László Tamás

Vélemény és vita

Három alapelv – Egy keresztény ihletésű szociálpolitikáért

A szociális törvény módosításának margójára 2.

Az előző, szociális törvény módosításával kapcsolatos cikkben felidéztem a balliberális oldal tiltakozását, szélsőséges megnyilvánulásait. Miért váltott ki ilyen nagy amplitúdójú hullámokat az ügy? Először is azért, mert a baloldal úgy gondolja, hogy a szociálpolitika az ő „vadászterülete”. Ők akarnak a tényekkel ellentétben minél rosszabb szociális helyzetről beszélni, ellenzékből ezzel mindig lehet hangulatot kelteni a kormány ellen. Az ő érdekük a nehéz helyzetben lévők sokasága, akikben csupán szavazóbázist látnak, akiket némi – a kiemelkedésükhöz nem, de a túlélésükhöz elegendő – támogatással, mintegy fájdalomcsillapítóval meg lehet nyerni. A rendszerváltozás utáni balliberális kormányok alatt rengeteg felzárkóztatási tanulmány, szegénységkutatás készült, ugyanakkor álságos a hozzáállásuk a cigányság felzárkóztatásával, a hajléktalanok, az idősek problémáinak a megoldásával kapcsolatban, holott jelentős költségvetési forrásokat, súlyos milliárdokat fordítottak a szociális szférára, amikor ők voltak kormányon. Egy problémát sem tudtak megoldani, ezzel nem a megoldás, hanem a probléma részei voltak és ma is azok. Az általuk képviselt, a kádárizmusban gyökerező, az egyéni felelősséget háttérbe szorító paternalista módszereket szeretnék változatlanul fenntartani.

Ezzel szemben a keresztény világkép alapján működő szociális gondoskodás alapelvei az egyház társadalmi tanítása alapján világosak, és megfelelő keretet adnak a szociális szféra számára. Ebből különösen három szempontot kell kiemelnünk, melyeket minden társadalmi és gazdasági intézkedés során egyházi és civil szervezetnek, állami és önkormányzati intézménynek tekintetbe kell vennie, ha a célját, vagyis közjó szolgálatát el akarja érni. Ezek: a személy elsődleges méltósága, a szolidaritás és a szubszidiaritás elve.

A II. Vatikáni Zsinat egyik legfontosabb dokumentumának, a Gaudium et spesnek az első mondata meghatározza a keresztény ember kapcsolatát a világgal: „Az az öröm és remény, az a szomorúság és gond, amelyet a mi korunkban az emberek, különösen a szegények és a szenvedők éreznek, öröme és gondja Krisztus tanítványainak is.” Ugyanebben ez áll: „Minden társadalmi intézménynek a személy az alapja, az alanya és a célja.” Assisi Szent Ferencnek, az 13. századi egyház nagy megújítójának a kiindulópontja a személy méltósága. Erről tanúskodik az egyik legszebb életrajzának, az Egy szegény ember bölcsességének néhány gondolata: „Az Úr minket arra küldött, hogy hirdessük az Evangéliumot minden teremtménynek. (…) Ez azt jelenti, mintha azt mondanám: »téged is szeret az Isten Jézus Krisztusban«. És nemcsak mondanom kell, hanem valóban gondolnom is. És nemcsak gondolnom, hanem úgy is kell tekintenem ezt az előttem álló embert, hogy (…) van benne valami sokkalta nagyobb és nemesebb, mint gondolná. És ez új öntudatra ébreszti. Ezt jelenti »hirdetni az Evangéliumot«. És ezt te csak úgy teheted meg, ha felajánlod neki barátságodat, valóságos, érdekektől mentes, leereszkedés nélküli és igazi értékelésre épített barátságodat. Az emberekhez kell mennünk. Feladatunk igen kényes, mert az embernek világa egy óriási csatamező, ahol a gazdagságért és a hatalomért törik magukat. És a túl sok szenvedés és durvaság elfedi előlük Isten arcát. És főleg nem úgy kell menni közéjük, mint egy újfajta vetélytárs. A Magasságbeli békés tanúinak kell lennünk. Irigység és megvetés nélküli embereknek. Képeseknek arra, hogy valóban barátaik legyünk. A mi barátságunkat várják. Barátságot, mely megérteti velük, hogy Isten szereti és megváltotta őket Jézus Krisztusban.” Ez a szöveg lehet a szociális szférában dolgozók magatartási kódexe, ebben iránytűt találhat magának a hívő és a nem hívő ember egyaránt. Mert az emberi személy méltósága az alapvető értékességében és szeretetre méltóságában gyökerezik, függetlenül adott szociális helyzetétől.

A szolidaritásnak nagyszerű, elismert képviselői vannak a kereszténység történetében. Csak néhány példát sorolunk annak érdekében, hogy lássuk azokat az emberi nagyságokat, akikre érdemes példaképként tekinteni a szociális munka során:

– Gondoljunk a magyar királylányra, Árpádházi Szent Erzsébetre, aki első gyermeke születése után menedékhelyet alapított árva gyerekek részére. Második gyermeke születése után hálából kórházat alapított, ahol maga is segített a betegápolásban. Amikor férje hadba indult, átvette a tartomány kormányzását. Az éhínségek, járványok okozta sebeket orvosolni igyekezett, kinyittatta Wartburg éléstárait, a szegényeket élelmezte.

– A 13. század elején szinte egymással párhuzamosan lépett fel Szent Ferenc és Szent Domonkos, akik koldulórendeket alapítottak, hatékony választ találtak a szegények és elesettek gondjaira. Hatásuk ma is működik, például a domonkos atyák és munkatársaik „utcaapostolkodása” során minden rászorulót, szükséget szenvedőt számon tartottak és az önzetlen segítést titokban végezték, figyelembe véve Jézus tanítását, miszerint „Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. (…) Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.” (Mt 6, 1-4)

– Említhetjük Teréz anya kalkuttai misszióját, aki az utcáról szedte össze a gyerekeket, öregeket, haldoklókat, az itteni szegénynegyedekben végzett áldozatos munkájával az egész emberiség elismerését kivívta. A 2016-ban szentté avatott Teréz anya lányai, a Szeretet Misszionáriusai világszerte működnek, nálunk is, a VIII. kerületben.

– A Schlachta Margit alapította Szociális Testvérek Társasága tagjaként Salkaházi Sára 1941-től a Katolikus Dolgozó Nők és Lányok Szövetségének országos vezetője lett. Három év alatt öt új szegényotthont nyitott, és elkezdte a Munkásnő Főiskola építését. A nyilas korszakban a Szociális Testvérek mintegy ezer üldözöttet bújtattak. Valamennyi rendházuk telve volt velük, közülük majdnem százat személyesen Sára nővér mentett meg, aki ekkor a Bokréta utcai Munkásnő Otthont vezette. Innen hurcolták el a nyilasok, és szenvedett mártírhalált. 2006-ban avatták boldoggá.

– A szociális kihívásokkal küzdő Magyarországon rendkívüli odaadással és hatékonysággal működő egyházi szeretetszolgálatok számos területen állnak helyt: a 300 legszegényebb településen működik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az ukrajnai menekültek megsegítését végző Katolikus Karitász és az Ökumenikus Szeretetszolgálat tevékenységükkel bizonyítják, hogy az egyházi közösségekre és civil szervezetekre a krízishelyzetekben számítani lehet.

A keresztény társadalmi tanítás harmadik oszlopa a szubszidiaritás elve: „Amit az egyes egyének saját erejükből és képességeik révén meg tudnak valósítani, azt a hatáskörükből kivenni és a közösségre bízni tilos; éppen így mindazt, amit egy kisebb és alacsonyabb szinten szerveződött közösség képes végrehajtani és ellátni, egy nagyobb és magasabb szinten szerveződött társulásra áthárítani jogszerűtlenség és egyúttal súlyos bűn, a társadalom helyes rendjének felforgatása, mivel minden társadalmi tevékenység lényegénél és benne rejlő erejénél fogva segíteni – szubszidiálni – köteles a társadalom egyes részeit.” (Quadragesimo anno 79.) És ez együtt jár azzal, hogy mindenkiben „fel kell szítani a szándékot, hogy kivegye a részét a közös kezdeményezésekből.” (Gaudium et spes 31.)

A szociális törvény módosításának kompetencialistája az egyéni felelősségtől a családon át a civil és egyházi közösségeken keresztül az önkormányzati és állami intézményekig az előzőekben vázolt három keresztény alapelv betartásával készült. Mint látható, a munka a társadalmi szerepek továbbdefiniálásával és a résztvevők aktivizálásával folytatódhat. Így juthatunk el egy valóban keresztény alapokon működő szociálpolitikához!

A szerző építész, volt országgyűlési képviselő

Kapcsolódó írásaink