Figyelem! Alább egy rossz vers még rosszabb részlete következik. Állítólag Petőfi stílusában, ám nem „petőfieschen” – Karinthy stílusparódiájából kölcsönözve a névadásmintát, Karinthy ugyanis a „Népiesch” címet adta az Így írtok ti Móriczról készült egyik irodalmi torzképének –, hanem úgy, ahogy egy Petőfi-vers a mesterséges intelligencia algoritmusában (már majdnem azt írtam, hogy „tudatában”) jelenik meg. „A Duna, tiszta vízzel, / Áramlik végig az országon évről évre. / A történelem földje, sok elmondatlan történettel, / A bátor hősökről, akik a szabadságért harcoltak merészen.” – Nahát! (Ez a „nahát” már nincs benne a versben, de akár benne is lehetne.)
Következzék néhány általános tény! Sokan vannak, akik nem szeretnek verset olvasni. Ezzel szemben sokan még verset írni is szeretnek. A két halmaznak néha nincs közös metszete. Akik szeretik a jó költészetet, nem szeretik a rossz verseket. S akik szeretik a jó költészetet, azoknak egyelőre nem ajánlom az úgynevezett, a fenti – egy hetilap portáljáról idézett – példa által is reprezentált „chatbotverseket”. Tehát a mesterséges intelligenciával megtámogatott nyelvi modell (ChatGPT) alapján készült szövegeket, amelyek között egyre nagyobb számban vannak versek (vagy versnek nevezett szövegek) is.
Az 1990-es évek elején Párizsban jártam Papp Tibor, a Párizsi Magyar Műhely folyóiratot és az Atelier Kiadót is létrehozó emigráns költő „műtermében”. Ott mesélt arról, hogy Raymond Queneau Százezer milliárd szonett című kombinatorikus ciklusából francia nyelvű szöveggenerátort alkotott. A „verslétrehozó program” önműködően gondoskodik arról, hogy a sorok az egyes szonettekben véletlenszerűen helyezkedjenek el, hiszen a tíz, egyenként tizennégy soros szonett minden sorának összes kombinációja 1014 (azaz százezer milliárd), legalább egy sorában eltérő szonettet ad eredményként. A számítástechnika segítségével Papp Tibor létrehozta magyar nyelvű időmértékesvers-generátort is. Az 1994-ben megjelent Disztichon Alfa programjának mágneslemeze elvileg tizenhatbillió, jellemzően abszurd vagy pajzán disztichont képes „megalkotni”. Még mindig alkotja, mert ennyi vershez sok-sok idő kell. A metrikai szabályok, a huszonnégy üres mondatszerkezet mellett mintegy kétezer-négyszáz szót tartalmaz a program. A verstant, a szerkezetet és a szavakat tehát a költő adta, a gép csupán variálta azokat.
Meglepődtem rajta, hogy a gép ily módon beleszól a költészetbe, aztán azzal nyugtattam magam, hogy a számítógép csak eszköz, a verset a költő írta – már az előtt „készen” volt mindegyik, hogy az eszköz részt vett volna a folyamatban. Weöres Sándor 1946-os Keresztöltés című verse már a számítógépek előtt feltalálta a kombinatorika körébe tartozó permutációs verset. Tizenhat két szótagos szót rendez négy oszlopba, és a szavak tetszőlegesen egymás mellé olvashatók. Ha a halmaz tizenhat elemét (a vers szavait) permutáljuk, az eredmény több mint húszbillió, és ha nem is lehet mindegyiket teljes poétikai értékű műnek tekinteni, ennek minimális töredékéből is egy egész kötetnyi költeményt alkothatunk.
Szóval elterjedt a világhálón sok-sok, chatbot által írott vers – számosan üdvözlik a lehetőséget. Nem tudom, hogy közülük mennyien szeretik a jó verseket. De olvasom, hogy már több mint két évvel ezelőtt elindult az a Rímről rímre (Verse by verse) nevű tesztprojekt, amely a legismertebb amerikai költők stílusában ír verseket. Pontosabban a látogató választja ki a költőt, határozza meg a versformát, szótagszámot, rímképletet, majd a vers első sora után a program javaslatokat kínál a következő sorokra. Ezeket fel is lehet használni, módosítani is lehet vagy félredobni. Tehát nem igazi „robotköltővel” van dolgunk, hanem egy versírást „támogató” segédszoftverről.
Szerintem az is ilyen, versírást támogató segédlet lehet, ha a költőnek van tehetsége („geniusa”), vagy gyakran forgatja más tehetséges költőgéniuszok verseit. S azt is olvasom, hogy használható újságcikket már írt a mesterséges intelligencia, de versből eddig csak rosszat. Ez talán arra is választ adhat, hogy egy jól használható cikket vagy egy jó verset nehezebb-e megalkotni. Igaz, a fejlesztők azt remélik, hogy a gép képes az önálló tanulásra – mindenesetre egyetemi dolgozatot már tud írni, és sikeresen le is vizsgázik –, így előbb vagy utóbb megtanulja majd a versírást is.
A költészet szerencséje, hogy ettől egyelőre még igen messze áll. Olvastam robotverset például Nógrád vármegye szépségeiről – semmivel sem jobb, mint amilyent Petőfi „stílusában” írt, és ha nógrádi lennék, nem biztos, hogy büszke volnék rá. Inkább Mikszáthra és Madáchra lennék büszke, még akkor is, ha szülőhelyük ma nem a magyarországi Nógrádhoz tartozik. De az sem nyugtatna meg, ha a mesterséges intelligencia valóban megtanulná az igazi versírást. Akár egy megadott témára, stílusban vagy példamondat alapján. Most inkább csak mosolygok, vagy szenvtelenül nyugtázom magamban, hogy nem kell félretenni Petőfit. Sem Adyt, sem József Attilát, sem Radnótit vagy Szabó Lőrincet. De még a posztmoderneket és az újavantgárdokat sem. Addig biztosan nem, amíg: „A napon, az arcunkon, és a szélben a hajunkban, / Nem fogunk elfelejteni, ritka gyökereinket. / Szívvel és igazsággal a nyelvünkön, / Énekeljük dalt, ismeretlen dallamokkal.”
Ez is a „robotköltő” Petőfi-verséből való idézet. Elképzelni sem tudom, hogy honnan vette a mesterséges intelligencia a nyelvi vagy másmilyen modellt, az viszont egyértelmű, hogy Petőfi (is) masszívan ellenáll a robotversnek.
A szerző irodalomtörténész