„Eladó vagy kiadó lakása van? A legjobb ajánlatért most hívjon az alábbi számon!” – s itt a Bringenfield Rozália név mellett egy telefonszám is állt, amit J. Károly már nem olvasott el. Bosszantották a szórólapok, ez is két befizetendő rezsicsekk borítékja közé lapult, hirtelen mégis meglegyezte a gondolat: mi lenne, ha az egyik szobáját kiadná albérletbe.
A kisebbiket, annak is van külön bejárata a folyosóról, csak a konyhán és a fürdőszobán kellene osztozniuk. Ha egy éjjeliőr lenne az albérlője, akkor meg alig látnák egymást, és legalább a teknős sem maradna egyedül napközben.
Azt nem tudta kideríteni, hogy Karcsinak mi erről a véleménye, mert a teknős aludt, és eddig még egyszer sem fordult elő, hogy Karcsi bármire is válaszolt volna, mikor J. Károly hangosan gondolkodott. Ilyenkor a teknőst olyan kérdésekről faggatta, melyek tulajdonképpen emberi dolgok, mint például a társkeresés vagy a háború és az infláció.
Fölrémlett előtte a sanyarú jövő, hogy a két utóbbi az előbbit is megnehezíti, értve alatta, hogy az egyik kilátástalan dolog nem sokat segít a másik kilátástalan ügyön. Viszont – folytatta a morfondírozást, mire Karcsi megmozdult, de a tekintete olyan volt, mint egy hüllőé, egyszerre hideg és vészjóslóan parázsló –, ha telefonálna ennek a Bringenfield Rozáliának, hogy egy negyven és ötven közötti nőnek szívesen kiadná albérletbe az egyik szobáját, a társkeresés meg az infláció is megoldódna egyszerre, persze csak akkor, ha nem lenne köztük háború.
De hová tegye azt a sok dobozt, amitől a kisebbik szobájába szinte már be sem lehet lépni? Ki kell selejteznie az egész múltját! Biztosan rábukkanna néhány meglepetésre, mert egy darabig ugyan fölcímkézte a dobozokat, de már vagy tíz éve egyiket sem nyitotta ki, az újakra pedig még címke sem került, így arról sincs fogalma, hogy mi rejtőzhet bennük.
Nem kizárt, hogy valamelyikben ott lapul az a jóskönyv, amit egy alpakka étkészletért kapott cserébe, az utóbbit még a dédnagyanyjától örökölte, két macskával együtt. A macskák a falubeli szomszédasszonynál maradtak, J. Károly pedig két szép nyúzott nyulat kapott értük. Legalábbis remélte, hogy nyulak voltak, és nem macskák, íz alapján nem tudta megállapítani.
Igaz, hogy az ósdi jóskönyvre ugyanúgy nem volt szüksége, mint az étkészletre, most azonban igen nagy hasznát vehetné, már ha tudna jósolni belőle. A büfés Eszter biztosan ért hozzá, egyszer oda is szerette volna ajándékozni a születésnapjára, de nem találta.
A büfés Eszter nem fog odaköltözni hozzá, van saját lakása, önszántából pedig nem lesz önfeláldozó. Ezt ő mondta, amikor nemrég szóba került, hogy egyre nehezebb az embernek egy lakást fenntartani, ha egyedülálló az illető, és J. Károly azt kérdezte, hogy nem gondolkodott-e valamilyen összeköltözésen.
A szoba kiadásának tehát a dobozokban lévő múltja a legnagyobb akadálya, állapította meg J. Károly egy sóhajtás kíséretében, nem beszélve arról, hogy ha az albérlő ugyan nő, de jobban járna, ha éjjeliőr lenne…
Már éppen össze akarta gyűrni a szórólapot, mikor felfigyelt Bringenfield Rozália neve alatt a szöveg folytatására: „Vagy hajtogasson egy repülőt!” – És a papíron valóban meg volt jelölve szaggatott vonalakkal, hol kell behajtogatni, hogy repülő legyen belőle.
A két alternatíva közül az utóbbit választotta, a széket odahúzta Karcsi mellé, hogy a teknős is lássa, hogyan kell követni a jelzéseket. Egészen kicsi lett a repülő, elfért J. Károly tenyerében, nehéz volt elképzelni, hogyan képes a levegőben manőverezni, de egy próbát megér.
A férfi a nyitott konyhaablakhoz lépett, hüvelyk- és mutatóujja közül finom mozdulattal útjára bocsátotta a papírrepülőt, és az egy éppen arra sétáló nő vállán landolt. A nő előbb megijedt, majd J. Károly konyhaablaka felé nézett, és elmosolyodott.
„Kéri vissza?” – kérdezte.
„Lemegyek érte” – felelte J. Károly. De mire leért, a nőt már nem látta sehol, mintha ott sem lett volna, csak a papírrepülőt fújta arrébb egy langyos szellő a járdán.
„Biztosan nem albérletet keresett” – gondolta a férfi, majd a lakásába visszalépcsőzve, a repülőt betette az egyik dobozba.
A szerző irodalomtörténész