Árnyékolástechnika

Azt ugyan nehezen értette, hogy miért a hűvös ősz beköszöntével hozakodnak elő az árnyékkal, bezzeg a nyári hőségben, amikor szinte lerohadt róla a ruha, mindenki az energiáról és a hideg télről beszélt, de nem tettek érte semmit, hogy elmúljon a félelem, J. Károlyt mégis szinte szétvetette az átmeneti boldogság.

Örült, mint Gombóc Artúr a mindenféle csokoládénak, mikor meghallotta, hogy most klímaminisztert is terveznek. Persze, a miniszter is árnyékban van, de legalább lesz klímája majd neki is, gondolta J. Károly, és óvatosan odatartotta kezét a bizonyos szigetelési kihívásokkal küzdő ablakhoz.

Konkrétan nem merte kimondani, hogy rosszul szigetel az ablak, mert meg is sértődhet, hiszen az ablaknak is vannak jogai, és különben ő sem indult hízásnak, csak hamarosan horizontális problémái adódnak, ami lemérhető például a derékszíjra kerülő újabb lyukon, pedig nem is eszik olyan sok csokoládét, mert annak is felment az ára. A bérminiszter nem hozta lázba, ellentétben az árnyékolástechnikáért felelős klímaminiszterrel.

Lehet, hogy nem is kellene kicserélnie az ablakokat, hiszen elég volna, ha gondoskodna a megfelelő árnyékolásról. Például egy redőny jól jönne, azzal nyáron is meg télen is meg lehet vagy három fokot takarítani, persze nem mindegy, hogy melyik irányban, és a sötétben is meg kell tanulni tájékozódni, mert ha lehúzza a redőnyt és közben felkapcsolja a villanyt, akkor megugrik az áramfogyasztása, és nem ér semmit az árnyékolással való spórolás.

Nyáron ugyan ő is kereste az árnyékot, J. Károly azonban bevallotta magának, hogy bizonyos rossz érzést kelt föl benne a szó, mert az árnyékvilág jut eszébe róla, oda pedig egyelőre még nem szeretne átköltözni, és nem csak azért, mert fogalma sincs, hogy milyen ott a hőmérséklet.

Amikor egyszer a büfés Eszterrel beszélgetett, és valamire azt a nagy bölcsességet találta mondani, hogy sötétben minden macska fekete, vagy kutya, már nem tudja, Eszter elmesélt egy ókori példázatot, amit egy női magazinban olvasott. A kitalálóját úgy hívták, hogy Platón, aki azt állította, hogy lehetetlenség bármit megismerni a maga valóságában. Mert mondjuk, ha ott ül a barlangban néhány ember, és csak a barlang belső falát látják, de a tüzet nem, ami a hátuk mögött ég, következésképp a többi embert vagy bábot sem, ami elhalad a tűz előtt, ezek a barlangban mindennek csak az árnyékát kapják, és azt hiszik, hogy az árnyék az igazi dolog.

J. Károly vakargatta a fejét, hogy is van ez, hogy akkor most az árnyék csak egy nagy átverés-e, mindenesetre a hőségben ez nem nagyon érdekelte, direkt kereste az árnyékot, és ha hűvös van, a redőny is jó ötletnek bizonyulhat, ha megszokja a sötétet.

Persze, azt már kezdi szokni most is, mert legutóbb az egyik bevásárlóközpontban a zöldségosztályt csak félig világították meg. Vett is hatvan deka sárgarépát, amiből csak alig negyven lett, miután levagdosta a rothadásnak induló részeket, ugyanis Karcsi, a teknőse finnyás volt, és kizárólag az ép zöldségeket volt hajlandó megenni.

Ebben a tekintetben hasonlított a gazdájára, mert áremelkedés ide, takarékosság oda, nem is beszélve a sok árnyékban áskálódó ellenségről, J. Károly bizony akkor sem szerette azt, ami rothadt, ha becsomagolják az egészet egy nagy árnyékba.

A szerző irodalomtörténész