Sütő-Nagy Zsolt

Vélemény és vita

A nagy egyházalapító

álláspont

Az ország legelutasítottabb politikusa, Gyurcsány Ferenc nagy ívben tesz a választókra, határozott meggyőződése nagyvonalúan átsegíti minden kudarcon, így azzal sem kell törődjön, hogy még fél év sem telt el az áprilisi parlamenti voksolás óta, amikor melegebb éghajlatra küldték a magyarok, s ha csak egyetlen rövidke éjszakára is, de a bukott miniszterelnök szégyenteljesen elbujdosott.

Nem sokáig tétlenkedett, a nyáron már sejtelmes készülődésével hívta fel magára a figyelmet, pénteken pedig zászlót bontott, és személyesen kérte fel feleségét, Dobrev Klárát, hogy egy árnyékkormány megalakításával mutasson utat azoknak a szerencsétlen embereknek, akik már miniszterelnök-jelöltként sem kértek belőle tavaly ősszel.

Annyira gyurcsányos ez a történet, hogy kifejezetten élvezettel olvastam a DK közösségi oldalán a sorokat.

Potyogtam a könnyeim, amint elképzeltem, hogy az elkobzott zsidó vagyonban, a szemlőhegyi palotában tengődve Gyurcsány a konyhában legújabb kiadásának receptjeit válogatja Klárikával, amikor a baloldal szektavezére megvilágosodik, szemei felcsillannak, majd a következő pillanatban el is párásodnak, fél térdre ereszkedik kedvese előtt, s zavart, szégyenkező tekintettel felnéz asszonyára, mint aki éppen hűségesküjének megerősítésére készül, ám ő a gyémántgyűrű helyett egy gyöngyökkel, rubintokkal, opálokkal, topázokkal ékesített diadémot nyújt át.

„Légy a miniszterelnököm, Klárikám!”

„De hát lassan harminc éve az vagyok” – csodálkozik a szektás szélsőségeket egyébként kedvelő, a váratlan előléptetéstől mégis meghatódottan rebegő Klára asszony a konyhapultban megkapaszkodva.

„De ezentúl ne csak itthon, hanem az egész országban – vágja rá a zavarba nehezen hozható ura.

„Be szép is lenne ez Ferikém!” – olvadozik a gondolattal eljátszó, pártelnöke buksiját ölébe húzó szemlőhegyi démon.

„Nem lenne, lesssz!” – vágja rá határozottan, az utolsó hangot hosszan elnyújtva Szemlőhegy királya, akit ez a megvilágosodás minden megaláztatásért kárpótol.

„De hogy gondolod, amikor még a saját embereink is leszavaztak múlt ősszel az előválasztáson?” – néz gyanúsan a háborodottság jeleit keresve az öléből kiszabaduló buksira.

„Árnyékkormány!” – vágja rá, szemrebbenés nélkül kínálva a megoldást.

„Te egy zseni vagy! Mindig is mondtam, hogy egy géniusz!” – lelkesedik be Klára asszony, aki két kezével még mindig a pultot szorongatja.

„Hosszú, meleg volt ez a nyár, mindenki nyaralni ment, és mi most összeállítjuk az árnyékkormányt, amivel hirtelen lecsapunk, és ettől még a Viktor is kardjába dől majd!” – folytatja az álmok szavakba öntését a fenomén.

„Kikre gondoltál” – kezd belemelegedni a hitves.

„Monnngyuk a Csaba lehetne a helyettesed, egyúttal titokminiszter. Ő szinte már családtag, a fiúk már úgyis kinőttek, be is költözhetne az egyik szobába, akkor minden ügyünk a négy fal között maradna” – merül a részletekbe a nagy machinátor.

Röpködnek a címek, a tisztségek, szinte egymás szavába vágva hadarják a briliáns ötleteket: Varju belügyminiszterként a határkerítés-bontás mellett az időjóslást is felügyelné, Vadai csillagokkal elhalmozva tábornagyi rangban dirigálná a honvédeket, Ara-Kovács kultuszminiszter kedvére cenzúrázhatna, s úgy mellékesként a határon túliak hivatalát is megkapná, Gy. Németh igazságügyi miniszter lehetne, hogy végre egy olyan választási rendszert találjon ki, ahol az életben egyszer ő is győzhet.

Kifulladva érnek a tárcaosztás végére, amikor Klára asszony a fejére csap.

„Ferikém! Hát, a többi pártnak egyetlen posztot sem juttatunk?”

„Nem kell! Nem érdemlik meg. Mindig csak azzal vannak elfoglalva, hogy engem leváltsanak, minket kijátszanak. Veszekednek, vitatkoznak, miközben nem hallgatnak rám. Az én ötletem az árnyékkormány, nem osztozom senkivel!” – replikázik nekihevülve a háziúr.

„És mikor jelentsük be az új kormányt?” – éli bele magát a megválasztásába az ábrándos miniszterelnök.

„Még a parlamenti ülésszak előtt. De bízd csak rám, olyan napot varázslok, amire mindenki emlékezni fog! Nem az Alaptörvényre esküszünk fel, hanem valamennyien megbérmálkozunk. Tudod, hogy szeretek bérmálkozni, beszéltem is róla, csak mindenki ezen élcelődött. Pedig, te pontosan tudod, hogy szoktam bérmálkozni, ha van időm, sosem hagyom ki. Csak az lehet miniszter, aki velem együtt bérmálkozik” – szögezi le a Demokratikus Konglomerátum egyházának megalapítója.

„És akkor nekem is kell? Tudod, az apám, a nagyapám… hát, ez tőlük messze állt” – hebeg-habog a bérmálkozás gondolatától megborzongó démon.

„Mi az hogy! Minden kormányülés előtt! Ennyit csak megtehetsz értem, ha már megkoronázlak!” – csattan fel Gyurcsány.

„Erre még aludjunk egyet Feri” – próbálja elhárítani a beiktatási ceremóniára szőtt terveket a vallástól mindig is irtózó Klára asszony.

„Na, jó! Szeptember közepéig még kitalálhatjuk a részleteket” – lép túl a házi vitát kerülendő az egyébként sarkalatos ponton a szemlőhegyi megváltó, akinek a rendszeres bérmálkozás még az árnyékkormánynál is fontosabb.

A szerző vezető szerkesztő