Kő András

Vélemény és vita

Álom

Szent II. János Pál pápa egy alkalommal a Szent Péter téren így szólt a világ ifjúságához: „A nyár nagyon fontos számotokra, mert élmények sokasága vár rátok, ami sorsfordító lehet az életetekben”

Ilyen sorsfordítók voltak az én életemben, a balatoni nyarak, pontosabban tizenévesen az „olimpiák”. A Balaton szülöttje vagyok, ott írattak be iskolába, aztán az ötvenes évek elején felhozta a családot a fővárosba apánk. De minden nyarat továbbra is lent töltöttünk a nagymamánál. Volt egy fiú, akinek a fejében Helsinki után megszületett a gondolat, hogy rendezzük meg mi is az „olimpiai játékokat” azokban a versenyszámokban, amelyekben lehetséges.

Tizenkét hasonló korú fiú ráigenelt az ötletre, majd feszült egymásnak. Mindenki egy-egy országot képviselt, s az eredményeket jegyzőkönyvben rögzítettük. A helyszín a Csepeli Vas- és Fémművek balatonújhelyi üdülője volt, hatalmas füves területekkel és széles nádasokkal, közvetlenül a part mentén. Ideális hely a test megmérettetéséhez. Az atlétikai számok közül a távol, a hármas nem okozott különösebb gondot, de magasugróhelyet is építettünk, és nádat tettünk a léc helyére. Ugyanígy nádból készítettünk magunknak gerelyt, és messzire próbáltuk repíteni. A víváshoz szintén nádat használtunk, és ronggyal tekertük be a végét, a súlylökéshez a nagymama ötkilós mérlegsúlya volt az eszköz.

A futószámokat a lakóhelyünk környékén bonyolítottuk le a sprintekkel és az 5000 méterrel. Az úszáshoz ott volt a balatonújhelyi móló (a siófokival szemben), amelyhez az ötvenes években egy harmincméteres uszoda tartozott az öbölben, s ahol amatőr mamák és papák tanították úszni a szépreményű gyerkőcöket. Ők mérték a versenyeken az időt, és ők voltak – ha kellett – a „bírói testület”. (Az uszoda már régen a múlté, és a mólón sem lehet végigsétálni, csak azoknak, akiknek a vitorlása ezen a helyen ringatódzik…) Két felső metszőfogam egy bukás okán ma is őrzi a kerékpáros sprintversenyek nyomát. És így tovább és így tovább.

A sportot akkor szerettem meg. Amikor eljön a május, és a kertek teraszain piros muskátli és kék lobélia integet, gyakran eszembe jut, hogy milyen izgalommal készülődtünk a „balatoni olimpiára”, és alig vártuk, hogy éveken át próbára tegyük fizikai és lelki erőnket. Meg-győződésem, hogy olyan „olimpia”, amit mi rendeztünk a Balatonon, csak egyetlenegy volt, és nem is lesz soha többé. A kor már nem kedvez az efféle játékoknak. A csepeli üdülő helyén is hotel pöffeszkedik. Hogy aztán az életben fel tudtam-e emelni a súlyt, ami rám nehezedett? Nem tudom. Annyi bizonyos, hogy megpróbáltam.

„Most már tudom – írja Márai Sándor –, hogy az ifjúság nem idővel lemérhető állapot, melynek kezdetét és végét nem lehet évszámokkal jelölni. Az ifjúság nem kezdődik a pubertással, és nem végződik bizonyos napon, mondjuk negyvenéves korunkban…” Az ifjú bennünk él, amíg létezünk. Visszaszerzéséhez bármit megtennénk. Mert az ifjúság – álom. Amikor a 2004-es athéni olimpiáról a napilapnak tudósítottam, és először néztem körbe az olimpiai stadionban, teliharmatosodott a szemem. Úgy gondolom, hogy soha nem volna szabad felnőtté válni. G. B. Shaw állítja: „Az ifjúkor csodálatos! Micsoda bűn gyerekekre elvesztegetni.” Talán az ifjúkor túlzásaival túl könnyen szórjuk el rajongásunkat, mert tévesen azt képzeljük, mindig lesz miből adakoznunk.

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

Összhang

ĀAz ellenzéknek összhangban kellene lennie egy bizonyos szinten a hazájával. Ha rá szavaztunk, ha nem