Kő András

Vélemény és vita

Az előítéletekről

Jorge Amado brazil író egy interjúban így beszélt a munkájáról: az író kint van a kertjében, és himbálózik a függőágyban. Arra megy a szomszédja, üdvözli és így szól: „Pihenünk, pihenünk?…” „Nem – mondja az író – dolgozom.” Másnap az író kaszál a kertjében. Megint jön a szomszéd, és az mondja: „Dolgozunk, dolgozunk?…” Mire az író: „Nem, pihenek.”

Erre mondják: a látszat néha csal. Az előítélet téves (rossz) feltételezés a másikról, elegendő bizonyítékok hiányában. Ne tagadjuk: mindnyájan az előítéletek rabjai vagyunk. Ki így, ki úgy, de a legtöbb ember meg van győződve arról, hogy kizárólag a bizonyítékoknak hisz, és ezek alapján alakítja ki a véleményét. Pedig koránt sincs így.

Amiért a fogalmat szóba hozom, annak az a magyarázata, hogy szerintem az előítéletek sohasem terjedtek olyan mértékben, mint napjainkban. Aki azt állítja, hogy nincsenek előítéletei, az vagy titkolja, vagy nem mond igazat. Általában könnyebb az előítéletek rabságából szemlélni a világot, embertársainkat, mint kísérletet tenni arra, hogy a dolgok valódi arcát lássuk. Különben is: táplálja az irigység és a gyűlölet. Ha egy napon ráébrednénk arra, hogy mindenki ugyanahhoz a fajhoz, bőrszínhez, nemzetséghez, párthoz, politikai irányzathoz tartozna, néhány nappal később már találnánk okokat arra, hogy előítéleteink legyenek. Hajlamosak vagyunk másokat sémákba gyömöszölni. Ez általában gazdaságos folyamat. A lóti-futi ember ugyanis nem ér rá órákig, napokig azon töprengeni, mi állhat a társunk viselkedésének hátterében. A tévhit nem más, mint azonnali ítéleten alapuló elhibázott következtetés. Így jön létre a babona és az előítélet is. Az előítéletek mérgező címkék, csak a legnagyobb elővigyázattal szabadna őket fogyasztani. Ártalmasak, fertőzőek, mint a covid. Ha az előítéletek hullámaira ráülünk, visszacsinálni szinte lehetetlen. „Nehezebb az előítéletet megszüntetni, mint egy atomot részecskékre bontani.” (Einstein) Tökéletes előítélet-mentesség pedig nem létezik! Aki lópatkót keres, lópatkót fog találni. Csak az értelemmel, a bizonyítékokkal lehet valamennyire közömbösíteni őket. Kétségtelen: nehéz függetleníteni magunkat az előítéletekről. De mindenféle előítélet bemocskolja az igazságot. Mit törődik az ember az igazsággal! Meggyőződéssel hiszi, hogy tévedhetetlen. Olvastam, hogy az igazság legnagyobb barátja az idő, legnagyobb ellensége az előítélet, és állandó társa a szerénység.

Egy pszichológusprofesszor érdekes kísérletet végeztetett a diákjaival. Kiválasztott egy témát, amit hosszan tárgyalt a sajtó, és erős érzelmeket váltott ki. Azért választott ilyen pártos kérdést, mert a fiatalok általában hajlamosak arra, hogy szélsőségesen az egyik vagy a másik oldalra álljanak. A professzor megkérte a diákjait, hogy aki az egyik állásponttal ért egyet, emelje fel a kezét. Aztán ugyanezt kérte a másik állásponttal kapcsolatban. Végül azt mondta: Most pedig az tegye fel a kezét, aki alaposan tanulmányozta mindkét álláspontot és ezek ismeretében döntött.” Alig néhány kéz emelkedett fel.

Az aforizmák bajnoka, MarkTwain így vélekedett: „Biztosan mondhatom, hogy nincsenek faji előítéleteim, kaszt előítéleteim, dogmatikus előítéleteim. Tudom. Bármilyen társadalmat elviselek. Csupán azt kell tudnom, hogy akivel vagyok, emberi lény-e. Ez már elég nekem – mert ennél rosszabb ő már nem lehet.”

Márai Sándor ezt így fogalmazta meg: „Az ember a világ veszélye.”

A szerző újságíró