„Miért nem kell belenyugodnunk?”

Ez a címe XVI. Benedek pápa egyik előadásának, amelyet az Élethez való jog és Európa témájú konferencián tartott 1997-ben. Még bőven előtte voltunk az egyre szabadosabbá és zavarosabbá váló közállapotoknak, ami kifejeződik a korlátlan médiauralomban, ami valóságos cenzúrát gyakorol a liberális hegemónia ellen felszólalók felett; az európai nemzetek felbomlasztási kísérleteiben, ami a migráció eszkalálódása révén már több mint kísérlet, utcai harcok és gyilkosságok a migránsok által lenézett hajdani, már csak árnyékukban létező nemzeteknél; a korlátlanná váló emberi jogokban, ami már csupán az erősek joga perszonális és közösségi szinten egyaránt; a mához eljutva végső kifejlődésében a háború támogatásában a békért való küzdelem helyett (persze ehhez az összes előző is kellett); végső soron az egyre hitetlenebb, a keresztény gyökereit megtagadó gyakorlati materialista európai emberben.

Az előadás az abortusszal foglalkozik, amellyel kapcsolatban az elején felteszi a kérdést: „Miért nem nyugszunk bele abba, hogy ezt a csatát elveszítettük, miért nem fordítjuk energiáinkat olyan kezdeményezésekre, melyek nagyobb társadalmi egyetértésre találhatnak?” Az írás fordulópontja az a megállapítás, miszerint „az emberi élet szent (…), mert az ember Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve. A társadalom hatalmát és a társadalmon belüli hatalmat Ő alapította, épp azért, hogy biztosítsa ennek az alapvető jognak a tiszteletben tartását, melyet az ember gonosz szíve veszélyeztet.” A gondolatot tovább vezetve, kijelenthető, hogy mindennemű emberi jog az emberi élet szentségéből levezethető és kiteljesíthető – volna…

A pápa az írását két nagyon fontos és alapvető megállapítással fejezi be: az első az, hogy „nincsenek »kis gyilkosságok«: minden emberi élet tiszteletben tartása lényeges feltétele annak, hogy az ember nevéhez méltó társadalmi élet lehetséges legyen”; a második az, hogy „amikor az ember lelkiismeretében elveszíti az élet mint szent dolog iránti tiszteletet, elkerülhetetlenül úgy végzi, hogy szétrombolja a saját identitását”. Ebben a kettősségben van az alapja egyén és társadalom szoros kapcsolatának, vezethető le számos, korábban axiómának gondolt tény, amiket viszont ma már törvényi, sőt alaptörvényi szinten védeni kell.

Korábban elképzelhetetlennek tartottuk – a túlnyomó többség, a normalitás védelmében –, hogy le kell írni a magyar Alaptörvényben azt, hogy az „apa férfi és az anya nő”, hogy a házasság „egy férfi és egy nő szövetsége”, ekként részesül védelemben, hogy „az emberi élet a fogantatással kezdődik”. Ezek az Alaptörvény által különösen védett és az emberi identitásból levezethető tények a ma Európájában ádáz támadások és viták kereszttüzébe kerültek. A jövő társadalmára, egyáltalán a kiegyensúlyozott jövőre kevéssé fogékony kis létszámú devianciák többségi véleményt szeretnének maguknak (teljességgel ugyanúgy, mint hajdan a bolsevikok, akik egyébként a nevükkel ellentétben kisebbségben voltak, megismétlődni látszik a kommunizmus, amely egyszer már mint ideológia és mint gyakorlat megbukott). Európa ezeknek a törekvéseknek nemcsak asszisztál, de alapvető emberi joggá emeli őket. Adjuk meg magunkat, mint Benedek pápa idézett cikke elején felvetette, mondván, hogy vereséget szenvedtünk, forduljunk a „fősodor”, a mindenható „mainstream”, az „okosak” által megalkotott közvélemény irányába? Inkább az emberhez méltó társadalmi élet érdekében és az alapvető emberi identitás védelmében ragaszkodjunk az álláspontunkhoz, „mert nem kell belenyugodnunk”! Még akkor sem, ha az egész Európában szinte egyedül maradunk is…

A szomszédunkban háború dúl, a magyar kormány álláspontja keresztény alapokon áll azzal a kettős alapvetéssel, miszerint megnevezzük az oroszokat mint agresszort, ugyanakkor kinyilvánítjuk, hogy az eszkaláció megakadályozása, a háború azonnali befejezése érdekében tűzszünetre, tárgyalásokra és békekötésre van szükség, ennek elősegítése érdekében fegyvereket nem küldünk a csataterekre. Ezt az az Európai Unió és az az Egyesült Államok nyilvánítja kettős beszédnek, amely láthatóan – gazdasági és hatalmi érdekei mentén – a háború folytatásában érdekelt. Holott már a világ figyelmes és értő szemmel bíró közvéleménye számára is világos, hogy a háború az Egyesült Államok és Oroszország között folyik, a provokatőr a NATO, élén az Egyesült Államokkal (az utolsó ukránig kívánnak harcolni az oroszok ellen). Európában csak ketten beszélnek következetesen a békéről: Ferenc pápa és Orbán Viktor. Adjuk meg magunkat, mert egyedül maradt a magyar kormány a véleményével – viszont a túlnyomó többség kinyilvánított akaratával egyezően? Vagy tartsunk ki az emberhez méltó társadalmi élet és az ember identitásának védelmében? A kérdés természetesen költői, még akkor is, ha a világ európai és amerikai része megbolondult is, elveszítette az érzékét mindkettő iránt!

A harmadik nagy és immár nyolcadik éve súlyos téma az illegális migráció, amivel kapcsolatban Európában elsőként és egyedüliként mondtuk ki, hogy ezt meg kell állítani. Világosan látni kell, hogy a migráció a kibocsátó országokban hihetetlen károkat okoz, mivel azok a tettre kész fiatalok jönnek el onnan, akik a hazájukban élők sorsának jobbra fordulását oldhatnák meg. Nem véletlen az, hogy a magyar kormány következetesen azt képviselte, hogy ne hozzuk ide a bajt, hanem ott segítsünk, ahol a probléma gyökere van! A célországokban az illegális migránsok láthatóan nem tudnak és nem is akarnak alkalmazkodni, a párhuzamos társadalmak kiépítésével a befogadók és a jövevények egyaránt képtelenek az emberhez méltó társadalmi élet biztosítására. Az illegális migránsok azt látva, hogy az itt élők feladták az eredendő identitásukat, kereszténységüket, hagyományaikat, vérszemet kapnak. Nincsen messze az ideje annak, hogy a jövevények olyan politikai követelésekkel állnak elő, amelyek teljesítése az európai kultúra feladásával jár.

Itt jutunk el az európai kultúra alapjairól szóló vitához, ami az európai Alkotmány előszaváról folytatott vitában mutatkozott meg: kell-e hivatkozni Istenre az alkotmányban, és meg kell-e említeni Európa keresztény gyökereit? Az európai önfeladással szemben a magyar Alaptörvény tudatosan a Himnusz kezdő sorával kezdődik: „Isten, áldd meg a magyart!” A preambulumában a kereszténységre való hivatkozás az erkölcsi tájékozódás forrását jelenti. Ez szabályosan kiverte a biztosítékot Európa hitehagyott nyugati felén, ezen mondatok kihagyását követelték, természetesen hiába... A keresztény-polgári alapokon álló kormányzás nem hibátlan, de ezek az alapok biztosak, olyan fogódzók, amik a láthatóan bekövetkező nagy kataklizmák közepette távlatos biztonságot adhatnak.

Ne adjuk fel a keresztény identitásunkat, ami az élet, mint szent dolog iránti tiszteletre épül minden téren – legyen az a meg nem születettek joga, a háború és béke kérdése vagy az európai kultúra védelme a migránsáradattal szemben –, mert ez biztosítja az „ember nevéhez méltó társadalmi életet”. Ezért „nem kell semmibe sem belenyugodnunk”, még ha egyedül maradunk is!

A szerző építész, volt országgyűlési képviselő