Nagy Ervin

Vélemény és vita

Konzultáljunk!

A kormánypárti képviselőcsoportok felkérték a kormányt, hogy indítson nemzeti konzultációt a háborús szankciókról, a Momentum viszont eltüzelné a kérdőíveket – sajátos demokráciafelfogás! Pedig azt állítják, hogy hisznek a közvetlen demokráciában, sőt, Cseh Katalin és Donáth Anna az Európai Unióban évek óta kitartó küzdelmet vív a hazai jogállamiságért. De úgy látszik, hogy demokrácia számukra csak akkor létezik, ha a valóság az ő doktrínájuk szerint hajlik. Mindenesetre ezzel a nem éppen szép gesztussal szorosan felzárkóztak Gyurcsány Ferenc mögé, illetve Jakab Péter elé. Utóbbi is tűzre dobná a kérdőíveket. Szép kis sor! Kétes dicsőség, ijesztő üresség!

A participatív eszmény (a demokrácia részvételi jellegének erősítése) eredetileg felvilágosodás kori romantika, mely cseppet sem új gondolat, hisz már a köztársaságpárti Rousseau is írt róla. Habár ő is kételkedik működőképességében egy „nagy léptékű demokrácia” esetében, ráadásul – ahogy a francia filozófus is belátja – az egyén boldogulása sem függ igazán a részvétel nagyságától, illetve az ezzel járó felelősséget sem akarja mindenki felvállalni. Ezért is van benne egy jó adag romantika. Mégis: a választásokon túlmutató politikai véleménynyilvánítás, a közös ügyekbe való beleszólás igénye jogos elvárás. Ha pedig egy kormány erre lehetőséget ad a 21. században, az mindenképpen örvendetes és egyben példaértékű egész Európa számára.

Ennek ellenére menetrend szerint érkezik a baloldal gúnyos kritikája. Azt állítják ugyanis, hogy a kormány csak olyan kérdéseket tesz fel, amelyekre úgyis mindenki úgy válaszol, ahogy azt Orbán Viktor szeretné. Ez azonban nem igaz, ugyanakkor végtelen cinikus hozzáállás.

Volt rá bőven példa, hogy a társadalom többsége nem állt a Fidesz céljai mellé, a kormány pedig nem is erőltette az országra az elképzelését. Ilyen volt például a gyermekek után járó plusz választójog, amiből végül semmi nem valósult meg.

Van azonban egy ennél is fontosabb, ugyanakkor a baloldal számára sokkal kínosabb ellenérv. Ugyanis, ha tényleg ennyire egyértelmű, hogy a szankciókkal kapcsolatos aggályokra adott válaszokban a kormány „csupán” arra kérdez rá, amit egyébként is tudunk, miszerint a magyarok nagy része szankcióellenes, akkor vajon a baloldal miért szankciópárti? És ezen a ponton tényleg ne kezdjük el letagadni a valóságot! Karácsony Gergely többször is nyilvánosan örömködött a szankciók felett, sőt amikor az orosz humorista becsapta, és azt állította magáról, hogy ő Kijev polgármestere, akkor Karácsony Gergely nyílt beismerést tett. Arról beszélt ugyanis, hogy a magyar ellenzék támogatná a szankciókat, és bízik benne, hogy az Európai Bizottság zsarolása (!) célba ér majd, és a magyar kormány is végre a szankciók mellé áll, de erre még egy ideig várnunk kell. (Persze óvatlan volt, nem tudta előre, hogy többszörösen is önleleplező mondatai nyilvánosságra fognak kerülni.) De Dobrev Klára is számtalanszor a szankciós politika mellett foglalt állást, ahogy Gyöngyösi Márton is. Sőt utóbbi az Európai Unió minden színterén, illetve a saját angol nyelvű blogján kérte a szankciók fokozását. (Az a politikus, aki még néhány éve üdvözölte a Krím félsziget annektálását!)

A legbődületesebb marhaságot azonban ismét a Momentum éppen aktuális vezetőjének sikerült összehordania. Gelencsér Ferenc az Országgyűlésben azt állította, hogy a szankciók működnek. Így, ilyen egyszerűen és határozottan. Pedig a bizottság is csupán addig merészkedik, hogy idő és áldozat kell ahhoz, hogy a szankciók hatásosak legyenek, ami azért enyhén szólva is kincstári optimizmusnak tűnik a jelenlegi helyzetet ismerve. De Gelencsér szerint – aki már többször is bebizonyította, hogy a Momentumban is erős kontraszelekció érvényesül – nincs kitétel, nincs feltétel, nincs erőfeszítés, mert a szankciók működnek.

Végül, annak is van valamiféle diszkrét bája, hogy éppen a Momentum volt az egyik olyan párt, amely néhány évvel ezelőtt próbálkozott valami hasonlóval. Sziporkáztak is, hiszen az általuk indított akciót „valódi konzultáció 2020” elnevezéssel illették. Frappáns! Persze, lehet pont ezért fanyalognak most, hiszen akkor cudar módon felsültek. De hát Istenem, nekik is meg kellene végre tanulniuk Ovidius bölcsességét, miszerint szabad az ellenségtől tanulni, ám fel is kell nőni annak szintjére.

A politikai hatalom és a hatalomért versenyző pártok – a demokrácia természetéből adódóan – egyrészről akaratképzők, másrészről akaratbefogadók. Ezek a kölcsönös érdek- és értékigény mozgások teremtik meg ideális esetben a részvételi elemeket egy képviseleti demokráciában. Nem igaz, hogy a politikusokat egyáltalán nem érdekelné a polgárok véleménye, mint ahogy azt sem, hogy a hatalom teljesen lemondana a saját akaratának önálló kifejezéséről. Valójában kétirányú mozgásról beszélhetünk, a demokrácia lényege pedig ezeknek a mozgásoknak az életben tartása.

Ennyit a hivatalos demokráciarettegőkről és a Momentum gyújtogatásáról… Mi pedig, ha már megkérdeznek, akkor politikai állásponttól, világképtől és minden más egyébtől függetlenül éljünk a lehetőséggel. Nem volt ez mindig így!

A szerző a XXI. Század Intézet elemzője