpretáció és magyarázat.
Akkor nincs mit csodálkozni rajta, hogy szűkebb és tágabb közéletünk eseményei is sokszor egy baromfiudvar történéseit idézik.
Országjárásra indulhat például Dobrev Klára – a lassan a számát sem tudni ellenzéki pártok egyike által létrehozott árnyékkormány árnyék-miniszterelnöke, a reményhozó (sic!) –, idézheti szegény Renant, aki komolyan írt arról, mi teszi nemzetté emberek egy csoportját, miközben férje és pártelnöke a legsarkosabb kommunista écát követve igyekszik megosztani a magyar társadalmat.
De hogy tágítsuk a kört, akkor teljesen rendben van, hogy simán hazudik Gwendolin Delbos-Corfield EP-képviselő vagy Linda Thomas-Greenfield, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke elmondhatja, hogy „feleslegesen finomkodó korrektségnek vagyunk tanúi az európai politikusok részéről” Magyarországgal kapcsolatban, és nemcsak hogy nem szakadt le az ég, de nem volt olyan nem kormánypárti politikus vagy médiaszemélyiség, aki – ha óvatosan és finoman bár – jelezte volna, ez így nincs rendben.
Mérték híján tűnhet úgy, bármit meg lehet csinálni, nincs semminek tétje. Jó, ha tudjuk, nem így van, még egy baromfiudvarban sem.
A szerző vezető szerkesztő