László Tamás

Vélemény és vita

Gyermekvállalás harminc alatt

A családtámogatási rendszer egyik legfontosabb új intézkedése a harminc év alatti nők gyermekvállalásra ösztönzése egyrészt az szja-mentességgel, másrészt a teljes diákhitel-tartozásuk elengedésével. Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár így nyilatkozott a kormányzat céljáról: „Célunk, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, lehetőség szerint még az édesanya harmincéves kora előtt, esélyt adva kistestvér megszületésére is. Kutatások igazolják, hogy legnagyobb eséllyel akkor születik második és harmadik gyermek is, ha az édesanya már harmincéves kora előtt életet ad első kisbabájának. A diákhitel-elengedés példa nélküli a világon, azt a célt szolgálja, hogy tovább erősítsük a meggyőződést: a gyermeknevelés és a tanulás nem zárja ki egymást.”

Ez a két újabb, gyermekvállalást ösztönző intézkedést olyan társadalmi környezetben születik, amikor a szülői ház elhagyása a fiatalok húszas éveinek végére, a házasságkötés a harmincas évek elejére és a gyermekvállalás a harmincas évek közepére tolódik. E három tényező közül a házasságkötés a kulcskérdés a gyermekvállalásban. Két dolgot érdemes és kell ezzel a jelenséggel kapcsolatban megnézni: melyek a hátulütői az egyre későbbi házasságkötésnek, és melyek lehetnek az előnyei a korábbi, a húszas évek közepén megkötött házasságoknak.

Ebben a helyzetben érdemes megvizsgálni a késői – harmincéves kor fölé kitolódó – házasságkötés hátulütőit. Csak néhányat veszünk számba, amelyek akadályként jelentkezhetnek a közös élet kialakítása során!

Sokáig tart a függőség a szülői háztól az úgynevezett „mamahotel” és „papabank” révén. Ebben az is nagy veszély lehet, hogy ezt a kiszolgálást, valójában kiszolgáltatottságot várják majd a párkapcsolatban is egymástól. Ennek a következményei lehetnek: a kényelmesség, amelyet „párkapcsolati lustaságnak” is nevezhetünk; döntésképtelenség, már ami a házasságkötést illeti; a kockázat- és felelősségvállalás hiánya, elsősorban a gyermekvállalást érintően.

A szinglilét során rengeteg, úgynevezett „agglegény/aggleány területek” alakulnak ki, ezek azok, ahonnan kizárom a másikat, nem engedek bepillantást – hobbik, baráti társaság, de ilyen lehet a pénz kezelése is például. Ezzel függ össze a szabadság fetisizálása – és tartalmi félreértése – az összetartozással szemben, a kettő egymással szembeni kijátszása, amitől örökös, a kapcsolatot megrontó alkuk jönnek létre időzített bombaként. Két kész, sok szempontból rugalmatlan személyiség találkozik, gyakran úgy érezhetik, hogy van mit védeni, akár a másiktól is, hiszen én már egyedül is elértem valamit…

A késői házasságkötésben blokádot jelenthet a házaspár életében a konfliktustűrő képesség és vitakultúra hiánya, hiszen az otthonról hozott, berögzült minták alapján mindkét fél győzelemre játszik, a házasság így „játszmává” válik. A másik számomra kihívás lesz, a különbözőségeink el nem viselése könnyű elszakadást eredményez, ezt segíti az a közvélekedés már a kezdeteknél, hogy „legfeljebb elválunk”. Az a tévhit is közrejátszik, hogy a házasság úgynevezett „boldogságintézmény”, vagyis a másiktól függ az én boldogságom, amelyet ha nem kapok, szerzek meg, kilépek a kapcsolatból.

A „ketten egy testté lesznek” nem tud létrejönni ebben a széttartó helyzetben. Czakó Gábor szerint: „Gyanítható, hogy sok házasság, a szabályosnak látszó szertartás, a hosszabb-rövidebb együttélés ellenére létre sem jön. A felek soha, egyetlen pillanatra sem akartak egyesülni a társukkal, legföljebb birtokba vágyták venni. Eszük ágában sem volt feladni a csonkaságukat, mert azt – az úgynevezett egyéniségüket – szabadságnak vélik, még a boldogságuknál és az üdvösségüknél is többre tartják. Amit az élettől várnak, maguknak várják, senkivel osztozni nem óhajtanak. Ezért a házasság számukra háború. Idegen felségterület megszállása és bekebelezése.” Igazi párkapcsolat helyett páros magány, magányos önzés lehet az eredmény.

Milyen előnyei lehetnek a huszonöt év körüli házasságkötésnek? Az első és talán a legfontosabb: azonnal egyetértési pontok keresése, megtalálása és rögzülése, közös evidenciák létrejötte. Pilinszky János így ír erről: „Amiben két ember egyetért, azzal az egész világ egyetérthet.”

A fiatalon történt életkezdés közös döntései révén a koegzisztencia korai kialakulása és folyamatos fejlesztése közös értékké válik. Fontos annak a felfedezése, hogy ketten együtt sokkal többek vagyunk, lehetünk, mint egyenként. A közösen elért eredmények megerősítik a kapcsolatot – minden közös valóban: a megszerzett javak, de a takarítás is; a gyermekek, de a velük való törődés is; a személyes egzisztencia összeegyeztetve a családdal; öröm a másik sikerének, sőt annak támogatása; a közös idő, a közös tér mind a közös élet értelmét erősíti.

A kényelemszeretet helyett egymás szolgálata válik természetessé, magától értetődővé. Tudomásul veszik, hogy a házasság nem „boldogságintézmény”, a célja mindkét fél számára az, hogy a másikat segítse a testi-lelki-szellemi kiteljesedésében. Ebből már üzembiztosabban adódhat a „boldogság”, hiszen a boldogság, a flow-érzés Csíkszentmihályi szerint a teljes önfeledt figyelem és erőfeszítés!

Fiatalon, rugalmasságunk teljében együtt könnyebben vállalunk kockázatot bármiben, az egymásért vagyunk felelősek tudata megerősíti a kapcsolatunkat. Még nem alakultak ki az úgynevezett „agglegény/aggleány területek”, amelyek időzített bombák lennének. Hihetetlenül fontos – és ezt fiatalon, egységünk építésével a szabadság (az lehessek, aki vagyok, vagyis az identitásom) és az összetartozás alapvető igényét szimultán, totálisan megélhetjük. Mindkettő emberi alapigény, ugyanakkor az életünk egyik nagy paradoxona, ennek a feloldása: az önként vállalt és élethosszig tartó elkötelezettség vállalása. Ezt nem lehet elég korán elkezdeni.

Az egymás birtokba vétele helyett az „egy testté lesznek” felszabadító megélése fiatalon, a felfedezés igényével és vágyával sokkal inkább megvalósulhat. Ráadásul tudva azt is, hogy az „egy test” az ókori ember számára a teljes személyiséget – test-lélek-szellem egységét – jelentette, ebben is együtt növekedhetnek.

Csak néhány dolgot soroltunk fel, mintegy mentális kiegészítéseképpen a kormányzati intézkedéseknek. Mindezt annak érdekében, hogy a korai szülői otthon elhagyása, a jelenleginél négy-öt évvel korábbi házasságkötés és a harmincéves kor alatti első gyermekvállalás gyökeret verjen a kissé elbátortalanodott társadalmunkban. Annak tudatában adjuk közre ezt a vázlatot, hogy végső soron a kívánt gyermekek születéséről nem a kormány, hanem maguk az életüket távlatosan összekötő fiatalok döntenek.

A szerző építész, volt országgyűlési képviselő