László Tamás

Vélemény és vita

„Szívhang-Himnusz”

A Magyar Közlönyben jelent meg az a rendelet, amely a magzati élet védelméről szóló törvény végrehajtásáról szóló korábbit egészíti ki, eszerint a szívhang meghallgatásához köthető az abortusz. A néhány soros módosításra a balliberális oldalról össztűz zúdult. Csak néhány a véleményáradatból: „ez egy traumarendelet, semmilyen más célt nem szolgál, mint azt, hogy tovább traumatizáljon sok esetben eleve traumatizált nőket” (Amnesty International); „az új intézkedés szembemegy a nagy nemzetközi direktívákkal, mely szerint a terhességmegszakítás, az abortusz választásának szabadsága alapvető emberi jog” (WHO); „az új szabályozás káros látszatintézkedés, csak megalázza az egyébként is nehéz helyzetben lévő nőket” (Társaság a Szabadságjogokért); „a magzati szívhang meghallgatásának egyedüli célja a nők megfélemlítése, kínzása és önrendelkezésének fenyegetése” (Nem tehetsz róla, tehetsz ellene közösségi oldal); „az abortusz korlátozása nők elleni erőszak” (Patent Egyesület); „a szívhangot kötelezően meghallgatni nem kevesebb terhességmegszakításhoz, hanem több lelki sérült emberhez vezet, azt az érzést kelti a terhes nőben, hogy bűnt követ el” (Cseh Katalin EP-képviselő, korábban szülész-nőgyógyászként is dolgozott); „a magzati szívhang meghallgattatásával a törvényalkotó a nőket megalázó és kegyetlen mentális erőszaknak teszik ki, amelynek pszichés hatása beláthatatlanul kártékony” (Gábor György, ELTE BTK Filozófiai Intézet). A véleményekből süt a bűn- és fennsőbbségtudat, az a balliberális, materialista emberkép, amelyben a magzatgyilkosság alapvető emberi jog. Ez a nyugati és amerikai woke-kultúra egyik életellenes „csúcsterméke”. A személyelvűség helyett az emberre tárgyként tekintenek ezek a megfogalmazások. Az emberi élet értelmetlensége, céltalansága, sőt az önmaguktól való félelem is megnyilvánul ezekben a szövegekben. Ez a „halál kultúrája” – Szent II. János Pál pápa megfogalmazása szerint.

+

Ezzel szemben a szívhang-ügyben egészen a Teremtés könyvéig érdemes visszamenni, a „ketten egy testté lesznek”-ig. Az egy test az ember – a férfi és nő – számára testi-lelki-szellemi egyesülést jelent. Vagyis a teljességet. Minden szerelmi találkozás, még az egyéjszakás kaland is ezt jelenti, bármennyire csak egymás használása, netán kihasználása, egymás tárgyként kezelése az indíték. Nyomot hagy mindkét félben. Ez az Isten terve az emberről, a szexualitásról. Akár tagadjuk, akár nem, akár készülünk rá, akár csak egymásba tévedünk. A találkozásban a két szív egészen közel kerül egymáshoz, csak a bőrük választja el őket, egymás szívdobogása eggyé válik.

Az Alaptörvény kimondja, hogy az emberi élet a fogantatással kezdődik, ez egyszerűen egy tudományos ténymegállapítás, amelynek egy normális világban nem kéne bekerülnie az Alaptörvénybe. Csakhogy egy abnormális világban élünk… Ebből következően az emberi magzatot különös védelemben kell részesíteni. Ő a legvédtelenebb, legesendőbb, és ugyanakkor hihetetlen erővel élni akar! Ezt jelzi a szívhangjával.

A fogantatástól kezdődő fejlődési ütem sajátossága, hogy öt-hat hétre van szükség ahhoz, hogy a szív elkezdhessen kialakulni, és megkezdje életen át tartó munkáját – egyre hangosabban dobogva. Az édesanya tehát várandóssága ötödik-hatodik hetétől már érzékelheti, csendes, szemlélődő pillanataiban hallhatja is a méhében növekvő élet hangját, a szívhangot. Ez csodálattal és reménységgel, boldogsággal, sőt ujjongással tölti el! Nem véletlen, hogy az Újszövetség egyik legszebb himnusza, a Magnificat erről szól, hálaadás, dicsőítés az őt ért különleges ajándékért: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben. Tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát: Íme ezentúl boldognak hirdet az összes nemzedék, mert nagyot művelt velem ő, aki Hatalmas.” Az egyes személyen túl a közösség, az Egyház is megjelenik Mária imádságában: „Gondjába vette gyermekét, Izraelt: megemlékezett irgalmáról, melyet atyáinknak hajdan megígért, Ábrahámnak és utódainak, mindörökké.” Ehhez a pillanathoz – az első szívhang megjelenéséhez – csak ilyen imádságos lélekkel lehetne fordulni. Teljesen természetes, hogy az édesanya meg akarja osztani ezt a csodát: kéri a férjét, hogy tegye a fülét a hasára, és hallgassa, a gyermekei is ámulnak ezen. Valami különleges üzenet ez az Élet születéséről, a mindig megújuló, ismétlődő teremtés üzenete.

Nem véletlenül mondjuk, hogy a magzat az édesanya szíve alatt növekszik. Ez nemcsak egy anatómiai meghatározás, de azt is jelzi, hogy itt két szív különleges és bensőséges kapcsolata ennek a növekedésnek a kulcsa. Egy olyan egymásra figyelés, ami növeszti a magzatot. Már az anyaméhben csodálatos dolgok történnek. Anya és magzat vére egymásban folyik, szinte ölelkezik, az anya táplálja a magzatát. Hallják egymást, az anya énekére a magzat élénken felel. Már itt tanulja a szeretni tudást, azt hogy mit jelent szeretetet adni és kapni. Aki ezt elmulasztja, az sérül ebben az alapvető emberi tulajdonságban, a jövendő kapcsolataiban ezt a hiátust nem lesz képes feloldani.

Barsi Balázs írja: „Azért tudhatok magamról, mert vagyok. De azért vagyok, mert Te tudsz rólam, Istenem. És a Te tudásod a szeretet. Tehát már saját létezésem is egyfajta nyelvezet: Isten beszéde hozzám.” A 139. zsoltár szavaival: „Elölről és hátulról közrefogsz, s a kezed fölöttem tartod. (…) Te alkottad veséimet, anyám méhében te szőtted a testem. Áldalak, amiért csodálatosan megalkottál (…) Lelkem ismered a legmélyéig, létem soha nem volt rejtve előtted. Amikor a homályban keletkeztem, és a föld mélyén elindult életem, szemed már látta tetteimet, s könyvedben mind felírta őket.” Ez szólal meg a magzat szívhangjában, teljesen nyilvánvaló ez az üzenet, nem lehet nem szeretettel fordulni feléje. Ilyenkor nincsen más, csak az anya és a hozzá szóló magzat. Kezdetben csak tücsökciripelés, amely egyre inkább erősödik, és betölti az anyát. Ez a titkos, rejtekben való növekedés felkészít az életre.

A szívhangrendelet a költészet magasságába kell emelkedjen! Nem lehet ennél alacsonyabb szinten! Ez nem egy adminisztratív jellegű rendelet, hanem az Élet világgá kiáltása! Ady Endre írja az Intés az őrzőkhöz című versében: „Őrzők, vigyázzatok a strázsán, / Az Élet él és élni akar, / Nem azért adott annyi szépet, / Hogy átvádoljanak most rajta / Véres s ostoba feneségek./ Oly szomorú embernek lenni / S szörnyüek az állat-hős igék / S a csillag-szóró éjszakák / Ma sem engedik feledtetni / Az ember Szépbe-szőtt hitét / S akik még vagytok, őrzőn, árván, / Őrzők: vigyázzatok a strázsán.” Ehhez a Szívhang-Himnusz mindent megad! Mindannyian Őrzők vagyunk, lehetünk!

A szerző építész, volt országgyűlési képviselő