Villalakó

Ha van valami, amit szeretek Gyurcsány Ferencben, az a magabiztossága mellett a hallatlan szerénysége. Az árnyékkormány árnyék-miniszterelnökének tiszta árnya, a Demokratikus Koalíció „háttérbe húzódó” (Oh, persze, mi az hogy! Nagyon is!) elnöke, az árnyékkormány félhivatalos (vagy tán egészen az) éceszgébere, a hatalomvágy élő köztéri szobra a parlamenti szezonnyitón a magyar Országgyűlésben beledurrantott egy hatalmasat a nulláslisztbe: rongyembereknek nevezte a kormánypárti frakció és a kormány valamennyi tagját. Mondott ő már sokfélét, cifrábbat is politikai ellenfeleire, fenyegetőzött is doszt eleget, ígért hűvöset, zárt térben, csíkos ruhában, de ez a rongyember, ez mégiscsak új. Új gyurcsányi színfolt. Már nem olyan láriferis. Keményebb, ütősebb, vérszomjasabb.

A fárasztó árnyékkormányos napok után az Őszödi Böszme annyira belelendült a megrészegült ámokfutásba, hogy a Partizánnak adott szerdai interjúban már nemcsak a kormányt tűzte célkeresztjébe, hanem övéit is, kiosztotta a vele egy hajóban lapátoló ellenzékieket, Márki-Zay Pétertől Karácsony Gergelyig kapott mindenki hideget-meleget. A csúcs azonban mégiscsak az a bejelentése volt, hogy egy éven belül eladják az Apró-villát.

Nocsak, nocsak, illik-e szimbólumokat az ablakon kihajítani? Lehet-e egyáltalán? Nem lehet. Mit szól ehhez Klára? Az ükunokák? A Gyurcsány-imádók? A szocialista internacionálé? Brüsszel?

A Szemlőhegyi úti erődítmény ugyanis, tetszik ez Gyurcsánynak vagy sem, olyan jelkép, amelyet nem lehet csak úgy kidobni, lecserélni, eltüntetni. Velünk élő történelem marad a jelenben is.

Nem azért, mert a kommunista hatalom kobozta el a villát annak zsidó tulajdonosától, hanem azért, mert annak az Apró Antalnak a lakhelyéül jelölte ki, aki a szovjet csapatok behívása után telekszomszédjával, Kádár Jánossal együtt irányította, vezényelte le a Szemlőhegyről Nagy Imre és mártírtársai koncepciós perét, valamint a sortüzeket, a megtorlásokat, a statáriális eljárásokat, kivégzéseket, bebörtönzéseket. A villa így az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc eltiprásának egyik hírhedt jelképévé vált új gazdája kitüntetett szerepe miatt.

Sajna a rendszerváltoztatás után is az maradt, egészen a napjainkig. Már nem véres formában, hanem sunyin, a háttérben. A hatalomátmentés, a kollaboráció, a vagyonátjátszás, a „demokratikus mezbe bujtatott restauráció” jelképe lehetett az Apró-villa, hiszen a szovjet elvtársak és az amerikaiak is ragaszkodtak a vértelen fordulathoz. Apró Antal lánya, Apró Piroska, Horn Gyula későbbi kabinetfőnöke, a Magyar Hitel Bank elnöke pedig fontos szerepet játszott a privatizációban, állami posztokat is kapott a káderhiánnyal küzdő jobboldali kormánytól. Még abban a kevésbé látható folyamatban is részt vehetett, amely már a demokráciához és a piacgazdasághoz vezetett, s később például a kommunista gyilkos unokáját egészen az európai parlament alelnöki székéig repítette. Ifjabb Apró Antal pedig tagja lett annak három személyből álló grémiumnak, akik az állampárti titkosszolgálat demokratikus átalakítására felkérést kaptak a Németh-kormánytól.

Gyurcsány mindenesetre soha az életben nem lett volna miniszterelnök, ha nem ebbe villába házasodik be 1995-ben. Anyósának, a Magyar Hitel Bank elnökének kegyéből szerezte meg azt a hétszázmillió forintos hitelt (ötmillió forint önerővel), amely révén megkaparintotta az aranytojást tojó tyúkot, a Motimot, ami az egykori KISZ-vezetőt milliárdossá tette, és később elindította és elvezette a miniszterelnöki bársonyszékig. Mit ád Isten, az Apró család unokája, Klára, a mai árnyék-miniszterelnök a Miniszterelnöki Hivatalban kapott állást a rendszerváltozás után, azon a titkárságon dolgozott, ahol Szilvásy Gyurka, Feri egykori KISZ-es pajtása, a szervezet szóvivője már a demokráciában államtitkárként felügyelte az állami tulajdonú ingatlanokat, üdülőket. Olyanokat, amelyeket Feri sem vetett meg.

Az emberfia attól még nem lesz rongyember, ha az összeköttetéseit kiaknázza, ugyebár…

A szerző újságíró