Kő András

Vélemény és vita

Kecskerímek

Tímár György Válogatott agyrémeim című könyvét lapozgatom, és Papp Lászlóra hangolva a következő kecskerímet olvasom: „Akit öklöm kupán csap, / pofont nem ad, csupán kap.” A kecskerím – mint ismeretes – szókezdő mássalhangzókat vagy magánhangzókat változtató szójátékszerű rím. A magyar nyelv játékosságát, szépségét remekül illusztrálják ezek az örömforrások. Tudta ezt Karinthy Frigyes, Kosztolányi és Tímár György is. Egy Kosztolányitól való kecskerím: „A parlament / a falra ment.” Vajon él-e a „műfaj” napjainkban? Ismeretes, hogy Karinthynak egyenesen szenvedélye volt a kecskerím. A Kisfaludy Társaság egyik felolvasóestjén Jakab Ödön, a népi-nemzeti irányhoz tartozó középszerű költő szavalta a verseit, s amikor az a sor süvöltött át a termen, hogy „Üdvözöllek kopár szikla, tar szirt”, Karinthy halkan odasúgta Ignotus Pálnak, az írótársnak: „Nézd az öreg megint milyen szart írt”. Egy másik, útleírásnak tekinthető kecskerímnek valószínűleg Karinthy felesége, Aranka lehetett a társszerzője. Így szól: „Afrikában járván, kicsapongóan, / Megnéztem, hogy milyen a p… Kongóban.” A Karinthy családhoz közeli barátok állították, hogy Aranka majdnem olyan jó kecskerímgyártó volt, mint a férje. A következő nagyon tiszta kecskerím is tőle származik: „Ügyész halált kér a vádban, / Bizonyíték: vér a kádban.” Ignotus 1957-ben Münchenben megjelent Börtönnaplóm című verses gyűjteményében, a magyarázó részben megjegyzi: „Valamikor sokat játszottam kecskerímfaragó játékot, például Karinthy Frigyesékkel, akik különösen nagy mesterei voltak.” És e helyütt idézi a fenti kecskerímet, majd így folytatja: „Sajnos a legjobbak nem tűrik a nyomdafestéket.” Bevallotta, hogy a Karinthy-féle magaslatot neki sohasem sikerült megközelítenie, de a zárka magányában összekínlódott egy egész sorozatot. Legújabb leoninusok című versében ez áll: „Éjt ha nyomaszt rémekkel, / kergesd kecskerímekkel.” Ignotus nevéhez fűződik a következő két rímsor is. A kecskerím azzal volt kapcsolatban, hogy néhány évvel korábban a belga király turistáskodás közben lecsúszott az egyik gleccserről és szörnyethalt. Ignotus és egyik kedves barátnője, bizonyos Barát Anni felhívták a Hadik Kávéházat, ahol sokat tartózkodott Karinthy, és üzenetet hagytak neki: ha megérkezik, ezen és ezen a számon sürgősen hívja vissza őket. És valóban, egy idő után Karinthy jelentkezett. „Jaj, emlékszel, hogy a belga királyt milyen baleset érte?” – kérdezte Ignotus. „Emlékszem” – kapta a feleletet. „Tudod, mi a sírfelirata?” „Micsoda?” „Ahol Ön lesikla, Sír, Ott tátong egy szikla-sír.” Vövövövö. Karinthy elismételte, és hozzátette. „Egész jó…, egész jó… Hát kérlek, örülök, hogy ezt közölted, mert féltem, hogy valami butasággal zavarsz.” Ilyen dolgokban azonnal szavakész volt.

Karinthy panaszkodni szokott, hogy az emberek mindig humorizálnak vele, és nem veszik észre, hogy a humorista nem az az ember, akivel viccelni kell, a humorista az, aki viccel. Nem mindig ízlett neki, ha az emberek rögtön provokálva érezték magukat, hogy úgyszólván a hasára verjenek. De annyira nem volt természete a sértődés. Annyira pajtás volt – legalábbis Ignotus szerint. Másfelől azonban kissé robbanékony, megbízhatatlan volt, nem tudta „megorganizálni” magát. Egyszer azt nyilatkozta: „Se az interjút nem szeretem, se a nyilvános szereplést. A reklámtól valósággal irtózom. Feltűnés nélkül, titokban szeretnék világhírű lenni.” Igazi karinthys megfogalmazás!

A szerző újságíró