Szerencsés Károly

Vélemény és vita

Tohuvabohu birodalom

Ostoba megalomán gondolat, s mégis gyakran úgy érezzük: minden ellenünk van! Minden nagyhatalmi akarat, minden szomszédos indulat, minden geográfiába kódolt hatalmi érdek, minden befolyásos akarnokba szorult méreg. Jó, ha esetleg ez tényleg így is van, ott az éghajlat – víz, szél és a Nap –, ezek remélem velünk vannak. Mert a megannyi kiszámíthatatlan gazdasági folyamat, árfolyam, embargó, szankció megint biztosan inkább ártanak. Az olaj, aztán a gáz, aztán az atomenergia – a végén csak beadjuk már a derekunkat. Mindenki ellenünk van – gondoljuk –, valamennyi hatalmi központ, intézmény, bizottság és parlament, bíróság és szervezet, ami csak létezik Európában. Mintha ezer éve pellengéren állnánk, hiszen a bűnünk éppen az, hogy itt vagyunk. Későn jöttünk, s ezért fáziskésésben vagyunk. Még nem érett meg a létünk az önpusztításra. Még nem tapossuk meg a keresztet, nem alázzuk meg az édesanyát, nem feledjük az igazságot. Velünk van az ősök életösztöne, velünk vannak a szellemek és angyalok, velünk a hit és a remény.

Ennek csak látszólag mond ellent, hogy nagyon gyakran mi magunk is saját magunk ellen vagyunk. Örökké meghasonlunk – jobb időkben is, de kivált a rosszabb időkben. Sok oka van ennek, de leginkább a hiúság, dölyfösség, kétségbeesés s a legrosszabb, az idegen zsoldba szegődés. Ilyen olyan pénzecskéért, hatalmi morzsáért, helytartóságért. Ezt még azelőttről hurcolhatjuk magunkkal, mielőtt letelepedtünk itt a Kárpát-medencében. Nagy a hagyománya ennek minálunk, és nagy a feloldozás kultúrája is. És de sok vérbe került, egész törzsek leszakadásához a vándorlás idején. Aztán idebenn a törökhöz, némethez, oroszhoz húzásnak is meglett a hagyománya és a sok áldozata. Persze tudjuk, hogy a török alatt egy nagy birodalmat értünk, a német (Habsburg) alatt is meg az orosz (szovjet) alatt is, amelyekben többféle náció is vezető szerephez juthatott. De ez most mindegy is.

Vagy mégsem. Most is egy birodalom fenyeget, csábít, hiteget, zsarol. Kényszerítene a hódoltságra. Ez egy nagyon furcsa birodalom. Vannak ugyan határai, de még sincsenek. Terjeszkedne, de mégse, hacsak nem úgy, hogy saját polgárai kárára más kontinensekről fogad be „népességet”. Miért? Hogy az évszázadok alatt kialakult, jogokban, tudásban, kultúrában, önérzetben ékes – ezért igényes – polgárait új proletárokkal cserélje le. (E projekt része, hogy utódai e polgároknak már ne is szülessenek, s ha mégis megfogannának, könnyen kiiktathatók legyenek.) A profit így sokkal nagyobb lesz. Ellenállni ennek: elemi érdek. De az ellenállás csak akkor lehet sikeres, ha a hagyományos széthúzásaink, meghasonlásaink minimumra szoríttatnak. Megdöbbentő ereje van az összefogásnak, ellenállásnak, s csak ez képes dacolni a romlással.

A tohuvabohu birodalom határait védeni kellene, de mégse. Aki ezt teszi, azt megbélyegzik. Pellengérre állítják, ellopják a pénzét. A tartományai (most huszonhét állam) szuverének, de mégse. Amelyik legalább a szerződések által garantált jogosítványaival élne: megbélyegzik. Furcsa birodalom ez. Nincs hadserege, de lényegében háborút vív; fegyvereit véres frontokon használják, laktanyáiban frontkatonákat képeznek ki. Aki ezt ellenzi és a béke pártján áll, azt megbélyegzik. Ügyes, de átlátszó, hiszen a háborúkból mindig a fegyverkovácsok nyerészkednek, s ők adják le a sápot a birodalmi vezéreknek.

E furcsa birodalom létrehozásának – egyben egy egész civilizáció bukásának - kritikus időszakát éljük az elmúlt hét évben. Felgyorsítva a migráció, a covidháború és aztán az orosz–ukrán háború által. Minden anyagi, pénzügyi, biológiai, lelki, erkölcsi terror bevetésre került. Most már tényleg minden ellenünk van. És mi mégis itt vagyunk. Dacolunk a tohuvabohu birodalommal. A világmegváltó erkölcsi dölyffel, amelynek égisze alatt kirekesztenének, megbélyegeznének, elhallgattatnának mindent, ami nekünk fontos. Nekünk? Nem csak nekünk. Éppenséggel Európa sok száz millió polgárának, akik megdöbbenve és megfélemlítve nézik a fejleményeket. Így vált a mi megalomán gondolatunk és dacunk szabadságharccá. Mégpedig európai léptékű küzdelemmé. Az antik görög-római és keresztény alapokra épült, nemzetekben kivirágzott civilizációért folytatott küzdelemmé. Ha vesztünk, a tohuvabohu birodalom alattvalói leszünk.

A küzdelem még nem dőlt el. De nyugalom. Ha egyik-másik frusztrált entellektüel mostanában akasztana, vért látna, mi csak maradjunk nyugodtak. Dr. Kotász és Bogár a hóhér elköltözött – Norvégiában vagy Belgiumban emberjogi aktivista –, nem vállal már ilyen munkákat. A tohuvabohu birodalom üzletre épül, de ezt nem verik nagy dobra. Üres szólamokkal dolgoznak a propagandistái, megtévesztésre, kultúraiszonyra építenek. Megnyomnak egy gombot: lázadás! Megnyomnak egy másikat: tűrés. Ezekhez rendelik az eszközöket. Olyan régi dolog ez, hogy már szégyellek is róla írni. De az újszülöttnek minden vicc új. A lényeg a felhasználható tömeg. Lehet butítani, sötétségben tartani, de ha szükséges, le is lehet cserélni. Erre mondtunk nemet: se elbutulni nem akarunk, se bután tűrni, se azt, hogy lecseréljenek.

Nem kétséges, hogy most bevetették a leghatékonyabbnak vélt fegyvert. Mesterségesen előidézett válságról van szó, amelynek velejárója az infláció, az emberek megtakarításának elégetése, a drágaság – főleg az élelmiszerek –, a szegénység, munkanélküliség, ebből újabb válság és így tovább. Hagyományos osztályharc talán már nem, de ahhoz hasonló társadalmi indulatok igen. Ezzel szemben a megfelelő megoldás – mondják –, a birodalom központosítása. Ez lesz hatékony. Központi irányítás. Minél több hatalmi érdek összpontosítása a birodalom központi szerveiben. A folyamat jelképe nem is a háború, az csak eszköz. A valódi jelkép az energia. Mert a válságot közvetlenül az energián keresztül éljük meg. Előzőleg ugyanis szinte minden tevékenységünket kiszolgáltattuk az energiaellátásnak. Függővé váltunk. Első a fűtés. A főzés. A világítás. Az összes masina – amik nélkül már nem lehetünk meg –, árammal működik. Még talán a covid előtt meglehettünk volna – én is csekkel, készpénzzel fizettem, mindent személyesen intéztem –, de ma már nem. Számítógép – számláink stb. –, telefon, televízió, még a kapucsengő is! A szabadságunk jelképe, az autó is. Minden adat betáplálva.

Energia ma is lenne, de „fosszilis”, mit tegyünk. Sőt orosz fosszilis! Mert ha legalább norvég vagy arab lenne, esetleg amerikai. A tohuvabohu birodalomban az orosz fosszilisnak pusztulnia kell. „Fosszilisták”.

Jöjjön, aminek jönnie kell. A számla. Mindenki ismeri ezt a történetet. Először a kapkodás aztán a depresszió. Lezárt szobák, spórolás, fagyoskodás. Sírás, panaszkodás. A nemzet dívája fázik. Micsoda méltánytalanság! Ott meg a nyerészkedés. Mindenféle tuti megoldások: napelem, hőszivattyú, norvég panel, infrapaplan, elektromos kandalló, sőt ma már láttam házi aggregátort is. (Zajcsökkentett.) Na ne. Majd a birodalom megoldja. Gázársapka. Közös energiabeszerzés, közös elosztás. A Központi Bizottság irányelvei. Növelni 31 százalékkal, csökkenteni 50 százalékkal. Tervgazdálkodás. Betiltani. Korlátozni. Ja és az atomerőművet le kell állítani. Ne függjünk az oroszoktól, függjünk teljes egészében a birodalomtól.

Tohuvabohu-birodalom, de azért van benne rendszer. És az a legjobb, hogy ha ellenállunk, „oroszbérencnek” nevezhetnek vagy fosszilistának. Két fosszilista az már egy fasiszta.  

Mindenki ellenünk van. Ellenünk? Mindenki? Ötven-hatvan lengyel aktivista bohóckodása. Húzzuk ki Orbánt Putyin seggéből. Ellenünk lenni jó. De jó! Zenészek (bloggerek), színészek (ripacsok), borászok (történészek), filozófusok (Néró nevelői?), s mind a félműveltek százezrei, ellenünk vannak. Ellenünk az „árnyékkormány”, még maga Bajnai Gordon is; ellenünk a mindig szorongók, a dühösek, az amerikai nagykövet; a bliccelők, a fényevők. Látom a földet: kietlen és puszta. És az eget: nincs világossága. Hát mégis sikerült nekik? Nem, csak egy rossz álom volt. Isten lelke lebeg a vizek felett.

A szerző történész