A tanács

Nincs a világon semmi, amit az emberek olyan vonakodva fogadnának el, mint a tanácsot. Ugyanakkor az ember rossz szokásai közt a legszívósabb az, hogy szeret tanácsokat osztogatni; állandó késztetést érez, hogy ötleteivel bombázza a barátait, a kollégáit. A világ legkönnyebb dolga másoknak tanácsot adni; a legnehezebb nem adni. De úgy is fogalmazhatok, hogy sokkal könnyebb tanácsot adni, mint megfogadni. Akárhogy csűrjük, csavarjuk: a tanácsadás kísértése nagy. Miközben a baráti útmutatás – mi tagadás – olyan, mint az időjárás: néha jó, néha rossz. Lehet veszélyes ajándék, még abban az esetben is, ha okos emberek sugallják okos embereknek. Benjamin Franklin szerint azonban a bölcsnek nincs szüksége tanácsra, a bolond meg úgysem fogadja meg, amit javasolnak neki. Azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy legnehezebb érzelmek dolgában véleményt mondani, mert a tanácskérő úgyis azt akarja hallani, amiben már döntött. „Szív ügyében, szerelemben tanácsot se ne kérj, se ne adj” – vélekedett Jókai. A névrokon, Jókai Anna arra biztat bennünket, hogy legyünk azért készenlétben. (Ahogy Shakespeare írta: „the readiness is all”. A készenlét minden.) Mert hízelgő, ha kikérik a véleményünket. Így aztán ha hozzánk fordul valaki és megkérdi: mit csináljon, ha… – a szeretetünkkel, a nyitott szívünkkel és fülünkkel, a szelídségünkkel megfontolt választ tudjunk adni. Tudniillik: amennyire a kéretlen tanács káros túlbuzgósága a jóakaratnak, a kérésre megtagadott tanács a kiapadt részvét jele is lehet. Meg aztán kéretlen tanácsokkal nem lehet bensőséges kapcsolatot teremteni. Arról nem beszélve, hogy az ember mindig úgy ad tanácsot, hogy önmagáról is kiállít valamit. A panasz meghallgatása viszont sohasem tehet kárt, gyakran feloldja a beszélő görcseit. Nagy jótevő ilyenkor a csendes hallgatás a hiábavaló fecsegés helyett.

Elgondolkodtató, amit John Steinbeck mondott egy interjúban: „Senki sem akar tanácsot – csupán támogatást.” Az állítás erejében én is hiszek. A dalban az áll: „Az élet túl rövid. / Köszönd, ki támogat, / S azokra, akik köpködnek, ne áldozz túl sokat!” Barát az, aki meghallgat és meg is hallja, amit mondasz; számíthatsz rá, a segítségedre van; aki testben és lélekben támogat; akiben megbízhatsz, és aki megbocsát akkor is, amikor a legrosszabb időszakodat éled át és depressziós vagy. Az ember nem sokra megy egyedül az életben, de mások támogatásával sokra viheti. A közösség hatalmat adhat, csak legyen olyan közösség, amely elfogad és támogat.

Villon a 15. században megírta A jó tanács balladáját. A vers íródhatott volna ma is. Ebből idézem az Ajánlást: „Viszályt kerülve legyünk mielőbb, / Ifjak, vének, mind békeszeretők. / Lám, a rómaiaknak ezt ajánlja / Levelében az apostol tanácsa. / Okosak legyünk, révet keresők. / Ne hagyjuk el az igaz kikötőt, / Reátörvén a más tulajdonára.” (Kálnoky László fordítása)

Nyájas olvasó! Ha a tanácsomat kéred tőlem, hogyan élj ebben a zűrzavaros, bűnökkel fertőzött, erőszakos világban, akkor így felelek rá: örülj a reggelnek, minden kezdet elejének; a felkelő nap sugarában fürdesd meg a szemed; olvass erővel, mert a könyvek a legbékésebb, a legbölcsebb tanácsadók és a legtürelmesebb tanítómesterek; egy szép vers valamelyik sorával gazdagítsd az elmédet; hallgass zenét, olyat, amilyet szeretsz; halld meg a déli harangszót; sétálj, hogy érezzed a földet; élj együtt fűvel, növénnyel, gyümölccsel; tekints az égre és kiálts egy hangos evoét, ahogy Áprily Lajos a versben, mert élsz, ami a legtöbb, még ha gyenge – de gondolkodó – nádszál is az ember.

A szerző újságíró