Időutazás, avagy ne hagyjuk magunkat „csődbe húzni”!

Egy barátom régi újságokat őriz. Jó érzékkel azokat tette el sok évvel ezelőtt, amelyeket nemcsak érdekesnek tartott, de valamiféle távolabbi jövőnek szóló üzenet is rejtőzött a cikkekben. Azt mondják, hogy „az internet nem felejt”. Valóban, de a régi újságok sem felejtenek. Azzal adta át nekem a nagy köteg újságot, folyóiratot, hogy az elégetés előtt megmutatja nekem, hátha érdekelnek. Lapozgattam, és sok meglepő dolgot találtam bennük. A kezembe került egy 2009-es Heti Válasz, címlapján Gyurcsány a szokásos képmutató elgondolkodó pózával, a szellemes és rendkívül baljós cím: A csőd biztos, alcím: Az IMF lélegeztetőgépén az ország.

A témáról szóló cikk címe is beszédes: Csődbe húzva. Utólag világosabban látjuk, hogy a 2008-as gazdasági válság rendkívül kedvezőtlen társadalmi, gazdasági hatásai talán a legfelkészületlenebbül Magyarországot érték. A többszintű – állami, önkormányzati és egyéni – adósságcsapda bezárult a megelőző évek rossz gazdaság- és társadalompolitikája miatt. A cikk azt írja, hogy „a magyar államcsőd már 2008 őszén elkezdődött, csak a tévé még nem mondta be – viccelődtek egyesek”. 2008 októberében a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Unió és a Világbank 25 milliárd dolláros hitele nélkül valószínűleg már Izland és Ukrajna sorsára jutottunk volna.

Mi volt az izlandi államcsőd oka? Nyugat-Európa akkor legdrágább országa vadul költekezett, a 300 ezres lakosság előszeretettel adósodott el külföldi devizában. A magánszektor adósságállománya 407 százalékra rúgott. Az egyszerre bőkezű és kockáztató izlandi bankok a válság kitörésekor szembesültek azzal, hogy a hitelforrások elapadtak. A bankrendszer összeomlott és állami kézbe került. Az izlandi valuta 70 százalékot veszített az értékéből. A lakosság vagyona elértéktelenedett, 75 százalékos volt az infláció, nőtt a munkanélküliség, a gazdaság teljesítménye jelentősen csökkent. Az izlandiak ebben a helyzetben megváltásként várták az EU-tagság eljövetelét.

És Ukrajnáról mit írt az újság? „Néhány hónapon belül »elsüllyedhet« az ukrán állam egyre kormányozhatatlan hajója.” A helyzetet 2004-re, az úgynevezett „narancsos” forradalomra vezeti vissza, amióta a belpolitikai válság állandósult. Az egymást váltogató kormányok közötti torzsalkodások, a korrupció, a gazdasági érdekcsoportok csatái, továbbá Kelet- és Nyugat-Ukrajna etnikai megosztottsága mind-mind az összeomlás felé sodorta az országot.

Ennyi év távlatából világosan kitapintható egy „nagy kísérlet”, amelynek az első elszenvedője a mindössze közepes városnyi lakossággal rendelkező Izland volt. Egy ekkora országgal el lehetett „szórakozni” különösebb „világfelfordulás” nélkül. Ez volt a modellkísérlet. Utána következett a „nagyminta”: Ukrajna, amely immár csaknem húsz éve szenvedi el a külső beavatkozás pusztító hatását. Az egész a Majdanon kezdődött, teljesen nyilvános amerikai befolyással, amelyben a jelenlegi, kissé demens (aki akkor még talán nem volt az) amerikai elnök és családja, továbbá nemzetközi spekulánsok hálózatai vettek részt, egyik vezérük maga Soros György. Ezeknek a végtelenül cinikus gazdasági-hatalmi összefonódásoknak semmi sem drága… A kormányozhatatlanná váló Ukrajna befelé etnikai konlfiktusokkal, kifelé a teljes amerikai orientációval válaszolt. Egyik sem oldott meg semmit. A folyamat háborúba torkollott, amelynek során nemcsak egy romba dőlt ország az „eredmény”, de maga az ország sem az ukránoké többé. És itt nemcsak a rendkívül értékes termőföldek idegen, elsősorban amerikai érdekeltségű felvásárlására gondolunk, hanem arra a beláthatatlan kiszolgáltatottságra, amelyet az európai és amerikai fegyverek tömeges juttatása Ukrajnának jelent. Hiszen senki sem gondolhatja komolyan, hogy ezt a fegyverarzenált ingyen kapja Ukrajna. Keserves és évszázados árat fognak ezért fizetni az ukránok, már azok, akik még nem menekültek el. Nem véletlen az a hihetetlen cinizmusról árulkodó mondás, miszerint az amerikaiak az utolsó ukránig harcolnak az oroszok ellen, akiknek az agressziója is megbocsáthatatlan.

Ugyanezt a sorsot szánták Magyarországnak is. 2008–2009-re a kényszerpálya már létrejött. Az IMF és társai által nyújtott gigászi hitelek mindössze 2010 tavaszáig tartottak volna ki, akkor egy újabb, az elsőnél is sokkal nagyobb és szigorúbb hitelcsomagra lett volna szükség. Az államcsőd első lépésként azt jelentette volna, hogy az ország képtelen fizetni a kamatokat és törleszteni az államadósságot. A folyamat a lakosságot is súlyosan érintette volna: a kormány csökkentette vagy akár szüneteltette volna a béreket, a nyugdíjakat, a szociális juttatásokat. Ezt akadályozta meg a 2010-ben hatalomra került Fidesz–KDNP kétharmadra támaszkodó, Orbán Viktor vezette polgári kormány, amelyre az előre, időzített bombaként előkészített forgatókönyv szerinti államcsőd és a 2008-asnál még súlyosabb hitelcsomag várt volna.

Magyarország ellenállt, elküldte az IMF-et és társait, az adósságot visszafizette, elindított egy „unortodox” gazdaságpolitikát, majd az egyre több eszközzel működő családpolitikát. Ezzel párhuzamosan elutasítja az illegális migrációt. Nem ért egyet azokkal a szankciókkal, amelyek nem a célzott államot, Oroszországot sújtják, hanem Európát, amely egyre magatehetetlenebbül vergődik önálló, saját magát és a nemzetállamokat megvédeni képes politika nélkül.

Azoknak, akik eltervezték, vagy csak sodródnak ezekben a vázolt folyamatokban, riasztó az, hogy van itt egy önállóan és ami a legfőbb, hatékonyan működő politikai erő, amelyik másképpen gondolkodik, mint a mainstream, magát egyedül üdvözítőnek tartó balliberális fősodor (hogy ne bonyolódjunk összeesküvés-elméletekbe). A sikerességet az bizonyítja leginkább, hogy ez a politikai erő és a mögötte álló, egyre terebélyesebb szellemi és kulturális erőtér negyedszerre nyerte meg kétharmaddal az országgyűlési választást. Azonnal csalást vizionálnak azok az identitásukat már régen elveszítő országok, ahol egymással torzsalkodó koalíciós pártok akár fél évig sem tudnak kormányt alakítani a választások után. Ez a legriasztóbb számukra az egészben, hogy van itt egy nemzeti-konzervatív-polgári, sok jegyében keresztény ihletettségű modell, ami „exportképes termékké” vált az utóbbi években.

Ugyanebben a 2009-es újságszámban szerepel egy közvélemény-kutatás, amelyben arra kérdésre, hogy Melyik volt miniszterelnök lenne a legalkalmasabb a gazdasági válság kezelésére?, a válaszadók 8 százaléka Antall Józsefet, 6 százaléka Horn Gyulát, 5 százaléka Medgyessy Pétert, 10 százaléka Gyurcsány Ferencet és 32 százaléka Orbán Viktort jelölte meg. Úgy gondoljuk, hogy a tizenkét éve sikeresen és sok súlyos válságot eredményesen kezelő Orbán-kormányra ennél is nagyobb bizalommal tekint a magyarok többsége – bármilyen tüntetéseket is szervez a DK és társai, Gyurcsány Ferenc „főhiénával” a háttérben.

Ne hagyjuk magunkat „csődbe húzni”!

A szerző építész, volt országgyűlési képviselő