Bán Károly

Vélemény és vita

Lefagyott örömök

álláspont

Drámai időket élünk, tudtuk meg az Európai Bizottság döntését követően a Molnár Zsolt pártját (ez az MSZP) sértődötten faképnél hagyó Ujhelyi Istvántól, aki úgy véli, a Fidesznek haladéktalanul kormányfőt kellene cserélnie. A szociáldemokrata politikus arról polemizál, hogy Orbán Viktornak és kormányának immár hivatalosan is papírja van arról, hogy „bűnöztek”. A vagyonnyilatkozatot hamisító szociáldemokrata képzavarával élve a Fidesz sarokba hajította a demokráciát és az európai értékek minden szabályát.

Ujhelyi kieshetett szerepéből, vélhetően zordabb határozatra számított a brüsszeli kormány részéről, amely a Magyarországnak járó uniós pénzekből, a 2021–27 közötti időszakban minket megillető forrásokból hét és fél milliárd eurót, vagyis háromezermilliárd forintot befagyasztott. Ugyanakkor jóváhagyta Magyarország programját, amellyel hozzáférhet a koronavírus-járvány következményeit enyhítő helyreállítási alap pénzeihez. Summázva: támogatják Magyarország helyreállítási tervét. Így ez a forrás nem veszett el számunkra, holott ennek a veszélye az év végi határidő miatt fennállt.

Ilyen ínséges időkben magyarként ezeknek akár örülni is lehetne. Hiszen az uniós pénzek megérkezése minden szakértő szerint a forint erősödésével, az energiaárak csökkenésével, a kamatok mérséklődésével, az infláció fékeződésével járna. Ám az exszocialista politikus mégsem örül. Inkább dühös. Frusztrált. Szentségel. Igaz, nem ő az egyetlen. Dobrev Klára DK-s árnyék-miniszterelnök Brüsszelben ráncolta össze homlokát. Mily meglepő, ő is kormányfőcserében látná a megoldást Magyarország bajaira, de ő ezt a feladatot nem bízná a Fidesz–KDNP parlamenti frakciójára, hanem kedves férje intenciói alapján saját maga vállalkozna rá.

Ki más is, hisz egy friss kutatás szerint ő a legnépszerűbb ellenzéki politikus. Az ellenzéki pártok vezetőinek népszerűségét százas skálán értékelő kutatásban Dobrev harminchat pontot kapott. Ez a közepesnek mondható mutató volt a legmagasabb érték. A legelutasítottabb pedig a kedves férje, Gyurcsány Ferenc volt, akinek állandó eposzi kellékévé vált már a bukott jelző. Nomen est omen. Dobrevnek kis különbséggel sikerült azért megelőznie a „munkásököl, vasököl, oda csap, ahova köll” szerepét alakító Komjáthi Imrét, aki az érettségi bizonyítványát nem hajlandó megmutatni senkinek, és a Kunhalmi Ágnest is, aki pedig diákigazolványt hamisított, hogy olcsóbban jusson BKV-bérlethez. Erős mezőny, szoros verseny.

Nos, Dobrev a brüsszeli kormány fent ismertetett bejelentése után azt találta mondani, „dráma és szégyen, hogy az Európai Parlament hetvenéves fennállása alatt első és eddig egyetlen alkalommal megbüntetnek egy kormányt, és ez éppen a magyar kormány.” A büntetés drákóiságában a jelek szerint csalódott árnyék-miniszterelnök azt már nem tette hozzá, hogy a pénz befagyasztása feltételes, átmeneti, szó sincs arról, hogy az végleg elveszett volna Magyarország, a magyar emberek számára.

A folyósítás egyik feltétele ugyanis éppen az európai uniós források felhasználásának szigorúbb ellenőrzése volt Brüsszel részéről. A magyar parlament ennek jegyében hozta létre az Integritás Hatóságot, amelynek munkacsoportja tagjait tegnap mutatták be. Ebben helyet kapott az atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. képviselője, a Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetsége három jelöltje, egy Soros-szervezet, a Transparency International Magyarország és más civilek mellett a K-Monitor Közhasznú Egyesület delegáltja. Tehát pontosan azon civil szereplők, akik a baloldal számára a korrupcióellenes küzdelem garanciáit jelentik.

Erre fel mi történik!? Az árnyékkormány és a Demokratikus Koalíció szócsöve, a Nyugati Fény úgy kommentálja a történéseket, hogy „váratlan emberek is a nevüket adták Orbán korrupcióellenes kamuintézetéhez”. Itt már kevés a sapkapélda. Van-e rajta vagy nincs. Ez már tényleg klinikai jelenség. Legfeljebb elmegyógyintézetben kezelhető.

Ott is jobbára csak gumiszobában.

A szerző újságíró