Le kell mondani a dohányzásról! J. Károly komolyan fontolóra vette az intést, mellyel a dohányzásellenes aktivisták a minap keresték föl. Aláírattak vele egy nyilatkozatot is, hogy leszokik erről a gyilkos szenvedélyről. Ő alá is írta, pedig próbálta elmagyarázni, hogy nem dohányzik, de az aktivistákat ez nem érdekelte, pontosan úgy viselkedtek, mint az uniós politikusok, akik nem hajlandók tudomásul venni a tényeket.
Az egyetlen probléma tehát csak az volt, hogy J. Károly nem dohányzott, legfeljebb füstölgött, mikor azt tapasztalta, hogy a sorsát erősen befolyásoló kérdésekben mindig mások döntenek helyette. Így történt a hőmérséklet-szabályozás és a közös költség emelése vagy nemi identitásának nyílt felvállalása esetében is.
„Rossz vége lesz ennek, J. úr, meglátja, csúnya vége lesz, ha nem követi az előírásainkat. Ne kívánja, hogy kényszerítő eszközöket alkalmazzunk!” – mondogatták sokat sejtetően. S ezt később nyíltan letagadták.
Ahhoz, hogy leszokjon a dohányzásról, előbb rá kell szoknia. Először a katonaságnál tett kísérletet erre, utoljára pedig a harmincéves érettségi találkozón, mikor megterebélyesedett középiskolai szerelme cigarettával kínálta, és félreérthetetlen célzásokat tette arra, hogy most már lehetne köztük valami, s elárulta, hogy a cigarettának köszönhetően leadott húsz kilót. J. Károly most már nem vágyott rá, hogy legyen köztük valami – inkább megbarátkozik a súlyfölöslegével, ráadásul a dohányfüstöt sem kívánta, mert elkezdett csuklani tőle.
Mindenesetre tett egy kísérletet az aktivisták távozása után, és vásárolt egy doboz cigarettát. Előbb az árától esett hanyatt, aztán az első slukktól. Büdös volt és keserű, marta a torkát, és összezavarodott gyomrában a sült virsli a rizzsel meg az ebéd után elkortyolt kávéval.
Végzett egy gyors fejszámolást, már amennyire a hányinger és a hirtelen fellépő oxigénhiány engedte az agysejtek hatékony működését. Ha naponta egy dobozzal elszívna, egész télen nem tudna fűteni, villanyszámlát fizetni, és a kávé mellett a vacsoráról is le kellene mondani. Ott ülhetne a hideg sötétben, éhesen, s lehet, hogy még Karcsitól, a teknőstől is meg kellene válnia, miközben jó büdös lenne a lakásában, arról pedig nem is álmodozhatna, hogy egyszer megcsókolja a büfés Esztert.
Eszter nem dohányzott. Már nem. Azt mondta, a jóga miatt sikerült leszoknia. J. Károly halványan arra gondolt, hogy a jógától talán rászokni is lehetne, de azonnal el is vetette az ötletet, mert úgysem lenne elég akaratereje hozzá, hogy rendes dohányos váljék belőle.
Kivette a második szálat is a dobozból. Ünnepélyesen kettétörte, s közben azt mondta Karcsinak, hogy így kell ezt csinálni. „Leszoktam” – jelentette ki félhangosan és büszkén. Akár félre is tehetné a cigaretta árát, s akkor egész télen nem tudna fűteni, villanyszámlát fizetni, és a kávé mellett a vacsoráról is le kellene mondania. Viszont minden este arra gondolna a természetes szobaillatú hideg sötétben, hogy egyszer megcsókolja Esztert.
A szerző irodalomtörténész