Kő András

Vélemény és vita

Járvány

Él és virul most már hosszú idő óta, és semmilyen jel nem mutat arra, hogy királysága véget is ér egyhamar. Magam is szóvá tettem évekkel ezelőtt, de tudom, hogy kevés az olyan írás, amely nem huszonnégy órát él, hanem sokkal több ideig, és megfogadtatik. Tudom, de újra és újra megpróbálom felhívni a figyelmet arra, hogy az „igazából” határozószó soha nem hallott mennyiségben, járványszerűen terjed a beszédben, és rontja a nyelvet. Mit terjed! Uralkodik, és egyelőre kitörülhetetlen a beszédből. Egyre rendszeresebben ismételjük és halljuk. (Az ember ellentétes lény. Igazából ördög és angyal rokona – hangzott el egy filozófus szájából.) Fogalmazzunk inkább olyképpen, hogy évek óta kitartóan kapaszkodnak belé a megszólalók a televíziók és a rádiók csatornáin. Példák sokasága van előttünk az igazából számszerű gyakoriságáról. Pedig ha sejtenék a beszélők, hogy a szókincsükről állítanak ki bizonyítványt. A minap a tolmács is azzal kezdte lefordítani a németül nyilatkozó edző szavait, hogy igazából..., holott a mester nem is használta ezt a szót. Hogy ki a bűnös? Fiatalok között terjedhetett el először a járvány, aztán felkapta a szél és átadta az idősebbeknek. Úgy látszik azonban, hogy királysága hosszabb, mint gondoltuk. Ideje lenne puccsal lesöpörni a koronáját, de hát ez nem a politika reszortja. Az igazából pöffeszkedő, elcsépelt divatszó, amelynek nincs jelentésárnyaló funkciója sem. Egyszerű szószaporítás. (A lényeg igazából az árnyoldalatokban van – fejtette ki a népszerű énekes. – Ez igaz, de felesleges az igazából.)

Már Kosztolányi szóvá tette a „miszerint” túl gyakori használatát és fontoskodó, lengő szakállú öregnek nevezte. Fischer Sándor beszédtanár kikelt magából, hogy idősebb Knézy Jenő a kevés szó helyett mindig picit mondott, így aztán „az egész ország picizett”. Ez is rámutat a divat erejére, de a kommentátor felelősségére is. Már beletörődtem abba, hogy gyakorlatilag mindenki a zárt épületrészt, a termet, a szobát ugyanúgy helységnek nevezi – a helyiség helyett! –, mint a települést. Az igazából azonban mindent ver. Pedig sorban állnak a szóban forgó határozószót helyettesítő szavak: valójában, tulajdonképpen, tényleg, őszintén, vitathatatlanul, bizony stb. Számuk meghaladja a harmincat. De nem! A beszélőknek – tisztelet a kivételeknek – az igazából kell. (Kun Bélát, a trockista ügynököt igazából Sztálin végeztette ki – állította a történész.)

Azon töprengek, mi az, ami az igazából-t élteti? Akkor, amikor csak szószaporításnak tetszik. Akkor, amikor csak nyelvi pongyolaság, töltelékelem a szó. Írhatom, hogy az ö…, és újra csak az ö-zés, egyszóval a nyögés rokona. Mert az időt lehet húzni vele, mert mankó – a gondolat helyett. A beszélőnek nem jut eszébe a gyakorlatilag, a lényegében, a voltaképpen, az egészen pontosan stb. rokon értelmű szó. (Igazából a nők a férfiakba szerelmesek, a férfiak önmagukba – mondta egy jeles író.)

Kosztolányi egyszer kifakadt, amikor azt írta: „Mi magyarok – ne szépítsük a dolgot – komolyan és mélyen még sohase szerettük a nyelvünket. Elfogadtuk készen, éltünk vele, mint a gyári áruval, mint a pénzzel. Csak hasznunk volt belőle. Érette nem tettünk semmit.” (Egyik kedvencem: Az olimpiai faluban igazából gyorsan jár a hír szárnya – mondta a televízió riportere. – Szerencse, hogy lába is volt!) Hogy milyen vakcinát fedeznek fel nyelvészeink, az irodalom barátai az igazából kitaszítására? Nem tudom. Talán elsöpri egy másik divatszó.

A szerző újságíró