Kezdet: augusztus vége

Nem is volt annyira régen.

Azokban az augusztus végi napokban időről időre eszembe jutott: vajon milyen lehet ott lenni, ott, helyben végig élni mindazt, ami – érezni lehetett – nagy valószínűséggel örökre meg fogja változtatni az életet itt, a szovjet hódoltság birodalmában, amely a mi életünkben – kis- és nagyobb gyerekkor, kamaszkor, ifjúkor, fiatal felnőtt évek – egyazon-ugyanaz korszakjellemzők között telt, november hetedikékkel és április negyedikékkel, örök magyar–szovjet barátsággal, cirill betűkkel, vadbarom rendőrökkel, permanens elvtársazással és proletárdiktatúrás (és így undorító) külön szótárral? (Meg a többivel.)

Nemigen hittem volna, hogy megtudom: azokban az 1980 augusztusvégi napokban egy kiváló magyar ember – akit később nemcsak pályatársamnak, de barátomnak is mondhattam – nemcsak végig ott volt azokban a mindnyájunk számára sorsfordító napokban Lengyelországban, de írásban, egy évtizedekig féltve őrzött naplóban gondosan dokumentálta is mindazt, amit átélt.

Most itt fekszik előttem a Magyar Hírlap egykori kiváló munkatársának, a 2020-ban elhunyt drága barátomnak, Szalai Attilának vaskos, Lengyel földön – Emlékek, naplók 1976–1990 címmel a Magyar Naplónál 2018-ban megjelent kötete. Benne a Kezdet. Az a kezdet. Az az augusztus vége.

Már az augusztus 5-ei bejegyzés így kezdődik: „Lassan egy hónapja sztrájk sztrájk hátán.” Aztán – már augusztus 23-án – egyebek között ez olvasható: „Minden jel szerint közeleg az igazság pillanata, az országban forr a levegő, Szczecinben is már vagy száz üzem szüntette be a munkát. Gdanskban pedig egyenesen pattanásig feszültek az idegek. Tegnap Mieczyslaw Jagielski miniszterelnök-helyettes (…) első ízben találkozott a sztrájkbizottsággal. A hajógyár kapuján kívül, nem engedték be.

A munkások addig nem hajlandók érdemi tárgyalásokba kezdeni a hatalom képviselőivel, amíg a Háromváros és az ország más régiói között helyre nem állítják a telefon-összeköttetést. Jagielski pedig Anna Walentynowicz és Lech Walesa, s még néhány »radikális« aktivista eltávolítását jelölte meg feltételként, velük nem hajlandó szóba állni. Követelte azt is, hogy az időközben mégiscsak leállt tömegközlekedésiek fejezzék be a sztrájkot. Naná, rögtön lehetne látványos eredményként tálalni a központi médiumokban! A sztrájkbizottság nem hátrál, keményen kitart a maga követelései mellett. Patt.” Augusztus 27-én már azt írja, hogy 24-én tizenegynéhány ezer ember vett részt a gdanski hajógyárban és az üzem főkapuja előtt celebrált szentmisén. „Micsoda látvány lehetett! Mondom, lehetett, mert a tévé semmit nem mutatott belőle.”

Augusztus 30. A dolgok tovább sűrűsödnek. Attila egyenesen a közepébe vág: „Az a hír járja, hogy Borisz Arisztov szovjet nagykövet egyenesen követelte Gierektől, azonnal alkalmazzon erőszakot a sztrájkok letörésében. (…) II. János Pál pápa lengyel zarándokokat fogadott tegnap, akikkel együtt imádkozott Lengyelországért. Levelet is írt nemrég Wyszynski prímásnak, amelyben kifejezi reményét, hogy a püspöki kar, a lengyel egyház, mint a múltban oly sokszor, ez alkalommal is segítséget nyújt a nemzetnek a mindennapi kenyér, a társadalmi igazságosság és a méltó élet elérésére kifejtett igyekezetében. Csak úgy sugárzik a pápa soraiból: álljatok a nemzet mellé, ne hagyjátok magára nemes küzdelmében, tartsátok benne a lelket!”

És elérkezik a történelmi nap.

„1980. augusztus 31. „Hát megtörtént a lehetetlen! Aláírták Gdanskban a megállapodást! Istenem, de jó lehetett látni, hallani, amint Jagielski a szépen sorban felolvasott 21 pont mindegyikére rávágta, hogy »elfogadom, aláírom«! A végén meg is tette. Walesa is: hatalmas, giccses, de most mégis felemelően jelképes, II. János Pál pápát ábrázoló tollal kanyarítja oda nevét a dokumentum alá. Zeng a himnusz, a szemek csillognak, a politikai foglyok szabadok, megvannak a szabad szakszervezetek, készülhet az alapszabályuk, indulhat a bejegyzési folyamat. Az a pápás toll egyszer még milliókat fog érni! (…) Te jó ég! Mi lesz ebből, ha lesz? Vajon Moszkva le tud nyelni ilyesmit? Hiszen a dolog nem áll meg, az erjedés átterjed(het) (…) S ha a rabtartók összefognak, s ha a Nyugat megint kussol, akkor…”

Azután… Tudjuk, alakult, ahogy alakult...

Jó azért, ha mindez olykor eszünkbe jut így augusztus legvégén.

A szerző író