Európa szégyene, avagy a keresztény „genocídium”

A témával foglalkozó kutatók szerint ma a világ 250 millió üldözött keresztény emberének a fele négy hatalmas országban él: Indiában, Etiópiában, Nigériában és Kínában. Az üldözés „súlyossága” – már amennyiben lehetnek egyáltalán az üldözésnek bármilyen fokozatai – nemrég áttolódott a Közel-Keletről és Afrikáról Ázsiára. Nem azért, mert csökkent az üldözés az előbbi térségekben, hanem azért, mert a Közel-Keletről már sikerült módszeresen elüldözni, illetve legyilkolni az ott őslakos keresztényeket.

A Közel-Kelet évszázadokon át a keresztény világhoz tartozott, majd a középkorban az arab hódítással érkezett ide az iszlám. A muszlimok eleinte kisebbségben voltak, majd a dolgok természetes menetének megfelelően számbeli fölényben lettek, és ezzel az iszlám vette át az irányítást. Az ott maradottaknak napjainkban gyakran hitük megvallása és az életük között kell választani (lásd az iraki és a szíriai mészárlásokat). Az elmúlt húsz évben pedig a „radikális iszlám” erőteljes előretörése miatt az ősi keresztény egyházak – mint a szír és a kopt – hívei a legnagyobb nehézségek árán gyakorolhatják csak vallásukat és maradhatnak meg őseik földjén. Ők régóta tudják, hogy európai testvéreikre nem számíthatnak, a muszlimoktól pedig szülőföldjükön és európai menekültként is ugyanazt kapják.

A szemünk láttára történő irtózat miatt meglehetősen bizalmatlanul olvas az ember olyan „tudományos” megállapításokat, minthogy csökkent a „kalapács” típusú, viszont növekedett a rendszerszintű, „szorító” típusú keresztényüldözés. Pedig a Közel-Keleten, Afrikában és Ázsiában élő keresztényeknek már volt és napjainkban is van elég alkalmuk megtapasztalni azt, mit is jelent a muszlim erőszak. Eközben Európa a keblére öleli a muszlimokat, és lényegében már behódolt a mecseteknek. Lássuk be, hogy ennek az oka a pénz, a termelékenységi mutatók emelésének kényszeréhez kell az egyre több munkaerő, sarkítva: hogy néhány milliárdos még gazdagabb legyen.

Az európai keresztények pedig – természetesen ideértve az egyházi elöljárókat is, tisztelet a kivételnek –, asszisztálnak ehhez: komfortzónájukból még az orrukat sem hajlandók kidugni. Az ő bajuk – legyinthetnénk –, de ez az oka annak, hogy az európai kereszténység, mint olyan, a valódi tettek helyett pótcselekvéseket keres és talál. Például a muszlimok megsegítését, ahelyett, hogy egy valóban szorongatott rétegen próbálnának meg segíteni. Akiket eleve már a vallásuk miatt üldöznek hazájukban és gyakran a helyi háborúk miatt is gyilkol lényegében minden érintett fél. A gazdasági érdekek persze, ahogy látjuk, mindent felülírnak.

Egy félig szír származású egyiptomi jezsuita szerzetes, Henri Boulad szerint Európa a jelenlegi tendenciák mellett harminc év múlva muszlimmá fog válni. Mert érdekel ma valakit komolyan az, hogy a hitelesség hiánya miatt – amit pedig a fiatalok rögtön kiszúrnak – az európai keresztény egyházak a szemünk láttára omlanak össze? Hogy több keresztény baráti körben már nagyobb a válások aránya, mint a nem hívők között, nem beszélve a nonszensz, Hollandiából terjedő „meztelen Istentiszteletekről”? Hogy a Muszlim Testvérek Szervezete, ismertebb nevén Muszlim Testvériség virágzik Európában? Annak ellenére, hogy közismert tény: ez a szervezet kéz a kézben jár a terrorizmussal?

Akinek van szeme, látja: az európai muszlimok egyre erősebben követelik, hogy kivonják magukat az európai törvények alól és csak a saría – vagyis az iszlám törvénykezés – szerint éljenek. Ők is és a velük egy területen élő őslakos európaiak is, hiszen ez a középkori rendszer nem alkalmas arra, hogy más, modern rendszerek mellé rendelődjön. Lehet azt is mondani, hogy Európa már nem keresztény, de azt vitatni aligha érdemes, hogy az állampolgároknak – férfiaknak, nőknek és gyermekeknek egyaránt – biztonságot, szabadságot és egyenrangúságot nyújtó európai modell nem a saríából nőtt ki, hanem a keresztény értékekből. Nézzünk körül az egész világon: a saríán alapuló ilyen demokratikus berendezkedés nincs sehol, a kettő ugyanis kizárja egymást.

De Európa szégyene nem ez. Még csak az sem, hogy az európaiak nem tudják mi az iszlám, mi vár rájuk és gyermekeikre, különös tekintettel a leánygyermekekre az iszlám fennhatósága alatt. A szégyen sokkal bensőségesebb valami, ami azért van, hogy indokolt esetben érezze az ember, akár emberek közössége is, felekezetre, korra, nemre és minden egyébre való tekintet nélkül. Ez az érzés hiányzik az európai emberből, a szégyené. És bármit mond is a szánk és érez a szívünk, európaiként valójában már nem vagyunk keresztények.

A szerző újságíró