Önmagában is parodisztikus, hogy egy nyolc-, legjobb esetben tízszázalékos támogatottságú párt, amilyen a Demokratikus Koalíció, néhány szocialista szakadárral megerősítve, biodíszletként szolgáló megélhetési politikusok hadával, családi vállalkozásként árnyékkormányt alakít. Ám lelkük rajta, tegyék, tehetik szabadon. A pártok működésének szabályozása, kontrollja, az Állami Számvevőszék szankcionálási lehetőségei annyira szerények, hogy a DK kilenc éven keresztül ejnye-bejnye írásbeli feddésen kívül büntetést sem kapott, holott gazdálkodása egyetlen évben sem felelt meg a törvényes követelményeknek. Másként szólva: törvényen kívül működött.
Ennélfogva a Demokratikus Koalíció abszurd módon most is elbábozhatja azt, hogy az ország legelutasítottabb, sőt bukott politikusával, Gyurcsány Ferenccel készül a kormányrúd megragadására. Az sem zavar be, hogy Gyurcsány felesége, árnyék-miniszterelnöke, Dobrev Klára történetesen Apró Antalnak, az ötvenhatos forradalom leverését követő megtorlások irányítójának az unokája. Ez maga a szabadság fából vaskarikája, olyan, mint a szovjet üveggolyó: fából van és négyszögletes.
És most annál a pontnál hosszasan nem időznénk el, hogy az ötvenhatos forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján az árnyék-miniszterelnök asszony kedves férje, Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök 2006. október 23-án méltóztatott a békés tüntetőkre lövetni, rendőri lovasrohamot vezényelni.
Mindez annyira abszurd, már-már morbid, hogy nehéz rá igazán jelzőket találni. Persze, értjük, hogy a „játsszunk árnyékkormányosdit” gyurcsányista társasjátékból, a Dobrev Klára részéről utcára hívott népből adódhat olyasfajta lehetőség, amelyet történelmi párhuzamok alapján ki is lehetne aknázni. Ahogyan Dobrev fogalmaz, „akár hangosan követelve, akár csendben, de elszántan beszélgetve, hogy lássa a hatalom, nem a megadás, hanem az ellenállás, a küzdelem útját választottuk”.
Nem tudom, feltűnt-e, hogy ezenközben a DK maga ünnepi megemlékezésre nem készül. Csak elszánt beszélgetésekre. Pedig milyen szép is lenne, ha az árnyékminiszterelnök-asszony október 23-án felidézné a forradalom csodáit, a pesti srácok, a Corvin köziek küzdelmét a szovjet tankokkal, megemlékezve a forradalom hőseiről és nagyszámú áldozatáról is. A hősökről. A vérbírák által halálra ítéltekről. A baji, az egyik leggyilkosabb sortűzben elhunyt nyolc bányászról, a kalocsaiakról, a mosonmagyaróvári golyózáporban áldozatul esettekről, a nagykanizsai sebesültekről és áldozatról. Az 1956. október 25-i „véres csütörtökön”, az Országház előtti Kossuth téren az ezret is elérhette a halottak száma. A mészárlás jeladás volt a könyörtelen leszámolásra, a bebörtönzésekre, a koncepciós perekre.
Lenne tehát mire emlékeznie a DK árnyék-miniszterelnökének. Ünneplő közönségének, az elszántan beszélgetőknek pedig most nincs mitől félniük, nem vár rájuk lovasroham, nem fogják vaddisznókra rendszeresített gumilövedékekkel sem az emberek szemét kilőni, nem fogják a demonstráló fiatalokat kapualjakban összefogdosni, fogdába vinni és kínozni. Gyurcsány pedig visszatérhet igazi terepére, a trükközésre. Amihez a legjobban ért. Ez bejött a privatizációnál, a KISZ-vagyon sorsának elrendezésekor, saját vagyonszerzése bűvészmutatványainál, ellenzékben a szövetségesei kijátszásánál, a bukások után pedig a felelősség áthárításánál.
Jó suszter maradjon a kaptafánál.
A szerző újságíró