Olivier Giroud-t a katari foci-vb előtt egy évig nem hívták be a francia válogatottba, az egykori kezdőjátékos már nem szerepelt Didier Deschampsnak, a válogatott edzőjének az elképzeléseiben. Pedig Giroud játékára és formájára nem lehet panasz, mert az AC Milan csapatában nélkülözhetetlenné tette magát.
A kérdés az, hogy miért nem fért be a kitűnő csatár egy éven keresztül a francia nemzeti tizenegybe, de még a keretbe sem? Egyes vélemények szerint Deschamps a válogatott egységének megőrzése érdekében nem hívta meg Giroud-t a csapatba. Ez egy finom, árnyalt megfogalmazása annak, hogy Giroud migránshátterű társai nem nézték őt jó szemmel a válogatottban. Egyszerűen nem illett abba a képbe, amelyet a többiek képviseltek. Karim Benzema kifejezetten nem szívelte Giroud-t.
Két világ csapott össze, amely óhatatlanul feszültséget okozott, és az összhang kialakításának gátjává vált. Egyik oldalon egy keresztény, templomba járó, francia patrióta, aki nagy érdeklődést mutat hazája történelme, kultúrája iránt. Míg a másik oldalon egy szélsőséges muszlim, aki jelentős anyagi támogatásba részesített egy olyan mecsetet, amely terroristákat pénzelt, arról már nem is beszélve, hogy megzsarolta egyik játékostársát, valamint nemi szervéről fotót küldött egy fiatal lánynak. És ez az ember kezdte el uralni a francia válogatott tagjait. És a háttérharcban a szélsőség győzött a normalitás felett.
Benzema a katari torna előtt már hat éve nem hordta a válogatott mezét a közvéleményt is felháborító botrányai miatt. Ez feltehetőleg nem viselte meg túlságosan Benzema lelkivilágát, mert így legalább nem kellett türtőztetnie magát a francia himnusz alatt. Mert egyszer már a La Marseillaise alatt kiköpött, lett is belőle nagy felzúdulás. De botrány ide, botrány oda, Katar előtt mégis bizalmat kapott, és behívták a keretbe. A szövetségi kapitány érve egyszerű volt: Benzema idén Aranylabdát kapott, nem lehetett kihagyni.
Azért álljunk meg egy pillanatra. Benzema kitűnő focista. Ha csak sportteljesítményét nézzük, akkor meg is érdemelte az Aranylabdát. De hogy a siker minden írott és íratlan erkölcsi normát felülírjon, azért ez már kérdéseket vett fel. A mai sztárfocisták csillogó világában a stadionok urai példaképek, szimbólumok. Sőt, követendő példák. Hát Benzema viselkedése minden, csak nem az. Mindent mocskot felülír a siker? Mert Benzema „csínytevékenységei” nem okoztak semmilyen erkölcsi aggályt, sem a klubcsapatánál, a Real Madridnál, sem a francia válogatott összeállításánál, sem pedig az Aranylabdát odaítélő bizottságnál.
Sokkal kevesebbért is rúgtak ki már embereket. Arról már nem is beszélve, hogy egy másik francia játékost szorított ki a válogatottból, aki most is csak véletlenül került be a csapatba. Ugyanis olyan sok volt a sérült, a végén még Benzema is orvosi ellátásra szorult, hogy a szövetségi kapitánynak nem volt más választása, Olivier Giroud-t be kellett tennie a kezdő tizenegybe. Giroud pedig eddig három gólt szerzett a foci-vb-n, ezzel, 52 góllal a francia válogatott gólrekordere lett.
De van itt más is. Benzema, bár algériai migránsszülők gyermeke, de már Lyonban látta meg a napvilágot. Így Franciaország a hazája, mégis utálja a francia himnuszt, mint a fent leírtakból kiderült. Nem sikerült integrálódnia. Azért, mert valaki francia színekben szerepel, még nem az integráció csúcsa. Pedig a tehetsége révén jutott előre, anyagiakban nem szűkölködik, a nyelvet is bírja, van társadalmi beágyazottsága, aztán mégse.
Benzema személye, mint cseppben a tenger, bizonyítja az egész migránsokat befogadó politika teljes kudarcát.
A szerző főmunkatárs