Domonkos László

Vélemény és vita

Az antiszemita kártya

A jó öreg antiszemita kártya, légyen bármennyire cinkelt és hamis (és akármennyit is emlegetett): garantáltan beválni látszik. Hiába hirdetett látványosan nulla toleranciát az antiszemitizmussal szemben az Orbán-kormány hosszú évekkel ezelőtt, hiába közölte Köves Slomó, hogy míg Sargentini Hollandiájában a húszezres zsidó közösség ellen egyetlen év során száztizenhárom, úgynevezett antiszemita gyűlöletcselekményt regisztráltak, a magyarországi százezres zsidósággal szemben ez a szám harminchét volt… (Ugyanő fejtette ki azt a politikailag nem akármilyen jelentőségű evidenciát is, hogy a migránsválság kellős közepén nem árt tudni: Izraelnek jócskán vannak tapasztalatai az iszlám fundamentalizmus megnyilvánulásaival kapcsolatosan. Magától értetődő, hogy a zsidó állam – „a nemzetállami gondolat egyik csúcsteljesítménye lévén” – egyre inkább a konzervatív–nemzeti kormányokkal találja meg a közös hangot…)

Magyarország bármely településén végig lehet sétálni kipában, és nem kell őrizni a zsinagógákat. Európa nagyvárosaiban ez nem így van. Hiába mondta most azt is Weisz Péter, hogy „szavakat lovagolnak meg, mert nem veszik figyelembe azt a tényt, hogy Magyarországon mind a zsidó, mind a keresztény vallású magyarok – megnevezéstől, szavaktól, besorolási kategóriáktól függetlenül – a kormány jogszabályi és következetes végrehajtási politikája révén szabadon és békében élhetnek” – a kórus megszólalt. Nyugaton és itt, a szomszédban és persze idehaza is. (A sasszézó Hegedüs Zsuzsát most hagyjuk.) És ez most még veszélyesebb, mint eddig.

Éppen ezért muszáj nektek is megszólalnotok ebben az őrületben, mondta zsidó barátom, és éppen Weisz Pétert idézte: „Gondolataim végén egy picit átalakítva hadd legyen végszóként egy ismert magyar vers, ami üzenet a kritizálóknak: »Adj emberséget az embernek, adj magyarságot a magyarnak, hogy mi ne legyünk idegen gyarmat!«”

Igen: hogy most Orbán Viktort vették elő – kilóg a lóláb. Látni, mire megy ki a játék: okos, előrelátó, humánus és óriási tekintélyt biztosító politikájának egyik nagy, erős támaszát – a nemzetközi zsidóság tisztességes, értelmes-tárgyilagos és megfelelő éleslátással bíró rétegének egyértelmű támogatását – kell megingatni Orbánban és az orbáni politikában. Mert Trump – legalábbis egyelőre, 2024-ig – nincs, Putyinnak épp elég más baja van, a V4-et sikerült eléggé összezilálni, az EU, no, az nagyjából eme összefüggésben rendben van, az olaszok gyengék, legalábbis egyelőre, szóval… Így megy ez, barátaim.

Öreg kártyások azt mondják: hiába van tudás, ha nem jó a lapjárás. Hát, azzá kell tenni, emberek. Hozzá kell segíteni – magunkat. Azért van a sajtó, azért vannak a megmondóemberek, a gondosan kidolgozott technika, a beépített téglák sorai, és így tovább. Fog ez menni. Ha nem is mindig könnyen, de…

Amit most elővettek – „fajelmélet” alapon, „náci beszédre” és egyebekre hivatkozva – egy közepes képességű nyolcadik osztályos tanulónak is fölfogható módon csak arról szólt, hogy a migránsáradat következtében nem akarunk tőlünk idegen származású–kultúrájú (afrikai, közel-keleti) és vallású (muzulmán) népességgel keveredeni. Sem mi, sem a többi nácifajzat közép-európai, a szerbek, a horvátok, a lengyelek, a csehek, a szlovákok és a többi : „A Kárpát-medencében mi nem vagyunk kevert fajúak, hanem a saját európai otthonában élő népeknek vagyunk a keveréke. (…) Egymással hajlandóak vagyunk keveredni, de nem akarunk kevert fajúvá válni.” Ez aztán annyira antiszemitizmus, hogy „elítélte Heisler András, a Mazsihisz elnöke, továbbá Frölich Róbert országos főrabbi is.” Milyen kár, hogy a Lipótot bezárták.

És hogy a „faj” szó használatának mi köze a zsidósághoz? Ne kerteljünk: hozzákötik. Nem gond. Feltételes reflex, Pavlov kutyája nyomán. Mint Trianonhoz a Dunába lövetést és Erdélyhez a holokausztot. („Ha a magyarok ezeket emlegetik, ezek jönnek majd…” És még mindig nincs Lipótmező. ) Pedig lehetne egyenesebben is beszélni. Ahogyan az egyik kiváló magyar zsidó, Sándor György tanította.

Egyik zseniális rejtett kamerás produkciójában láthattuk: egymás után szólított le ismeretlen embereket az utcán, és csak annyit mondott nekik: hölgyem/uram, elnézést, én zsidó vagyok. A reakciók döbbenetesek voltak. A megszólítottak mindegyike ugyanis tökéletes közönnyel, teljes érdektelenséggel reagált: „Na és?”, „Mi közöm hozzá?”, „Hagyjon engem ezzel békén!”, „Nem érdekel.”, „Mit akar ezzel mondani?” És hasonlók. Sehol egy szitokszó, egy megvető mosoly, egy fenyegető mozdulat vagy indulatos megjegyzés…

Ez ilyen egyszerű, emberek. Ha miniszterelnökről van szó, ha nem.

A szerző író