Ávósok a liftben

A gengsztertempó – ezen belül a zsarolás – nem ismeretlen a magyar politikai életben. Úgy tűnhet, hogy leginkább kívülről zsarolják az országot – most is – , pedig ez a módszer bent sem egészen ismeretlen. A trianoni békeszerződés aláírása is felfogható úgy, mint egy gigantikus zsarolás következménye. Akkor arról volt szó, megmaradhat-e egyáltalán valami Magyarországból.

Sokan ellenezték az aláírást – „Száradjon le az a kéz!” – de végül is nem volt más megoldás. Ezután főleg a németek zsaroltak: miért nincs zsidótörvény, sárga csillag, gettó, deportálás, miért nincs német „népcsoport-autonómia”, miért nem küldünk több és több katonát a keleti frontra stb. Hitler és bandája Magyarországot Európa legbetegebb államának mondta, amely nem hajlandó követni a modern és egyedül üdvözítő nemzeti szocialista szellemet.

Valamiféle szuverenitáshoz ragaszkodik, alkotmányossághoz, jogállamisághoz, meg hasonló badarságokhoz. Sok idő eltelt, de ma megint ez a helyzet: a németek szerint (és most is ők uralják a kontinensünket) Magyarországgal baj van, mert ragaszkodik alkotmányosságához, szuverenitásához, saját törvényihez. Micsoda hivalkodó ambíciók! Amikor tálcán nyújtjuk az öngyilkosság receptjét!

Aztán jött az orosz zsarolás. Ha nem lesz koalíció a kommunistákkal, jön a rekvirálás, vagy valami sokkal rosszabb. Ha nem kommunista lesz a belügyminiszter, ha nem szüntetjük meg a kommunista ellenes uszítást (a papok!) nagy baj lesz.

A zsarolás napi szinten folyt, mert megint a magyarság emelt vétót – egyedül és magára hagyatva –, forradalommal, szabadságharccal a világmegváltó marxista-leninista birodalmi törekvésekkel szemben. A szabadságharc leverése után az oroszok zsarolták még saját kreatúrájukat, Kádárt is: nem lesz olaj, nem szállítanak nyersanyagot. (1970 körül.) Milyen ismerős! A híres „reformok” így épp annyit értek, mint Bécsben a nix.

A zsarolás érzékenyen érintette a köztársaságot is. Mondhatjuk, hogy nem kísérte sok szerencse sem az első, sem a második magyar köztársasági elnök szereplését. Ebben azonban csak egy tényező volt a saját alkalmatlanságuk, ennél fontosabb a nemzetközi helyzet (a háborús vereség, az ország megszállása) és a szélsőséges kisebbség agresszivitása.

Károlyi Mihályt és Tildy Zoltánt is a kommunisták kényszerítették lemondásra, hogy aztán bevezessék a „proletár” diktatúrát, amely épp annyira volt proletár, mint amennyire Kun Béla vagy Rákosi Mátyás. Maga a lemondatás is kemény kommunista tempóban történt: Károlyit kész tények elé állították, lemondását valótlanul terjesztették, és a rossz nyelvek szerint még néhány ágyú csövét is a Királyi Palotára irányítottak a Citadellából, a hatásosabb meggyőzés kedvéért. Felesleges volt, mert Károlyi figyelemre méltóan „simulékony” tudott lenni, s gond nélkül simult át a marxizmushoz is. De Kun Béláéknak már nem kellett: a mór megtette kötelességét, a mór mehet.

Tildy Zoltán 1946-ban lett köztársasági elnök. Ő a „reálpolitikus” azon típusát testesítette meg, aki a folytonos kompromisszumok jegyében eljutott a kollaborációig. Nem szándékosan, de mégis jelentősen hozzájárult az 1945 utáni magyar demokráciakísérlet felszámolásához.

A kommunisták és a Baloldali Blokk értékelte ezt a buzgalmat, de amikor már eldőltek a dolgok épp úgy lemondásra kényszerítették, mint korábban Károlyit. Ezúttal nem volt szükség ágyúkra, Tildyt a családtagjai révén zsarolták meg, ugyanakkor politikailag és fizikailag is hermetikusan elszigetelték. A géppisztolyos ávósok behatoltak a palotájába, az előszobába is. S amikor Gerő Ernő megérkezett a kész lemondó nyilatkozattal, az ajtót résnyire nyitva hagyta.

Közismert volt, hogy Tildy családjának kielégíthetetlenek voltak az igényei pozíciók és jól fizető állások tekintetében. Felesége is szívesen játszotta a „first lady” szerepét. Tildy lemondatását Rákosiék úgy érték el, hogy a vejét (aki diplomataként szolgált) meggyanúsították kémkedéssel, és megpendítették, hogy más – közelebbi – hozzátartozója is könnyen erre a sorsra juthat.

Tildy „érdemei” már senkit nem érdekeltek. Engedett a zsarolásnak, és lemondott. Az ÁVH őrizte egy reflektorok által megvilágított villában nyolc évig. (Állítólag egyszer kiszámlázták neki a villanyszámlát…) Vejét azért kivégezték, nehogy szó érje a ház elejét.

Tildy a legkritikusabb időben, 1947 tavaszán, amikor a kisgazdapártnak, sőt az egész nemzeti-demokrata oldalnak össze kellett volna zárni, megzsarolta Nagy Ferencéket. Azzal indított, hogy a kisgazdapártban az „összeesküvés szelleme uralkodik”. Ezt Rákosi sem mondhatta volna szebben. Ne feledjük: február 25-én hurcolták el a megszálló szovjetek Kovács Béla kisgazda főtitkárt.

A baloldali sajtó „összeesküvés hisztériát produkált”. A gyanútlan szemlélő számára úgy tűnhetett, hogy az „újjáéledt magyarországi fasizmus” már Európa békéjét és biztonságát fenyegeti. De tovább is ment a köztársasági elnök: megzsarolta a kisgazda képviselőket: ha nem állnak be a sorba, idő előtt feloszlatja a parlamentet.

A képviselők meghátráltak. Pfeiffer Zoltán és néhány társa kilépett a pártból. 1947. július 25-én Tildy mégis feloszlatta a Nemzetgyűlést. (Ez volt a feladata.) Ezután következett a „kékcédulás” választás, majd a parlamentarizmus felszámolása. Azért ezek komoly érdemek voltak. Nehéz nem látni, hogy ma is vannak ilyen tervek.

Elgondolkodtatóak a politikai zsarolások, amelyekkel Magyarországon (is) gyakran szembesültünk. Híres eset volt Horthy Miklós fiának elrablása – a szőnyegbe csavarás –, majd az államfő megzsarolása 1944. október 16-án. Ezt a németek csinálták, nyilas asszisztálással. Horthy is engedett, lemondott. Igaz ezt megelőzte a Vár valóságos ostroma. Akkor az SS tagjai hatoltak be a kormányzó lakosztályába.

Jól ismert, hogy 1947. júniusában Nagy Ferenc miniszterelnököt a kisfia életével zsarolták meg a kommunisták, és el is érték a lemondását. Más jellegű eset volt, de zsarolás a javából, Imrédy Béla miniszterelnök megbuktatása.

Széles körben ismert, hogy Imrédy dolgozta ki és vezette be az első zsidótörvénynek mondott szabályokat, és hogy parlamenti úton nem sikerült elmozdítani, nem utolsó sorban Horthy kormányzó ellenállása miatt. Elmés, de nem túl elegáns módszerrel Imrédy nehezen igazolható zsidó származását használták fel lemondatásához, amit végül meg is tett.

Már túl is megy a zsaroláson az olyan eset, mint például amikor a Sándor palotába alig beköltözött Peidl Gyula miniszterelnököt (kormányfotó készült a Sándor palota teraszán) elzavarták, mert a kint álló fegyveres csoport azt követelte, hogy haladéktalanul tűnjön el a miniszterelnöki rezidenciából.

A csoport vezetője, bizonyos Friedrich István költözött be. Peidl is hazament, mit tehetett volna. Kormányának legitimitása teljesen illuzórikus volt. Viszont így később parlamenti képviselő lehetett.

Voltak olyanok is, akik nem voltak hajlandóak lemondani. Se elmenni. Ilyen volt Mindszenty József esztergomi érsek. Az ő története közvetlenül kapcsolódik Tildy Zoltánéhoz, mert a bíboros nem tartotta legitimnek a köztársaság parlamenti döntéssel történő létrehozását. Így az egész politikai rendszert sem.

Tildyvel személy szerint sem szimpatizált. Mindszenty soha nem mondott le, mert mély és igaz meggyőződése volt, hogy egyházának és nemzetének szabadságáért, hű paptársaiért, a mártírokért – más legitim képviselő híján – mindvégig ki kell állnia.

Tildy lemondatása után Szakasits Árpád lett a köztársasági elnök. Ő egyébként az akkor már létrejött Magyar Dolgozók Pártjának elnöke is volt. Aztán Rákosiék őt is lecsukták. Saját elbeszélése szerint úgy szabadult 1956-ban, hogy az ávósok se szó se beszéd elvitték a fiához, felvitték a liften az emeletre, az ajtón becsöngettek, visszaléptek a liftbe és eltűntek. Azt sem várták meg, hogy valaki kinyitja-e az ajtót. Igazi gengszter módszer.

A szerző történész