Ahol semmi sem változik

Ez a hely az Európai Unió. Ahol a gyűlölet állandó, ahol a diszkrimináció mindennapos, ahonnan szünet nélkül ömlik ránk a nihilizmus kártékony eszméje, melynek lényege, hogy érvénytelen minden, ami emberi, ami szép, amit erkölcsösnek tartunk, ami irányt ad életünknek, s gúny tárgya az is, ami sok-sok embernek szent. Nihilista szónokokat kényszerülünk hallgatni nap mint nap, tehát olyan embereket, akik minden emberi értéket tagadnak, érvénytelenítenek, s ezzel érvényessé teszik mindazokat a magatartási formákat, melyek egy társadalom életében a káoszt hozzák el. Pontosabban már el is hozták. Számos jele van ennek, a képrongálásoktól a naponta tapasztalható erőszakos cselekedetekig, a klímahisztéria állandósításáig, a genderelmélet sulykolásáig, a migránsáradat támogatásáig, az esztelen háborúk kirobbantásáig, s nem utolsósorban a hagyományaink ellen indított hadjáratokig. A jog, s a kialkudott megállapodások semmibe vételéig.

Tudós könyvekben azt olvashatjuk, hogy az Európai Unió alapjait a keresztény humanizmus, a közösségek méltósága és joga fektette le. Örülnénk, ha jelentkeznének azok, akik úgy gondolják, mai életünket is a keresztény humanizmus, a közösségek méltósága és joga jellemzi. Kiknek a humanizmusa? Milyen közösségek méltóságáról van szó? A keresztényeké semmiképpen! Az vajon a keresztények méltóságának elismerése, amikor a keresztény templomokból gördeszka-sportcsarnokot csinálnak? (Franciaország) Amikor erőltetik azon népcsoportok Európába történő beáramlását, amelyekkel soha nem tudhatunk zöld ágra vergődni? Ha a keresztény humanizmus azt jelenti, hogy fogadjuk be azokat, akik nemhogy a keresztény humanizmust nem tudják értelmezni, de még a közösségek méltóságát és jogát sem, akkor vajon mitévők legyünk? Hódoljunk be szokásaiknak, vegyük át életmódjukat, takarjuk le a nők arcát, ismerjük el a többnejűség lehetőségét, parancsát? Avagy fogadjuk el, hogy városaink bizonyos részeiben, melyeket amúgy mi, keresztények építettünk fel – Magyarországon és az európai országokban mindenképpen – egy „őslakosnak” lehetetlen, no meg nem is ajánlott közlekedni? Tényleg? Ez lenne a hőn áhított jövő?

Mi, magyarok néhány „jövőt” átéltünk már. Alighanem elég sokan vagyunk, akik úgy gondoljuk, hogy múltunk – melyben számos negatívumot, például a szabad gondolkodás nehézségeit és tilalmát is meg kellett tapasztalnunk – úgy fordult a jelenbe, hogy csöbörből vödörbe kerültünk. Örvendenék – vélhetően nem egyedül – ha valaki hitelt érdemlően bebizonyítaná, hogy ez nem így van. Mármint, ha azt sikerülne cáfolnia, hogy korábban a létező szocializmus diktátorainak, mostanság meg a már létező, s velejéig romlott, a teremtés ellen forduló, s az EU által is támogatott globalizmus ideológiájának és diktátorainak kell, kellene mindenáron megfelelnünk. Vajon mit mondana a mindig veszélybe kerülő önállóságunkról? Mely fogalom állítólag az Európai Unió egyik fő jellemzője. Hogyan magyarázná, hogyan vélekedne arról, ugyan milyen erkölcsi alapon próbálják megfosztani Magyarországot a neki járó, s szerény véleményem szerint a „rendszerváltás” idején megígért pénzektől? Sajnos a magyarázatok már régóta késnek. Az „eus” nihilistáknak nincs kedve magyarázkodni. Meg vitatkozni sem. Diktatórikusan ítéletet mondanak, túlzás nélkül naponta, s bennünket csak az tölthet el némi elégedettséggel, hogy mégis csak lehet bennünk valami érdekes, amiért ily fontos „bokszzsákjai” lehetünk egyes, sőt sok uniós senkiházinak.

Nos, évek óta tapasztalhatjuk, hogy semmi sem változik, ez az a hely, ahol áll az idő. Mármint az Európai Unióban. Ugyanazok a szólamok, ugyanazok az acsarkodások, ugyanazok a korrupciógyanús üzelmek (Von der Leyen, Márki-Zay, Cseh Katalin stb.) jellemzik a kezdetektől fogva a közösségnek aligha nevezhető gyülekezetet, magyarán a kiválasztottak körét, akiknek minden megengedett, vagy ha nem, évtizedekig várhatunk leleplezésükre. Ők jelentik a magyarellenesek társaságát is, persze az emlegetett három névnél sokkal több van ebből a fából faragva. Az ellenünk folyó acsarkodás jócskán több mint egy évtized óta tart. Változatlan erővel. Nálunk, Magyarországon van szólásszabadság, viszont nem boldogulunk a hazaárulás fogalmával. Nemrég elítélték az állítólag az oroszoknak „kémkedő”, volt jobbikos képviselőt. Ám egyetlen, az unióban folyamatosan acsarkodó és rólunk cáfolható hazugságokat ordibáló, országunk hírnevét romboló hazaáruló képviselőt sem ért tudomásom szerint semmiféle bántódás. Ez a mienk tényleg nem jogállam, ebből a szemszögből nézve, legalábbis eltűri a kettős mércét.

S valóban, csöbörből vödörbe kerültünk. Kommunista csöbörből globalista vödörbe. A magasságos unióba. Igen, ez az a hely, ahol semmi sem változik. Kulturálisan és politikailag is ki akarnak fosztani bennünket, mint ahogy már sokan jelezték-jeleztük évekkel ezelőtt. Működik a roppant demokratikus ráerőltetés technikája-taktikája, ezerrel dübörög, melyben – ismétlem önmagam – kénytelenek vagyunk eltűrni sok száz éves európai kultúránk gyalázását, megsemmisítését (templomok, festmények, jelképek, szobrok, eszmék, gondolatok eltitkolását, bagatellizálását), mert van néhány sátáni, nihilista figura, aki ezt megteheti. Akit zavar, hogy nem mindenki hagy magával azt tenni, amit nihilistáék, globalistáék, genderistáék akarnak. S ezért, aki nem hagyja magát, aki így gondolkodik, azt ki kell rekeszteni. Ez megy már a kezdetek óta, szigorúan a szabadság jegyében. Bocsánat, a szabadosság nevében.

Mi azért vagyunk páriák, mert nem hagytuk és nem hagyjuk magunkat teljes mértékben kirabolni. Csak részben. Már ez is hatalmas bűn a kirablóink szemében, de lássuk be, ezért a kirablásért nem sok erőfeszítést kellett tenniük. Csak egy példa, ami az egyik vesszőparipám: harminc éve tűrjük, hogy nem vagyunk képesek egyetlen magyar, hazánkban mindenütt jelen lévő élelmiszer-üzletláncot felállítani, hanem jószerével csakis multik üzleteiben vásárolhatunk, multik által készített, olykor kétes értékű árukat. Ezt elnézve tényleg igaz, hogy ez az a hely, ahol semmi sem változik, kirablóink továbbra is dőzsölhetnek s vihetik a profitot. Ami pedig a szellemi síkot illeti, mi, magyarok meg azért vagyunk, lettünk közellenségek, mert nem akarunk egyszerre lépni a nihilistákkal, nem akarunk újabb és újabb elmeháborodott ideológiákat befogadni életünkbe. Így nem is kapunk rétest estére, s már régóta. A napokban zajló nyüglődés a nekünk törvények szerint járó pénzeket illetően is ezt mutatja. Hogy ez a hátsó szándékú, diszkriminatív és cáfolhatatlanul igazságtalan, továbbá már régóta, szisztematikusan alkalmazott politika velünk szemben – is – velejéig erkölcstelen, az láthatóan senkit sem érdekel. Mármint a szenvedő fél, azaz Magyarország népességének a nihilizmust elfogadni nem szándékozó lakosain kívül.

S hogy mi a teendő, mit tehetnénk a nihilizmus posványába süllyedő Európa megmentéséért, arról fogalmam sincs. A világ teljes leigázására törekvő sátáni erők nem pihennek. S a mienkéhez hasonlóan kicsiny, s „nem tényező” országok örökös védekező állásba kényszerülnek. Aki ezt nem látja, az vak. Barlangjainkba húzódva pedig már el sem tudjuk hinni, hogy ebből az igazságot nem ismerő, lepusztult, önmagát feladó, értékeit megtagadó, sőt magát fizikailag is megsemmisíteni igyekvő Európában csak akkor lehet halvány reményünk a megmaradásra, ha a teremtő törvényeiben hívők előbújnak a barlangjaikból a világosságra. Amíg ez meg nem történik, addig hiába kiabálunk ki az odúkból, azt mondogatva, hogy a valóság a mi oldalunkon áll.

A szerző újságíró